Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-20 / 3-4. szám

Mint a szerkesztőbizottság egyik tagja, a Próbaénekeskönyv dallamainak ügyét én láttam el és intéztem. Segítségemre volt ezen munkában a zenei szakbizottság. Indíttatva és kötelezve érzem magamat, hogy Á. B. kritikai megjegyzéseire én válaszoljak. Csak a legszükségesebbek elmondására szorítkozom. Bíráló a dallamok ütemezését, ritmizálását erőszakosnak, légbőlkapottnak, mondvacsináltnak, indokolatlannak, önkényesnek, zeneileg teljesen elhibázottnak, tudománytalannak mondja s az ütemezés bíráló szerint azért lett ilyen, mert „a revizorok azon tételből indulva ki, hogy magyar zenében csonka ütemmel vagy hangsúlytalan ütemrésszel motívum nem kezdődhetik: az ütemvonalakat mindazoknál a koráldallamoknál, melyek csonka ütemmel kezdődtek, egy félütemmel egyszerűen továbbtették s ez eljárás következtében a hangsúlyos részek súlytalanokká, a hangsúlytalanok súlyosakká váltak; ezzel a ritmus eltolódott, a zenei motívum eltorzult". Bíráló ezen vádjaival és kifogásával szemben mindenekelőtt a következő tényeket és adatokat állapítom meg: 1. Minden zsoltárdallam hangsúlyos kezdetű. Bizonyítják ezt úgy a legrégibb, mint a legújabb franczia és svájczi (Páris, Nancy, Genf, Bern, Vaud, Zürich stb.) enekeskönyvek hangjegyei. Ezen hangjegyzések azt is mutatják, hogy a francziák zsoltár éneklése nem egyenméretü. Egy-egy ütésre a régi hangjegyekből egy brevist, vagy két semibrevist, a modern hangjegyekből egy félhangjegyet vagy két negyedhangjegyet énekelnek. 2. A németek éneklése egyenméretü. A francziáktól átvett zsoltárdallamokat is így éneklik. Énekversük trocheus vagy jambus. Túlnyomó részben jambus. Az utóbbiaknak súlytalan kezdetéhez és emelkedő ritmusához képest úgy saját dallamaikat, mint a zsoltárdallamokat súlytalan kezdettel éneklik s ennek megfelelően felütéssel hangjegyzik. Bach Sebestyén és Fischer M. G. korában koráljaikat ütemben hangjegyezték, ezt a XIX. század közepe felé a félhangjegyű 2

/2"e

s

kis allabreve- iitem váltotta fel, mely trocheusban és jambusban írt énekverseiknek tényleg jobban megfelel. Ujabban visszatértek a 4

/,r

es ütemezéshez. A %-es ütem is korális tehát, csakhogy míg a a

4 ütemben egy félhangjegy, addig a V4 ütemben egy negyedhangjegy szolgál a korálméret kifejezésére. 3. A debreczeni revideált énekeskönyv (1877) dallam jegyzése (Sz. Nagy Károly átírása) a németeknél szokásos hang jegyzésnek másolata, utánzata a XIX. századból, leginkább súlytalan kezdettel, felütéssel. A 124 zsoltárdallam között 112, — a 40 dícséretdallam között 35 súlytalan kezdetű. Még magyar ritmusban írt dicséreteink dallamai is (17, 26, 65, 74, 75, 76, 140, 144, 163, 173, 179) felütéses kezdetűek. 4. Az új Próbaénekeskönyvben a zsoltárok dallamai, valamint a magyarországi énekeskönyvből vett dallamok 2

/g

, — a

z

újonnan felvett dallamok és a temetési énekdallamok i

/i

iiteniezésűek, valamennyi hangsúlyos kezdettel. Csak a 84. számú dallamra nézve tettünk kivételt, melyet az erclélyiek kedvéért s a nagynevű szerzőre (Haydn József) tekintettel meghagytunk eredeti hangjegyzésben súlytalan kezdettel. Mellesleg megjegyezve, ezen dallamot katholikus atyánkfiai is éneklik. (Im arczunkra borulunk.) Ezen adatokból és tényekből nyilván kitetszik bíráló tévedése, vádjának s kifogásának tarthatatlansága. Tévevedése onnan származik, hogy sem a zsoltárok franczia hangjegyzésével, sem a németeknél szokásos hangjegyzéssel, sem a debreczeni revideált éneke3könyv hangjegyzésével nincs tisztában. Bíráló ugyanis a debreczeni revideált énekeskönyvet veszi irányadónak, melyben súlytalan sorkezdések, csonka ütemek, felütések feles számmal vannak. Ezen hangjegyzés alapján beszél hangsúlytalan részeknek hangsúlyosakká s hangsúlyos részeknek hangsúlytalanokká átváltoztatásáról, ritmuseltolódásról s motívumeltorzításról, nem tudva, hogy a súlyos kezdetre nézve, a mit a Próbaénekesnél kifogásol, a Próbaénekeskönyv egészen megegyezik az eredeti franczia hangjegyzésekkel s hogyha a franczia hangjegyzést tartjuk szem előtt, a debreczeni revideált énekeskönyv lesz az, melynél hangsúlyos és hangsúlytalan részek megváltoztatásáról, ritmuseltolódásról stb. lehet beszélni. Magyar énekeskönyvről lévén szó, a hangsúlyos sorkezdet ellen kifogást tenni nem lehet. Hiszen a magyar ember csak hangsúlyos kezdettel tud énekelni és dalolni. (Bartalus Istvánnak hétkötetes Népdalgyüjteményében egyetlen súlytalan kezdetű népdal sincs.) Beszédében, nyelvében gyökeredzik ez s különösen abban, hogy nála az első szótag mindig hangsúlyos. Verselése is ilyen. Versének ritmusát nem a hosszú és rövid szótagokon építi fel, hanem kizárólag, a hangsúlyon, a melyet az első -szótagon mindig megtalál. Bizottságnak a magyar származású énekdallamoknak s az eredetileg hangsúlyos kezdetű zsoltárdallamoknak kezdő ritmusán nem kellett változtatást tenni, erre csak azon hét német származású dallamnál volt szükség, a melyek az eredeti német hangjegyzés szerint súlytalan kezdetűek. (Uram, a töredelmes, Erős várunk, Szívünk vígsággal, 64, 137, 146, 190 dicséretek.) Hogy ez szabad és nincs benne semmi különös, megmutatták a németek, a kik megfordított eljárással a súlyos kezdetű zsoltárokat — a mint azt fentebb is mondottuk — saját verselésükhöz ós éneklési módjukhoz képest súlytalan kezdetűekké tették. De példát ad erre Bartalus István zenetudósunk is „A zeneköltészet elemei és müforrásai" czímű művének 134. lapján Orlando egyik' híres,^súlytalan kezdetű és jambus versű korálján. (Mikép feledném el őt.) „Ha ezen magyartalan jambusi szerkezetű korált — mondja Bartalus -— magyarra akarnók fordítani, úgy mindenekelőtt a szöveg verselését meg kellene magyarosítani. Például: Mikép feledném el öt, Ki hozzám örök hív helyett: Hogy feledném én el öt, Ki engem úgy szeret. Maga a dallam semmi lényeges változtatást nem szenvedne, csak a felütés változnék súlypontos leütéssé." Ezt Bartalus hangjegypéldában is bemutatja. Bizottság a németből átvett dallamoknál a Bartalus példája szerint járt el.