Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 7-8. szám - lic. Rácz Kálmán: A Református Középiskolai Missziói Tanács
165 fontosabb) a vallásos nevelés, hiszen a reformációban diadalmasan hangoztatott „egyetemes papság" bibliai elvnek megcsúfolása lett volna ez az eljárás, de mégis gazdát kellett adni ennek a munkaágnak is, felelős sáfárt kellett beállítani ebbe a munkamezőbe. Mihelyt ez megtörtént, azonnal feltámadtak az igények az intenzívebb lelki gondozást illetőleg. Maga az egyház fokozottabb követelményeket táplál az újitással kapcsolatban, a legmagasabb intéző szerv, az egyetemes konvent külön előadót állít be az Egyetemes Tanügyi Bizottságba a középiskolai vallásos nevelés ellenőrzése céljából, de a tisztán vallástanítással foglalkozó tanárok is nagyobb követelményeket állítanak fel a saját munkájokat illetőleg. Külső és belső tényezők egyaránt közreműködnek abban, hogy tervek szülessenek, intézmények létesüljenek a vallásos nevelés elmélyítése végett. így jön szokásba első jelenség gyanánt külön ifjúsági istentiszteletek tartása, majd az építő vallásos olvasmányok felkarolása. Megindult tehát az élet és a fejlődés törvényének érvényesülnie kellett. A megújúlás jeleit szemlélve az az örök igazság nyer újabb bizonyítékokat, amely szerint az evangyéliom kimeríthetetlen forrása a lelki fejlődésnek, vagy Pál apostollal szólva „Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére". Amikor a vallástanítás újra szoros kapcsolatba került az evangyéliommal — nem olyan értelemben „újra", mintha a mi iskoláinkban valaha is szakított volna a bibliával, hanem hogy reá eszmélt ismét a haladás egyetlen örök forrására —, azóta odakerül a figyelmünk központjába a bibliás tanuló mint eszmény, aki Jézus kezét fogva halad a tiszta életet veszélyeztető szakadékok felett s öntudatos szilárd keresztyén jellemmé törekszik fejlődni. Vágyat költeni ifjainkban ez iránt és őket e vágy megvalósításában segíteni: ez a törekvés ihleti azóta a hívatásos vallástanárokat s e végből keresik a célhoz vezető útakat-módokat. Hol vannak ezek az eszközök? Erre a kérdésre feleletet találni könnyű is, nehéz is. Könnyű, ha egyszerűen utánozni akarjuk az evangyéliom világszerte dolgozó munkásainak módszerét, de nehéz, ha a magyar talajba, sőt speciálisan a magyar református középiskola talajába akarjuk átültetni a más viszunyok között talán dús lombozatú palántát. Ezen a ponton kapcsolódik bele a munkánk részint az áltanos belmisszióba, részint az iskola életébe. Ami amott bevált, itt még bizonytalan értékű s e miatt nem lehet sohasem a diákok evangelizálása az általános belmissziónak egyszerű függvénye. A sikeres eljárás csak külön diákmisszió lehet. Ezt ismerték fel és foganosították azok az iskolák, amelyek megnyitották kapuikat a Magyar Evangéliumi Kér. Diákszövetség és a Soli Deo Gloria nevek alatt külön-külön működő diákmunkák előtt. Köztudomású, hogy ez a kettő nem egy, közöttök párhuzamot vonni kívül esik jelen feladatunk körén, de valljuk, hogy mindakettő jót akar, ismerjük azokat az áldásos hatásokat, amelyeket gyakorolt eddig a középiskolai tanulókra mind a két evangélizáló tényező s amig hálával gondolunk arra a figyelemre, melyet eddig reánk fordítottak, másfelől nem szabad tovább elvonnunk a középiskola számára jó barátaink erejét attól az eredeti rendeltetéstől, amelynél fogva
