Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-03 / 9. szám

sajtótörvényének közismert egyetlen § át. Attól tehát a történelmi szaktekintély is — teljesen döntő bizonyságot Tomcsányi lelkületének ismerete sem tarthat vissza ben • szolgáltatnak Tomcsányi amaz állítása mellett, hogy „a nünket, hogy e § elleni vétségeit ez alkalommal számon jobblelkü protestánsok maguk sem örvendtek, midőn józa­né kérjük tőle. nul gondolkoztak" (u. o.) a protestántizmus okozta nem-Tomcsányinak, a nagytudású történésznek ugyanis zeti és egyházi „egységromlásnak". Hogy Gyulai Pál ilyen s ehhez hasonló felszólalásaiban legkedvesebb mód- közvetlenül a két idézett mondat után harmadikul szóról szere az idézés. Idézi derűre-borúra a szegény protes- szóra ezt írja szóbanforgó munkájában (Vörösmarty Elet­tánsok árva fejére a leglesujtóbb „bizonyságokat" s míg rajza, V. javított kiadás, Budapest, Franklin 1900., 193. valaki utána nézne, hogyan is állunk e bizonyságok belső lap): „ A katholikus a német, a protestáns a török párt, és külső hitelességével, kútfőik megbízható voltával, addig de szíve mélyén mindenik magyar s mindkettőt vallásos ő már egy csomó jobb sorsra érdemes olvasójának za- és hazafiúi indokok vezérlik", hogy tehát e harmadik varta meg a fejét és mérgezte meg a lelkét velük. Ezzel mondat önmagában erélyes tiltakozás a megelőző kettő­pedig a dolog, reánézve, rendben is van s a közvetlen nek Tomcsányi-féle czélokra való (a Magyar Kultúra lia­czél elérve. „Praetor minima non curat ..." sábjain különben nem most elsőízben1 előforduló) egy-Feldob például egy ilyenféle bűzbombát: „a protes- szerre együgyű és lelkiismeretlen kihasználása ellen táns lelkészek századokon át ámítják a népeta s forrás- erről a jámbor olvasónak teljesen fölösleges tudnia. Coli­ként utal — a Palmer Homiletikájának 303. lapjára textus vagy nem contextus: ő „idézett" ! (1040. 1.). Merje aztán valaki azt mondani, hogy ez nem De hogyan is kívánhatnánk mi Tomcsányitól ügyei­kifogástalan dokumentácziója ennek a rettenetes, képtelen met és tiszteletet az effajta aprólékosságok iránt, mikor és hazug vádnak? Hiszen — ugy e? — protestáns theo- az ő lelkének szemlátomást jobban esik, ha legalább is iogus-emberek művét idézte (mellékes, hogy ez a mű egyet „retusírozhat" az „idézett" szövegeken, természe­gyakorlati theologiai kézikönyv, nem pedig valami tör- tesen rögtön kitetsző'czélzatossággal? így pl. a Hadorn­ténelmi forrásértékkel bíró okmánygyűjtemény, vagy más féle „Férfiak és hősök" -ez. legújabban megjelent refor­efféle), idézte még a lapszámot is (mellékes, hogy ez az mácziójubileumi mű magyar fordításának passzusát: „ Úgy annak idején nagyon elterjedt munka nagyon sok kiadás- látszott: az egyház csak azért áll még fenn, hogy ura­ban forgott közkézen és található ma is könyvtárainkban, lomra és dicsőségre vágyó, hiú és gyönyörhajhászó em­úgy hogy ilyen esetben és különösen ilyen főbenjáró állí- bereknek eszközöket biztosítson személyes vágyaik ki­tások dokumentálásánál az irodalmilag egyedül tisztessé- elégítésére. (Akárcsak ma! Fordító)"2 (7. lap) — nagy ges eljárás nemcsak a lapszámnak, hanem az évszámnak ügyesen úgy „idézi", hogy az „úgy látszotta -at egészen vagy a kiadásnak is a megjelölése: mert pl. a nekem elhagyva, így vezeti be a mondatot: „A katholikus Egy -jelenleg kezem ügyében lévő ötödik javított kiadás — ház csak azon okból áll fenn ..." (1041. 1.) kicsiség: de Stuttgart 1867 — a maga 303. lapján a kettős textus úgy benne van a tollát vezető lélek, mint — a Magyar használatának jogosultságáról s általában a prédikátor- Kultúrának egy kedves hasonlata szerint — kagylóban nak a textussal szemben való megkötöttségéről beszél, s a tengerzúgás. azt még Tomcsányiról sem tehetjük fel, hogy ezekből. Nem kicsiség azonban — sőt újszerűségével és hozna ki századok óta tartó népámítást!)1 Szóval: ő kategórikus mivoltával valósággal megszédíti az embert „idézett", és a világban ott kering a megdönthetetlen — a következő állítása: vád: a protestáns papok saját maguk ismerik el önma­­»Vagy annak örvendjen-e (t. i. a katholikus Egy­gukról, hogy népámítók! ház), hogy a válságos időben, midőn négy század előtt De, hogy ne legyünk igazságtalanok: Tomcsányinak tért f o Slal t Magyarországon a protestántizmus, az új val­nem minden idézete ilyen nehezen ellenőrizhető. Idéz ő lás követö i káromkodni tanították népünket, mely addig e úgy is, hogy bárki azonnal és könnyen meggyőződhetik rút szokást nem ismerte (v. ö. Magyar Sión 1894. pag. 466)." hűségéről és félremagyarázhatatlanul beigazolva láthatja . Rohanva sietünk kinyomozni a magyar protestán­pontosságát és becsületességét. íme: A kálvinista Gyulai tizmusnak ezt az, előttünk eddig teljesen ismeretlen, égő Pál „Vörösmarty életrajza" czímü munkájában így ír: szégyenbélyegét. És mit találunk? A Magyar Sión, a „A tizenhatodik században a protestántizmus megrontotta M. K;-nak ez a méltó, „idem decus petens" elődje to­mind a hit, mind a hazafiság egységét. Idegenek tódultak vább utalt bennünket a kérdéses helyen a Századok 1894. be keletről, nyugatról s a magyar birodalom darabokra évfolyamának 426. skk. lapjaira. Ott pedig a derék és szakadt1 1 (1040. 1.). Világos, hogy ezek a sorai a jeles szorgalmas beregmegyei történetbúvártól, Lehoczky Tiva­kritikusnak — a ki természetesen református kereszt- dartól olvasható egy kis czikk e czímmel: „Mióta fa­levele alapján mindjárt elsőrangú theologiai és egyház- romkodnak Magyarországon?" Ebben a szerző mindenféle döntő bizonyítás nélkül, de egyúttal mindenféle felekezeti 1 Szívesen vennők, lia olvasóink hozzájuttatnának bennün­ket egy olyan Palmer kiadáshoz, a melynek 303. lapjáról nagyobb 1 V. ö. IV. évfolyam 174. lap. valószínűséggel lehet feltenni, hogy „forrásul" szolgált Tomesá- 2 E sorok írója a fordítónak e közbeszúrt megjegyzését nyinak. sem formailag, sem tartalmilag nem tartja helyénvalónak-

Next

/
Thumbnails
Contents