Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-06 / 1. szám

ellentétbe jön a tanszéke czéljával, akkor vonja le a konzekvencziákat. De ugyan mi tartja még Zoványit, a doctor calvinismi-t a debreczeni fakultáson, hogyha Kálvin szellemét gyűlöli s az újtestamentumot mithologiának tartja? Talán a „tudomány-szeretete?" De hiszen azt jobban tudná művelni, ha az a fakultás kerítésén kívül állana! 0 azonban, úgy látszik, a „jobb részt" szereti választani, sőt még a doktori czímet is elfogadja attól a fakultástól, a melynek egész létjogosultsága és programmja a kálvini keresztyénség szellemére van, mint erkölcsi alapra, felépítve. Zoványi persze úgy szereti feltüntetni a dolgot, hogy ő hirdethet akármit, mert ő állami egyetemi tanár. Ez igaz lenne, de csak akkor, ha a fakultás és a tanszék valami általános „vallástudományi" és nem kimondottan református lenne. így azonban'ferdítéssé válik az egész érvelés, mert a tanszék rendeltetésében vannak meg szabadságának határai is egyszersmind. De mindjárt kitűnik Zoványi állításának az abszurduma, ha az ő tételeit átvisszük a tudományok más terére is. Ha ugyanis neki van igaza, akkor a magyar szellem ápolására felállított intézményekben kötelesek vagyunk eltűrni a hazaárulókat, az egyházakban az atheistákat, a szoczialisták között az abszolutizmus képviselőit, a politikai pártoknál azt, hogy mindegyik pártban az ellenpárt kémjei éljenek, sőt erkölcsi térre vive a dolgot, még czifrább helyzetek is állanának elő. És valóban az a furcsa, hogy a mi közéletünk, a mely pl. a politikában annyira érzékeny, hogy a legkisebb elvi, jelentőséggel még egyáltalában nem bíró kérdésekben is a konzekvencziák levonását követeli meg az emberektől, a Zoványiaknak kel védelmére abban a téves hitben, hogy a lelkiismereti szabadságot védelmezi. Ne féltsük mi a lelkiismereti szabadságot, mert az megmarad még a mártírhalálban is, hanem ugyanolyan erővel hirdessük azt is, hogy a szellemi életnek is megvannak a maga erkölcsi törvényei s a tudomány emberének nemcsak korlátlan ( kutatási joga, hanem szigorú kötelességei is vannak s az antikálvinista és antikeresztyén tudományt nem szükséges épen egy jól fizetett ref. theologiai tanári széken művelni. 2. Zoványi ama tételét, hogy Kálvin tanai kárhozatosak, vagy veszedelmesek, a legvakmerőbb történetírói ferdítésnek kell minősítenünk. Ez annál súlyosabban esik a latba, mert Zoványi maga is egyháztörténész s így 400 év eredményeiből kellene már tudnia, hogy Kálvin tanainak veszedelmességét epen a történelem czáfolja meg a legfényesebben. Mert Kálvinnak még nehéz volt a helyzete. A predesztináczió védelmében pl. még nem hivatkozhatott a történelemre, sem az életre. De mutasson fel Zoványi egy igazi adatot is az egyháztőrténelemből, a mely Kálvin tanainak kárhozatosságát bizonyítja ? ! Egyébként állításán ne csodálkozzunk. A kinek az Újtestamentum csak mithologia, annak a számára az újtestamentumra felépített kálvinizmus is hazugság lehet csupán. Azonban nem ambicziónk az, hogy Zoványit megr győzzük és tudománytalan állításait hosszasan czáfolgas-F suk. Csak kifejezést akartunk adni őszinte sajnálkozásunknak, hogy az első magyar református theol. fakultáson ilyen szellemben nevelik a református theologusokat. Ez az eset kell, hogy megdöbbentse a kálvinizmus embereit a tiszántúli kerületben is. Kell, hogy mementó legyen sokak számára, a kik eddig nem akarták meglátni azt a nagy veszélyt, a mely épen a szabadkutatás elvének hamis magyarázata alapján egyházi életünk minden iskolájában és intézményénél lábrakapott. Mert nálunk ezen a czímen már atheisták is lesznek presbiterek, gimnáziumi tanárok, gondnokok s egyéb méltóságok, a kik a leglelkiismeretlenebbül vállalják a megbízatást, bár belül jól érzik, hogy semmi közösségük sincs se Istennel, se Krisztussal, se Újtestamentummal, se egyházzal, a kálvinizmusról nem is szólva. Valóban, nem érkezett-e hát már el az ideje annak, hogy mindenféle általános szövetkezések helyett a tiszta kálvinizmus érdekében gyűjtsük össze a meggyőződéses emberek erőit? Mert igazán nem kárörömmel, de egyházunk jövőjét féltő aggodalommal tárgyaljuk most ezt a Zoványi-esetet; annál is inkább, mert a helyzet nehéz. Zoványit ugyanis hatalmas és részben illetéktelen elemek is segítették be Debreczenbe s főként ez utóbbiak tartani is fogják mindaddig, míg őket is meg nem támadja. Kálvin és az Újtestamentum nem fáj nekik, de a támadás majd igen. Azonban mi lesz addig is azzal az ifjúsággal, mely Kálvin-gyűlöletben nevelkedik és, ha talán nem is, de megtépett ideálokkal indul neki a papi pályának? Mi a mi részünkről bármikor síkra szállunk a kálvinizmus s most már, úgy látszik, a keresztyénség védelmére is. De ugyanerre kérjük a tiszántúli egyházkerület püspökét, dr. Baltazár Dezsőt is. Mert neki, a ki egész határozottan a tiszta kálvinizmus szelleme és tanai mellett foglal állást, egyfelől meg kell találni a módját annak, hogy ugyanakkora nyilvánosság előtt, mint a milyen előtt a támadás elhangzott, megvédje a kálvinizmust és a keresztyénséget, másfelől az önmagáról meg nem feledkezett tanár ellen haladéktalanul megkell tennie a megtorló lépéseket. Ebben a veszedelemben egyek vagyunk s ebben a veszedelemben mindenkor találkoznunk is kell Zoványit pedig, a magyar kálvinizmus hithű doktorát megörvendeztetjük azzal a kijelentéssel, hogy tételei iránt mindenkor érdeklődni fogunk a jövőben is éspedig ugyanazzal az érdeklődéssel, a mellyel számon tartjuk a Masarykok és társaik mozgolódásait is. Nekünk ugyanis az a meggyőződésünk, hogy a mi a hazaárulás a politikai téren, ahhoz veszedelmesen hasonlít Zoványi viselkedése is egyházi értelemben véve. Csak egy a különbség, t. i. az, hogy Masaryk levonta a konzekvencziákat s otthagyta a tanszéket; Zoványi azonban mint „mártír" továbbra is Debreczenben marad és boldogítani akar bennünket. Dr. Sebestyén Jenő.