Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Külföldi folyóiratok szemléje
246 detektív- és más szemétfilmek látogatása különösen a pubertás korában van nagy hatással az ifjúságra. Ez a kor a gyermek fejlődésének olyan zavaraival jár, amelyek hajlamossá teszik az említett rontó hatások mohó felszívására. Az olvasmányok és kalandorfilmek táplálékot adnak a fantáziának, — kialakúi az ifjú lelkében egy álomvilág a maga külön törvényeivel, külön ideáljaival, — és a heves tevékenységi ösztönnel egyesülve létrehozhatják a kalandos diákegyesűléseket, betörőbandák alakúlását és másféle kinövéseket is. A legtöbb gyermeknél szerencsére a képzelet játékánál marad a dolog, de ez esetben is rendkivül nagy kárt okoz a gyermek fejlődésének, mert hazug álomvilág termelésével a reális világkép kialakulását, személyes eszmény megtalálását, a szellemi megérést általában hátráltatja. A 7—8. sz. G. Lünk értekezését közli az érdeklődésről. Végigtekintve az érdeklődés elméletének egész történetén, kimutatja, menynyire különböző és sokszor teljesen ellentétes jelentést tulajdonítottak ennek a szónak. Tévedés az a közkeletű vélemény, hogy az érdeklődés teóriája Herbarttól származik. Már Plató és Aristoteteles filozófiájában kimutatható némi csirája az érdeklődés tanának. Majd Vives és nyomában Coménius is igen finom és fejlett elemzését adják, de igazában Locke és Rousseau az érdeklődés fogalmának megteremtői. Amaz túlságosan az érzelemhez köti, ez pedig az egyéniség spontán megnyilatkozásának tartja. Her bárt tisztázta az érdeklődés fogalmát a sok hozzátapadt mellékjelentéstől és ethikaí normatív jelleget adott az érdeklődés fogalmának, (Érdeklődés: kedélyállapot értelem és akarat között, belső nekifeszűlés, öntevékenység) hangsúlyozva kedélyállapot és lelki feszültség jellegét. Ez a fogalmazás és általában Herbart theóriája felette áll a modern pádagógiai natúralizmusnak, hiszen a természet által adott, nem lehet cél is. Intellektualizmusát is túlzottan emelik ki rendszerének ellenesei, mert hiszen az érdeklődés irányát minden esetre műveletlen embernél inkább impulzusok, intelligens embernél azonban értelmi tényezők szabják meg. A moralizálás vádja is méltatlanéi éri Herbartot, aki jól tudta, hogy az iskola a nevelésnek egyik tényezője, de legfőbb eszköze mégis csak az értelmi képzés. A formális fokozatok alkalmazásának túlzása is követőit terheli, ő maga óvott a sematizálástól, ami épen megölője az érdeklődésnek. Az érdeklődés theóriájának Herbart utáni fejlődésében a szerző 5 irányt vesz fel. A spekulatív irányzat (Ostermann) újat nem hozott, csak a herbarti elmélet tisztább fogalmazását adta. A specializáló irány tagjai (köztük Sallwürk a legismertebb) értékes részletmunkát vgéztek, de nem mennek túl Herbarton. Az empirikuskisérletező irány eredményei igen labilisak (Lobsien stb. vizsgálatai a gyermek eszményeiről, kedvelt tárgyairól stb.) Negyedik a biológiaipragmatikus irány (Claparéde—James) a nevében jelzett két ággal. Az első a gyermek természetében rejlő szükségletekből magyarázza az érdeklődést és érintkezik a kiélési elmélettel, melynek pádagógiai fantasztája Ellen Key ; a másik tulajdonkép progressiv biológizmus, mely felfogás az érdeklődést az élet barométerének tünteti fel; mutatja, mi kedvező és mi káros az egyén életére. E csoportban ismerteti az író a mi Nagy Lászlónk művét is meglehetősen kifogásolva
