Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 9-10. szám - Szelényi Ödön: Titkári jelentés
231 való kiterjesztésével, az ev. fakultás felállításával, a szociológiai tanítás tervezetével, továbbá a zsinati javaslattal, végül felvetődött egy balatoni üdülőtelep eszméje. Ez egyesületi évről jelent meg az utolsó 10 éves évkönyv. Az 1913—14. egyesületi év közgyűlése Budapesten tartatott meg, melyre árnyékot vetett az 0. K. T. válsága, mely igazában az egész magyar tanárság válsága volt. Azonfelül a magyar társadalomban mind élénkebben jelentkező világnézeti harcok mintha előjelei lettek volna a szörnyű világkataklizmának ! A háború kitörése után karunk megbénult, munkakedvünk ellankadt és igy természetes, hogy az egyesület pezsgő élete is megszűnt, csak egy-egy választmányi gyűlés gyűjtött össze bennünket. Mégis ez idő alatt alakult meg a 6-ik, vagyis vallástanárí szakosztály. Az utolsó közgyűlést Nagymagyarország tanáraival 1918. évi szeptember hó 11-én tartottuk meg Budapesten. Néhány héttel rá jött a nagy földrengés, drága hazánk földarabolása, melynek átkát ma is nyögjük mindannyian. Csak 1920. évi december hó 9-én vehettük fel újra a munkát — megfogyva bár, de törve nem — a jelenlegi tisztikarral. Az első kiváló titkár 1917-ben adta ki az utolsó, 7-ik évkönyvet, azóta meggyengült egyesületünk csak két évenként az egyet, egyház segítségével bocsáthatott ki egy-egy két ives évkönyvet. Mégis mi valósíthattuk meg az egyesület régi vágyát, a sajtóorgánum kiadását. A háború előtt egyesületünk a jelenlegi titkárral megiratta az ev. nevelés történetét; mi pedig kiadhattuk Szigethy: Luther lelkének 2 kötetét; Osváth G. Petőfi aszódi ifjúsága c. művét és Haberehrn G. kis korálkönyvét. E mellett kétségkívül megérleltünk sok tanügyi kérdést, küzdöttünk a tanárság társadalmi megbecsüléséért, megvédtük érdekeinket és igazunkat az egyházi és világi hatóságokkal szemben és igyekeztünk kitűzött főcélunkat, „az ev. tanerők egységes közszellemének kialakulását“, tőlünk telhetőleg, a rendkívül mostoha viszonyok között is előbbre vinni. Az első tisztikar körünkben lévő, érdemekben gazdag tagjai: Mágócsy Dietz S., Szigethy L. és Reil L. tanúságot tehetnek róla, hogy hívek maradtunk az ősök eszményeihez és hogy mindig fennen lobogtattuk a lelkiismereti szabadság és nemzeti érzés lobogóját. Ezért a vázlatos áttekintést nem végezhetem mással, mint azzal a hő óhajjal, emelkedjék egyesületünk oly magasra, amint azt nemes hivatásánál fogva megérdemeli. A lefolyt egyesületi év eseményeit már csak a legrövidebbre foghatom. Mint hív krónikás legalább futólag utalok arra, hogy Magyarország sorsa nagy fordulat előtt áll. Hogy ez a fordulat mikor következik be, még nem is sejthetjük, de hogy az olasz-magyar barátkozás, a Rothermere-akció, a genfi tárgyalások alkalmasak arra, hogy lassanlassan levegyék a hályogot a félrevezetett Európa szeméről, — talán nem tekinthető többé hiú ábrándnak. Ugyancsak örvendetes jelenségnek veszem a protestáns felekezetek egymáshoz közeledését, aminek talán legbeszédesebb dokumentuma a közös Prot. Tanügyi Szemle megindítása, mely kétségkívül nevezetes határkő a prot. tanügy történetében.
