Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 9-10. szám - Szelényi Ödön: Titkári jelentés

229 Titkári jelentés. Ép 20 évvel ezelőtt 1907. október 20-án alakult meg egyesü­letünk Budapesten. Húsz év nagy idő az ember, de nagy, jelentős idő egyesületünk életében is, hiszen benne tükröződik az ev. iskola és ev. tanárság története is. Illő tehát, hogy az első 20 év határánál egy percre meg­álljunk és egyesületünk szerény kereteihez mérten csöndesen ünne­peljünk. Az országos ág. h. ev. tanáregyesület megalapításának az eszméjét az eperjesi főgimnázium tanárai vetették fel először, amint kétségkivüli, annak valóra váltásában Gömöry János igazgatónak oroszlán része volt. Az előkészítő tárgyalások kb. 3 évet vettek igénybe, mig végre az egyesület 20 évvel ezelőtt megalakulhatott 215 rendes, 5 pártoló taggal és a következő tiszti karral: Elnök dr. Meskó L. államtitkár, alelnök Mágócsy Dietz S,, főiskolai alelnök Masznyik E., középiskolai alelnök Fischer Miklós, titkár Gömöry I., pénztáros Szigethy L., jegy­zők Jeszenszky I. és Reil L. Első rendes közgyűlését 1908. évi junius 10-én Eperjesen tartotta a legszebb auspiciumok mellett. A gyűlés előadói voltak Bartholomaeidesz A.: az ev. leánynevelés történetéről, Hornyánszky: A teol. szakoktatás reformjáról, Réz Mihály a főiskolai reformról és e sorok írója a prot. pedagógia eszméjéről. Az egyesület célja az első perctől kezdve világosan állott az ev. tanárság előtt. Nem a felekezeti ellentétek szítása végett alakult, hanem az ev. iskolák érdekében. Amint első titkára ismételten megformulázta: „Nagy tra­díciók kötelezik az ev. tanárságot, hogy iskoláink szellemét közös erő­vel ápolja. E szellemre, mint a lelkiismereti szabadság és erős nem­zeti érzés terjesztőjére a jövőben is szükség van azon erőtényezők között, amelyek a magyarság szupremációját biztosítják." Ezt a szellemet ápolta egyesületünk 20 éven át és nem rajta múlt, nem a nemzeti eszme szolgálatában álló ev. tanárságon, hogy idegen ajkú honfitársaink egy részének belső, majd külső elszakadását nem tudta megakadályozni. Egyesületünk kezdettől fogva a jó viszonyt igyekezett fenntartani az O. K. T -tel és a velünk egy esztendőben alakult Kath. Tanár­egyesülettel, de kivált a Ref. Tanáregyesü'etben természetes szövet­ségest talált, melynek tankönyv-vállalatát és ifjúsági lapját a „Szövét­­neket,“ majd pedig az „Erőt" kezdettől fogva pártoltuk és pártoljuk tőlünk telhetőleg ma is. Egyesületünk további mindenkor élénk figyelemmel kisérte a prot. tanárok anyagi helyzetét és hosszú felterjesztésében igyekezett a közoktatásügyi minisztert meggyőzni azon anomáliákról, melyek az állami és felekezeti tanárok javadalmazása között fennállottak, kérve őt, hogy a felekezeti tanárok anyagi ellátása az állami tanárokénak a színvonalára emeltessék, azonkívül sürgette, hogy az igazgatói fizetés a nyugdíjba beszámittassék. Egyébként az első közgyűlés után jó ideig folytonos felfelé len-

Next

/
Thumbnails
Contents