Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-06 / 1. szám

günk, méltó a nagy múlthoz, ennek nagyszerű tradiczióihoz és alkalmas arra, hogy teljesíthessük azt a dicső szolgálatot, a melyre kötelezve vagyunk. Móst az évfordulón is még, fájdalom, aggodalmak és bizonytalanságok sötét fellegei vesznek körül bennünket, de mindezeken át felragyog most is előttünk a nagy, tündöklő jelige : Fost tenebras lux! p-QUOUSOUE TANDEM? . . . — Zoványi újabb támadása. — „. . . Majd Zoványi Jenő a ref. hittudományi kar ezidei dékánja ' tartotta meg értekezését a kővetkező cíímmel: Az evangéliumi protestántizmus egysége a reformáczió különféle irányaiban. Kár, hogy eme tudósunk múltjának keserűségeitől még most sem tud szabadulni. Pedig magának árt vele legtöbbet. Oly kiváló tudós, mint Zoványi, kinek a magyar protestántizmus múltjának megvilágítása terén oly elévülhetetlen érdemei vannak, nem tud tárgyilagos lenni Kálvinnal szemben, a midőn felolvasásában tanait kárhozatosaknak jelenti ki. Azt sem tudjuk elképzelni, hogy vájjon a leendő papi nemzedék hiterősítéséül szolgál-e azon állítása, hogy az Újtestamentum csak mitholo' gia. Felolvasásához bővebb kommentártnem akarunk fíizni, csak azon kérdést bátorkodunk fölvetni, hogy szabad-e a leendő kálvinista lelkészeket Kálvin iránt való gyűlöletben és ellenszenvben nevelni?" Lelkészegyesület 52. sz. Nem a káröröm s a jóslatok beteljesedése fölött érzett megelégedés, hanem a mély levertség és az őszinte keserűség adja kezünkbe a tollat, a mikor Zoványi legújabb támadásával vagyunk kénytelenek foglalkozni. A debreczeni első theologiai doktoravatás sötét emléke és árnya az ő avattatása s ő, múltjához és serveti czinizmusához méltóan, gondoskodott róla, hogy a reformáczió 400 éves jubileuma ne múljék el a nélkül, hogy Kálvin szellemét újra ne gyalázza, sőt most már, czentrifugális szellemi pályájához méltóan, magát a keresztyénséget is megtagadja. Mert mit hirdetett Zoványi Debreczenben, közvetlen doktorrá avatása előtt másfél órával ? A Lelkészegyesiilet szerint azt, hogy Kálvin tanai kárhozatosak és az Újtestamentum csak mithologia. Sajnáljuk, hogy az eredeti szöveg nincs a Ikezeink között, de a teljes felolvasásnak a Debreczeni Lelkészi Tárban való közléséig nem várhatunk, meg kell tehát elégednünk ennyivel is, biztosak lévén a felől, hogy a „Lelkészegyesület'", a mely Zoványi hoz kezdettől fogva közel állott, hűen közölte a felolvasás lényegét, a mely abban áll, hogy most már nemcsak Kálvin tanai a kárhozatosak, hanem az Újtestamentum és mithologia, tehát történelmi hazugságok gyűjteménye. Nem hisszük, hogy az ország református és keresztyén elemei közül azok, a kik valóban vallásos életet élnek, meg ne döbbennének e tételek hallatára. Mert ki hirdeti ezeket? Nem a szabadgondolkodók főmesterei, sem az atheisták vezérczikkírói, hanem egy kimondottan református theologiai fakultás református dékánja — természetesen újra a „tudomány szabadsága" és a „lelkiismereti szabadság" hazugul magyarázott és kiíiczamított elve alapján. Milyen szomorú és milyen diplomácziai hiba volt az, hogy Magyarországon épen ez az ember lehetett az első és eddig egyetlen ref. theol. tanár, a kit az első magyar református theologiai fakultás díszdoktorául választott! Megértjük-e, hogy micsoda abszurd, sőt a szellemi és tudományos élet etikája és illemtana szempontjából erkölcstelen dolog volt ez az avatás s arczulcsapása egyszersmind minden kálvini ideálnak? Hiszen ezen az alapon, ha csak a tudományos működést és nem a szellemi irányzatot is tekintjük egyszersmind, akkor az unitárius tudósokat vagy a protestáns egyháztörténelmet búvároló nagytudású jezsuitákat, vagy akár a római pápát is doktorrá avathatnák a ref. theol. fakultások, mert hiszen ezek is tudós emberek lehetnek és közülök nem egy távolról sem kárhoztatja jobban a kálvinizmust és a keresztyénséget, mint Zoványi! Be kell tehát látnunk, hogy égy ref. theol. fakultásnak nemcsak a tudományos érdemekre kell tekintettel lenni, hanem a szellemi irányzatra is, a melyet az illető képvisel. Az elvi igazság itt tehát az, hogy a theologiai dísMoktorátus más természetű, mint más díszdoktorátus. Orvossá vagy kémiai doktorrá avathatnak valakit nyugodtan, tekintet nélkül arra, hogy milyen a világnézete. A theol. díszdoktorátusnál azonban a tudomány mellett a világnézet épen olyan fontos dolog és valósággal erkölcsi lehetetlenségnek kell minősítenünk azt, hogy egy theol. fakultás honoris causa doktorrá avassa a létjogosultságát támadó és vele diametrális ellentétben álló theologiai felfogás képviselőjét. Tudjuk ugyan, hogy Zoványi mit felel erre. Azt, a mit akkor mondott, a mikor a tiszántúli egyházkerület a lelkészvizsgáló-bizottsági tagságra kérte fel, hogy, t. i. ő azt nem fogadja el, mert neki már nincs többé köze az egyházhoz, mert ő állami egyetemi tanár. Hogy tehát Zoványi összes érveit rövid úton megsemmisítsük, elég a következő tényekre utalnunk: 1. Zoványi nemcsak állami egyetemi tanár, hanem azon az állami egyetemen egy kimondottan református fakultás tanára is. Ez pedig azt jelenti, hogy azt a fakultást a kálvinizmus érdekében tartják fenn s csak addig van létjogosultsága, a meddig a ref. egyház szellemét szolgálja. De mi következik ebből a tanárokra nézve? Az, hogy ők a ref. egyház számára is dolgoznak, a mikor pályázatuk által önként vállalkoztak e szellem propagálására ; viszont azonban, ha észreveszik, hogy gondolkozásuk a tanszék rendeltetésével végleg összeütközésbe jött, lelkiismeretbeli kötelességük vagy a fakultás jellegét hivatalosan megváltoztattatni, vagy az állásukról lemondani. És e fölött nemcsak az egyháznak, hanem az államnak is kötelessége őrködni. Mert a tudományok művelője mozogjon ugyan szabadon, de ha dianietrális