Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 9-10. szám - Gergely György dr.: A jogakadémiai problémáról

221 Azt mondja ugyanis, hogy „a katholikus egyháznak egyedül kell szembeszállnia az atheizmussal s annak államjogi, mint társadalmi követ­kezményeivel, a laikus állammal, az osztályharcot szító társadalmi osztályokkal, a minden emberi szabadságot és civilizációt fenyegető szociáldemokráciával s annak édes testvérével: a bolsevizmussal!“ ? ? ? . . . Szomorú ránk nézve, hogy igy ítél meg minket! . . . „Ebben a harcában a katolicizmus nem támaszkodhatik — szerinte sem a protestántizmusra, (?) sem pedig az államra, mely a mai időkben szabad prédája a nemzetközi pénzarisztokráciának stb. Szerző szerint Magyarországot „az ötvenéves liberális politikai uralom teljesen korrumptálta.“ Érdemes volna elgondolkozni ez állításokon.,. De folytatom az idézést: Nem elég ezzel szemben csak a politikai hatalom kiküzdése, hanem szükséges a kulturális és oktatásügyi vezetés megszervezése is. Nagy baj — szerinte, — ..hogy a keresztény (értsd katolikus) tömegek jókora részének öntudata és önérzete olyan alacsonyfoku, hogy szinte azt lehet mondani, hogy nem is keresztény, hanem közömbös tömeg!“ Mi nem igy látjuk . . . Szerző keresi az orvosságokat és mintha csak nekünk írná, mikor megállapítja, hogy: „a tömegek megnyerésének és a győzelem biztosí­tásának útja azonban nem a rekriminációk, a gravaminális politika, az örök panaszok és jajgatások politikája, hanem a pozitív alkotások politikája.“ . . . „Amire szükség van — igy folytatja — az az intenzív papnevelés és egy öntudatos magas műveltségű katolikus világi vezérkar felneve­lése“ . . . stb. „Ilyen vezető intelligenciának kitermelése és felnevelése a katolikus egyetemek feladata. Az egyetem, bár csak a társadalom egy kis, felsőbb rétege „érdekeinek szolgálatára van hivatva, nem pedig a tömegek kultúrájának ápolására", — mégis itt kell megkezdeni — szerző szerint — a munkát, mert a kulturális reform csak felülről kezdhető meg. — Bizony ez igy van! Helyesen véli dr. Pálosi, hogy „a katolikus egyetemi oktatás érdekében hozott (illetve hozandó) áldozatok, bármilyen nagyoknak is lássanak, — ígérik a legbővebb gyümöcsöket.“ Ezt a lefolyt században mi, protestánsok is tudtuk. Ezután áttekinti a hazai főiskolák, egyetemek sorát s megállapítja, hogy teljesen katolikus jellegű főiskola hazánkban most „csak egyetlen­­egy van : az egri érseki joglyceum !“ „Tehát ez van hivatva a magyar katolikus jogászvilág végváraként szolgálni abban az esetben, ha a magyar politikai élet fejlődése keresz­tyénellenes irányzatot venne fel. Ebben az esetben egyetlen egy jog­akadémiánk szerepe és fontossága óriási módon megnövekednék." Vájjon mi protestánsok egy egészen protestánsellenes kormányzat esetére meg tudjuk-e őrizni a mi jogakadémiánkat? Vagy ilyennek lehetőségére mi nem is gondolunk ? . . . « És itt derül ki, hogy mi volt a cikknek a célja! Mert a szerző igy folytatja: az egri joglyceum „hivatását teljes mértékben csak akkor

Next

/
Thumbnails
Contents