Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 1-3. szám - Rácz Lajos: Comenius és Apáczai
30 hogy otromba Ízléstelenséggel az emberi bolondságok történetében (Ceschichte der menschlichen Narrheit) juttat Comeniusnak helyet és egy sorba állítja a szemfényvesztőkkel, aranycsinálókkal, ördögűzőkkel és jövendő mondókkal. Ez a tudománytalan eljárás talán megjárta a XVIII. században, de magát bélyegzi meg, aki Comeniust ma is az Adelung szemüvegén ítéli meg. A harmadik tekintély az osztrák Hormayr, aki szintén becsmérléssel ir róla. Hormayrról elég tudnunk, hogy ifjúkorában a XVIII. század skeptikus szellemét szívta magába, hogy osztrák udvari kath. történetiró volt, — s menten tisztában leszünk vele, hogy mennyi értéket tulajdoníthatunk a rajongó morva eretnekről szóló Ítéletének. Comeniust rajongó hite, chiliasztikus reménykedése miatt igen sokáig vagy igazságtalanul Ítélték meg, vagy teljesen hallgattak róla; e hite és tevékenysége fosztotta meg sokáig személyét az utókor előtt a komolyságtól és tisztelettől. Helyesebb és igazságosabb méltatása a XIX. század közepével kezdődik, amióta Raumer Geschichte der Paedagogik c. müvében szerencsés kézzel napvilágra hozta a paedagogiai bölcseségnek ez eltemetett kincsét. Azóta, minél mélyebben tanulmányozzák és átkutatják, annál több fény övezi körül alakját, annálinkább úgy tekintik, mint az emberiség istenáldotta nevelőjét, mint „látnokot a paedagogusok között.“ (Kvacsala.) Miért nem fordult Neményi, ha olvasóinak helyes képet akart Comeniusról nyújtani, a XIX. század II ik felének és a XX. századnak nagy nevelés- és oktatástani müveihez? Azért, mert ezekben nem talált volna gyalázkodásra alkalmas anyagot, hanem csak igazságos és objektiv megítélésre való törekvést. Miért nem idéz K. Schmidt Paedagogiatörténetéből? Azért, mert Schmidt melegen méltányolja Commeniust, oktatási rendszerét egy teljes, jól átgondolt egésznek nevezi, mely telve van éles megfigyelésekkel, finom intelmekkel és többnyire célszerű kivitellel. Ugyanígy Ítél róla a K. A. Schmidt-fé\e Encyklopödie des gesummten Erzieungs- und Unterrichtsivesens II. Aufl., mely Comeniusnak három nagy didaktikai alapkövetelményét: az anyanyelv, reáliák és képzőmódszer követelését az ő örök érdemének nevezi. Idézzem-e Th, Ziegler Paedagogia-történetét, aki Comeniust a XVII. század legnagyobb didaktikusának és paedagogiai Írójának nevezi, kinek paedagogiája lux in tenébris volt a XVII. század sötétségében ? vagy a Rein-féle Encykl. Handbuch der Paedagogik (II. Aufl.), c. nagy vállalatot, mely Comenius árny- és fényoldalait egyaránt feltünteti? Végül miért nem fordult szerzőnk a Kvacsala nagy Comenius-életrajzához és miért nem merített ebből jellemének, egyéniségének, értékének megítéléséhez adatokat? Azért és újra azért, mert ezekben kevéssé talált volna Comeniust gyalázó részleteket! De nem jól mondom: Neményi idéz, bőven idéz a Kvacsala müvéből és pedig mindkettőből: az 1892 ben megjelent nagyobb életrajzból (J. A, Comenius, sein Leben und seine Schriften, 480-}-89. 1.) és a kisebb, 1914-ben a Die grossen Erzieher c. vállalatban megjelent paedagogiai méltatásból (J. A. Comenius von Dr. Iwan Kvacsala, 192 1.). Idéz, — de nincs köszönet benne, mert idézete nem egyéb, mint a
