Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-01 / 34-35. szám

hazai egyházjogász, hanem a magyar püspöki kar által a kódexet kommentáló utasítás is azon az állásponton van, hogy a Provida-engedmény, mint nemcsak részleges jogot, hanem pápai kedvezményt is tartalmazó jogszabály a vegyes vallású házasságra nézve most is érvényben van. Egy néhány osztrák és német jogász mellett nálunk eddig csak Baranyay Jusztin cisztercita tanár tört lándzsát azon felfogás mellett, hogy sem a Provida, sem ennek hatályát Magyarországra kiterjesztő 1909-ik évi pápai dekrétum már nem érvényes. De a vitában Rómáé az utolsó és a döntő szó. Mert hiszen, mint a fentiekből is látható, itt ismét úgynevezett ,,dubium"-ról, kétes dologról van szó és majd az új kódex magyarázására rendelt kuriális bizottság ad az ügyre nézve végleges,, döntő választ. Ettől függ, hogy lesz-e új Ne temere-vita, vagy nem. Ügy hisszük, hogy maguk a r. katliolikusok sem óhajtják a vizeknek újból való felkavarását. p. A bukaresti békeszerződés felekezeti vonatkozásai. A m. kir, miniszterelnök 1918. július 17. napján a képviselőházban törvényjavaslatot nyújtott be a Romániával 1918. május 7-én kötött békeszerződésnek és a kapcsolatos nemzetközi okmányoknak beczikkelyezéséről. E törvényjavaslattal a békeszerződések teljes szövege nyilvánosságra jutott ugyan, nehéz sajtóviszo-> nyaink mellett azonban a közönség széles rétegei a békeszerződós egyes pontozataival alig ismerkedhettek meg, s így nem vélünk felesleges munkát végezni, midőn a békeszerződésnek egyházi és iskolai vonatkozásait e lap t. olvasói előtt röviden ismertetni óhajtjuk, annyival is inkább, mert napilapjaink a békekötés politikai és gazdasági része mellett a szerződésnek éppen ezen oldalát alig méltatták. * % 9 V. V -•> fn Az egyfelől Németország, Ausztria-Magyarország, Bulgária és Törökország, másfelől Románia között kötött békeszerződésnek VII. fejezete \„A hitvalláísok egyenjogúsága Romániában" czím alatt a XXVII. és XXVIII. czikkekben foglalkozik egyházi és iskolai kérdésekkel. Tudvalevőleg már a berlini szerződés (1879. évi VIII. t.«cz.) Románia függetlenségének elismerését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy „Romániában a vallási és felekezeti különbség nem hozható fel senki ellen indokul arra, hogy kizárassék vagy képteleníttessék polgári és politikai jogai élvezetére, közhivatalok, tisztségek és méltóságok viselésére vagy a különféle üzletek és iparok bármely helyen való folytatására (XLIII. czikk)", továbbá, hogy „minden hitvallás szabadsága és külső gyakorlása biztosítva lesz, úgy a román állam honosai, mint a'külföldiek részére és a különféle vallásfelekezeteknek sem egyházrendi szervezkedése, sem lelki főnökeihez való viszonyaik útjába akadályt gördíteni nem szabad (XLIV. czikk)". Ismeretes dolog, hogy Románia a függetlensége elismerésének feltételeiül felállított követelményeknek négy évtizeden át sem tett eleget, úgy hogy magától értetődő dolog, hogy a központi hatalmak jónak látták az új békeszerződésbe a berlini béke rendelkezéseinél részletesebb ós szabatosabb megállapodásokat felvenni. A békeszerződés XXVII. czikke mindenekelőtt kimondja, hogy „Romániában a római katholikus, a görög egyesült, a görögkeleti bolgár, a protestáns, az izlamita és az izraelita vallás egyenlő szabadságban, törvényes és hatósági védelemben részesül a görögkeleti vallással". Biztosítja a békeszerződés a felsorolt vallásfelekezeteknek azt a jogát, hogy plébániákat vagy hitközségeket létesíthessenek és iskolákat alapíthassanak. Ezeket az iskolákat (úgy, mint eddig) magániskoláknak kell ugyan tekinteni, de működésüket a román állam „csak az állami biztonság vagy a közrend megsértése esetén" korlátozhatja. Hogy Románia miképen kezelte eddig in praxi a berlini szerződés által kikötött szabad vallás-gyakorlatot, eléggé megvilágítja a XXVII. czikknek az az utolsó rendelkezése, hogy a jövőben az iskolai tanulók hitoktatásban való részvételre csak akkor kötelezvék, ha a hitoktatást saját vallásfelekezetük erre jogosult tanítói látják el. A békeszerződés XXVIII. czikke megismétli jogilag kifogástalanabb formában a berlini szerződésnek azt a rendelkezését, hogy „Romániában a hitvallás különbözősége a lakosok jogi helyzetére, különösen politikai és polgári jogaikra, semmiféle befolyást nem gyakorol". Egyúttal gondoskodik a békeszerződés, hogy ezen alapelv a romániai izraelita lakosság tekintetében újból papíron ne maradjon, amennyiben kiköti, hogy Románia még a békeszerződés megerősítése előtt lesz köteles törvényt hozni az eddig hontalan izraelita lakosság állampolgári viszonyainak rendezésére. Napilapjaink közlése szerint Románia ennek a négy évtizedes adósságának végre a közei-múlt napokban eleget tett. Ha a békeszerződésnek ismertetett VII. fejezetét a magyar reformátusság szempontjából vizsgáljuk, legelső sorban szembeszökik, hogy míg a görög-keleti egyházak jogi precizitással vannak ott felsorolva, addig mi a „protestáns" gyűjtőnév alatt szereplünk. E tekintetben táplált esetleges aggodalmainkat azonban eloszlatja az az osztrák-magyar-román jogi és politikai kiegészítő szerződés, mely ugyancsak Bukarestben 1918. május 7-én köttetett s melynek 14. czikke a békeszerződés XXVII—-XXVIII. czikkeiben kimondott alapelveket a mi egyházaink tekintetében gyakorlati reményekre váltja fel. Sajnos, rendelkezésre álló terünk nem engedi, hogy á kiegészítő szerződés 14. czikkét egész terjedelemben szöveg szerint adjuk. Ez a czikk -— mondja a törvényjavaslat indokolása — szabályozza a bukaresti és a jassy-i római katholikus püspökségnek, a romániai ma-