Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-11-24 / 46. szám

nálunk sem ér semmit. Ha valamikor, úgy most kell nem üres frázisként, hanem szent, mély meggyőződéssel és tettre készséggel hangoztatni az ősi jelszót: ecclesia re­formari cl ebet! Hiszen fájdalom, még a régi egyházi ke­retek is veszélyben vannak, ami azokból megmarad, azt világot meggyőzni tudó, önvédelemre és igaz lelki vi­tézkedésre alkalmas tartalommal kell megtölteni. Egyházunk kereteit eddig a király által jóváha­gyott, kényszerítő erővel fellépői törvények tartották össze — a hatalom, amely e világból való volt, most el­tűnt és még jobban eltávozik mellőle, most majd azzal a hatalommal kell kilépnünk a küzdtérre, amelyet az egyház és isteni alapítója ágért és adott a tanítványok­nak világhódító útjokra. Egyházunknak a szó teljes ér­telmében missiói egyházzá kell in capite et in membris' reform ál ód-nia. Ecldig az emberek beleszülettek egyhá­zunkba, tömegek, adófizető alanyok egyháza voltunk — most jön a hálóvetésekv evangéliumi korszaka. Nem leplezzük az igazságot, tudjuk, hogy a feladat nem könnyű, hiszen látjuk a feltornyosuló nagy nehéz­ségeket. érezzük a nagy, válságos időkre való előkészü­letlenségünket, de hivő és tettre kész lélekkel ragadjuk meg a. nagy igazságot, hogy Isten által mindenek lehetsé­gesek. Mert így történt mindig: ahol a1 veszélyék meg­növekedtek, ott lett az isteni kegyelem a legbővöl­ködőbbé. De hisszük, hogy az isteni 'megsegítő kegyelmen kivül lesznek más emberi segítségek is. A felébredő ma­gyar kálvinista őserő munkáján kivül egyházunk újra­építésénél számítunk külföldi győzelmes hittestvéreink megértő támogatására is. De ennek az az elengedhetetlen feltétele, hogy ne legyen többé senki, aki gúnyos kicsiny­léssel emlegeti a „külföldieskedést" és az, hogy bemu­tat hassuk azok előtt, akikhez kérő szózatokkal fordulunk, |iogy bennünk Van hajlam és erő egyházunk kor- és evan­géliumszerű reform álásár a. Itt állunk most mi magyar reformátusok árván, egyedül, körülvéve olyanoktól, akik hazánk és .egyházunk mérhetlen becsű részeinek, kitépé­sére éhesek. Most, úgy mint a múltban nem egyszer, ki kell nyújtani testvéri segítséget kereső kezünket azok felé, akikkel a tradíciókhoz hiven a háború előtt meg­kezdtük a szorosabb kapcsolatok létesítését. Most az a nagy feladat vár reánk, hogy úgy itthon, mint a külföl­dön mindenek meglássák rajtunk; hogy mi lélekben meg­újulva itt a keleten nagy eszményeknek és lehetőségek­nek képviselői, hordozói vagyunk. A fődolog tehát az, hogy félretéve mindent, ami ed­dig bennünket-elválasztott, a helyzetet és egymást meg­értve, igaz testvériséggel kezet fogjunk és kétségeskedé­seink között is kétségbe nem esve álljunk oda az omlado­zással fenyegető kőfalak újraépítésére. Az, aki itt új világot teremtett, forradalmat, tüzet kért és hozott alá a magasságból. „Azért jöttem, mondá, hogy tüzet bocsássak e világra és mit akarok, ha az immár meggerjedett". Igen, meggerjedett és tudjuk, hogy nekünk egyen-egyen is által kell mennünk a fájó­tűzkeresztségen, de bízunk Istenben, hogy ezután útunk a megtisztult, győzelmes jövő felé vezérel bennünket. V­Első teendőnk. » Ha netán valaki ecldig, rövidlátásból, tapasztalat­lanságból frázisnak tekintette ezt a kifejezést: a sajtó, a modern napi sajtó „a világ legnagyobb hatalmassága", most ad oculos nyert ez bebizonyítást. Az a sajtó, ame­lyik jó nagyrészben megcsinálta' a világháborút, megcsi­nálta. amint kötelessége is volt, a vérengzés beszünte­tését. A magyar sajtó pedig csodálatos, varázslatos ha­talmát akkor bizonyította be, amikor megcsinálta és diadalomra vitte a forradalmat. Soha még ilyen nagy­nak, hatalmasnak nem láttuk a sajtót, mint a legutóbbi hetekben. Tudjuk és nem feledjük el, hogy egyéb sok minden közrejátszott, de ki tagadhatná, hogy a vezér­szerep a sajtóé, a szárnyas tollak embereié volt? Itt áll a magyarság egy új világ küszöbén. Sok vért veszített, sebeket hordva, de bátran és ifjan új útra indult. Ha eddig egy lépést nem tettünk volna is, ha egy komoly szó nem hangzott volna is, hogy a magyar refor­mátus milliók a modern élet e legnagyobbszerűbb szó­széke nélkül nem élhetnek: ma az cij világ küszöbén első szavunk, első teendőnk ez: amilyen gyorsan csak Isten segítségével lehet, inkább ma,, mint holnap, a magyar reformátusság életérdekeinek leghathatósabb védelmező­dét, diadalmas, örök eszményeinknek harsonás szavú, füg­getlen, bátor, szókimondó propagálóját, egy erős napi­lapot, kell megteremtenünk. E nélkül —- mondjon bár akárki akármit — nem élhetünk. A közel jövendő méhe nagy kérdésekkel terhes. Jönnek gyors egymásutánban a legnagyobb egyházi, iskolai, egyházpolitikai kérdések; gyökeres megoldással: egyház és állam elválasztása, is­koláink államosítása, 48:XX. t.-c. végrehajtása helyett esetleg a szekularizáció, a vallásnak magánüggyé degra­dálása. az államtól való elválással megszűnik a.jus advo­eationis, stb. Szóval megvalósul a „szabadegyház szabad államban". Éppen homlokegyenest ellenkező irányba kell elindulnunk és fejlődnünk, mint az eddigi kurzus. Tel­jes, abszolút készületlenség az egész vonalon. Teljes tudatlanság sok felé. Nagyfokú rosszakarat akárhányé helyütt. Hányan, szinte kétségbeesetten gondolnak a jö­vendőre. Egyházaink igen nagy megreformálás, átala­kulás előtt állanak. A' kötelező egy háztagság megszűnik. Bizony valósággal újonnan kell minden lelkésznek meg­alapítani, szervezni gyülekezetét, Itt 2500 egyetemet vég­zett ember és szinte ugyanannyi színmagyar, intelligens család jövendőjéről, existenciájaról is szó lesz. Ilyen sors­döntő, hallatlanul nagy és nehéz problémák megoldása előtt még nem állottak a magyar református egyház és annak gyülekezetei. És mindezek a nagy életkérdések csőstül, szinte egyszerre zúdulnak reánk. Sőt mindezek-

Next

/
Thumbnails
Contents