Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 9-10. szám - Szelényi Ödön: Titkári jelentés

232 A magunk részéről bevalljuk, hogy bizonyos sajátos érdekeink képvi­seletéről a közös folyóirat keretében le kellett talán mondanunk, de szívesen meghoztuk ezt az áldozatot a prot. testvériség érdekében, amelynek üdvös kihatása egyenesen kiszámíthatatlan. Szívesen konsta­táljuk azt is, hogy a ref. testvérekkel eddig folytatott közös munkál­kodás a legteljesebb harmónia jegyében folyt és lényegesen közelebb hozott egymáshoz bennünket. De különös köszönettel tartozunk ref. testvéreinknek, hogy méltányolva szegénységünket, az anyagi terhek túlnyomó részét nobilis módon vállalják. A mélyülő prot. testvéri­ség másik s felettébb örvendetes tünete Raffay és Ravasz püspökök­nek nem rég történt megkapóan benső testvéri kézfogása Cegléden, Vajha egy jobb korszak eljövetelét jelentenék e mozzanatok és vajha bekövetkeznék végre valahára az egész keresztyén magyar társa­dalom testvéri tömörülése. Amilyen szomorúsággal és egyben aggo­dalommal vettünk tudomást a két kiváló és mindig megértő kát. egyházfejedelem, Csernoch és Prohászka örök eltávozásáról, annyira szívesen vesszük a legközelebb lezajlott kath. nagygyűlésnek hozzánk intézett barátságos szózatát. Tanügyi téren a lefolyt év legfontontosabb mozzanata kétségkívül a leányközépiskolákról szóló törvény életbe léptetése, melynek lehetnek hiányai, de mégis korszakos a magyar leánynevelés terén. Másik említésre méltó eseménynek tartom Scitovszky belügyminiszternek a közerkölcsiségetvédő rendeletét, mely arra mutat, hogy a magyar társadalom végre ráeszmél arra, hogy a nevelés nem egy reszortminiszter és a hiva­tásos pedagógusok, hanem az egész magyar nemzet ügye. Áttérve egyesületünk működésére, az főleg jan. 13-án és május 1-én tartott választmányi üléseinken nyilvánult meg, hol a Tanügyi Szemle közössététele mellett, a tanító kartársak által felállítandó üdülő teleppel, a tanárok nevelő házával és a Masznyik jubileum előkészíté­sével foglalkoztunk. Örömmel jelentem, hogy az év folyamán készült el a „Utasítás az ev. öntudatnak a középfokú iskolákban való ápolására“ és a közép­iskolák rendtartása. Az első elkészítésében Szígethy L, elnökünknek, a rendtartásáéban pedig Adorján Ferenc kartársunknak van legtöbb érdeme. Ellenben nem tarthattuk meg közbejött akadályok miatt a budapesti—aszódi kör gyűlését. Múlt évi fölterjesztéseink válasz nélkül maradtak, egyik közülük azonban, a családtagok vasúti kedvezménye, az uj miniszter megjele­nésével megvalósult. Az idén az építési kölcsönnek a felekezeti tanárokra való kiterjesztését kértük a népjóléti minisztertől. Ezenfelül folytonos érdeklődéssel kisérjük egyetlen jogakadémiánk­nak uj stádiumba jutott létért való harcát és a Tiszakerület állás­pontját magunkévá téve kimondhatjuk, hogy fenntartását föltétlenül szükségesnek tartjuk. Szívesen csatlakoztunk a kath. tanáregyesület azon mozgalmához is, mely a középiskolai tanáregyesületek szövetségét akarja létrehozni. Az ev. tanárok az idén is bőségesen kivették részöket a társa­dalmi, tudományos és művészeti mozgalmakból; irodalmi munkáik fel­

Next

/
Thumbnails
Contents