Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-21 / 28-29. szám

a modern ,,supplicatio" minden eszközével; no szüntessük meg épen most, ezek működését, hanem inkább állítsunk fel újakat is ott, ahol menzákra el engedheti en szükség van. > Hiszen ez is háboríts segítő munka.; itt. e téren is appellálhatunk államhoz, hadsegélyzőhöz, népjóléti és egyéb háborús emberbaráti intézmények segítségéhez. Tudjuk, hogy a köztisztviselők természetben való segélyezést követelnek. Hát mi által lehet őket jobban segíteni, mint azzal, ha a felelős tényezők a gyermektaníttatás elvisel hetlen terheinek hordozásában nyújtanak hathatós támogatást, Azt szükségtelen mondani, hogy a tanulók között ezernyi hadiárva van; vájjon nem kötelességünk-c ezek számára asztalt teríteni? Még sokat lehetne erről a dologról elmondani, de még csak egyet, az egésszel nagyon szorosan egvbefüggőt. Minden internátus, köztartás emeli, mert kénytelen vele, az ellátási díjakat, és valószínűleg, ha máshonnan is nem jön hathatós segítség, még évközben is további díjemelésekre van kilátás. Hát ki fizesse ezeket a felemelt díjakat? A mi egyházunkban most nem sok földmíves szülő adja majd iskolára gyermekét, hadseregszállító a mi híveink között nem sók van. Szegény papok, tanárok, tanítók, tisztviselők gyermekei számára kell a lehető jutányos bennlakás és konviktus. Kérjünk, zörgessünk. Emeljék fel szavukat az érdekelt intézetek illetékes főhatóságaik, a sajtó és más alkalmas eszközök útján az elodázhatlanul szükséges gyorssegély érdekében, és különösen azért is, hogy internátusaink, köztartásaink szükségletei a lehető legkönnyebb úton és módon és legkevesebb zaklatással legyenek beszerezhetők. Mily súlyos veszteségekről olvashatunk különösen a. legutóbbi napokban. Hányan estek el ifjúságunk azon rendjéből, amely fontos pozíciók betöltésére volt hivatott. Mindent el kell követnünk, hogy jöhessen a kidőltek helyére méltó és elégséges utánpótlás! p. Uf társadalom nevelése, A régi és főleg a mai társadalomról ítélkeztek a bírák és elmarasztalták; osztályozó értekezletükön elégtelen eredményt állapították meg a tanárok. Vájjon milyen véleménye van róla a papságnak, közelebbről a református lelkészi karnak? A papság véleménye volna talán a legközvetlenebb, hogy úgy mondjam, legmegbízhatóbb. A bírák gyakorlatában a beteg társadalom nyílik meg a mélyebben figyelő, gondolkozó ember előtt. A tanár a növendékén közvetve szemléli a társadalom hatását. A bírák munkájának objektuma már nem „ember"; a tanároké még nem ember; a pa.p áll legközvetlenebb összeköttetésben a jelenben számottevő társadalom egészével. Rendkívül érdekes és egy ezután kialakuló keresztyén szocziológia számára megmérhetetlen fontosságii adatgyűjtemény volna, ha a református papok egészen őszintén,' legjobb meggyőződésük, lelkiismeretük szerint számot adnának tapasztalataikról, benyomásaikról, a. falu háborús életéről, gazdasági, kulturális, erkölcsi és vallási fellendüléséről, vagy visszaeséséről és ezeknek mértékéről. Az esperesi kérdőpontokra adott felelet lehetne kiinduló pontja ennek a munkasságnak. Ugyanezt megtehetnék a városi papok is a maguk munkaterén. Nem ez a munka mentené meg természetesen a magyarságot és a ref. egyházat, de gyakorlati munkánkhoz hasznos elméleti útbaigazítást adhatna. Előkészítő munkának vélném ezt csupán; bevezetésül a végzendő nagy szolgálatunkhoz. Val amikor régebben a Galilei-kör fiatal tagjai számára pályadíjat is tűztek ki a, falu helyzetéről írt tanulmányok számára. Nem tartanám felesleges dolognak, ha leendő papjaink és gyakorló lelkészeink minél behatóbban. tudományos módszerrel felfegyverkezve igyekeznének megismerni munkaterüket, amelyen egész életüket eltöltik. Hogy a régi eszközökkel, régi keretekben eddig végzett munkánk nem lesz elégséges a reánk a jövőben 'iá ró feladatok megoldására — az kétségtelen. A Móricz Zsigmond által eltorzított falusi pap típusa nem az, akire szüksége van az átalakuló s már részben átalakult falusi kálvinista magyarságnak. Évtizedes belmissziói küzködés, úttörés, egyszermásszor tévedés, botorkál ás, de feltétlenül szent és jóakaratú munkálkodás után, igen valószínű, azon az úton vagyunk, amelyen a magyar református pszichének leginkább megfelelő eszközökkel és módszerrel leszünk képesek az evangélium erőit szétárasztani egyesek lelkébe és a. beteg magyar társadalom testébe. Azt hiszem, tisztázódtak már annyira a nézetek, hogy a belmisszió hívei és munkásai az evangelizáláson, építésen kívül híveink gazdasági, kulturális érdekeinek felkarolására, is elérkezettnek látják az időt, s viszont a közgazdasági téren híveikért fáradozók belátják, hogy az egyéni életek krisztusi mintára való átalakulása, újjászületése nélkül czélt nem érnek; mert igaz az a már közkeletűvé vált mondás: nincs az a politikai, hozzá tehetjük: közgazdasági vagy bármiféle alchimia, amellyel ólom ösztönökből arany erényeket varázsolhatnánk. Nem egyházias keresztyén szociológus körökben mindjobban belátják a. vallás egyént és társadalmat formáló erejét; a ,,szabad gondolkozás" — úgy látszik — keresztül tör az előítéletek korlátján. Amilyen fölösleges fényűzésnek tartotta a papot, olyan nagy szerepet fog juttatni ő is a jövő társadalma nevelésében előbb-utóbb. Volna, nekünk már alkalmas, megfelelő keretünk a jövő társadalmának nevelésére, evangelizáló, építő és szocziális munkánk végzésére: a Kálvin-Szövetség. Tartalommal, lélekkel kellene megtölteni nagyobb mértékben, mint eddig. A közelgő nyár egyháztársadalmi munka szempontjából és az egyházi lapok szempontjából is többé-kevésbbé holt, szezon, előkészületül az őszi munkához gyümölcsöző megbeszélés. Vita indulhatna meg teendőinkről, munkánk elvi alapjairól, akadályairól, módszeréről stb. Micsoda körültekintéssel keresi a