Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-06-02 / 22. szám

egyházi befolyásunkból kifolyólag s hányat a véletlen diktálta szükségre?! Az első feladat tehát szemmeltartani a katholikus lelkigondozás szerveit s ehez hasonlólag kiépíteni a mieinket. Itt az első a tábori esperesség intézményes kiépítése normatív tényezővé, amely tehát a saját hatáskörében függetlenül jár el. Ezután jön a közös (evang. és reform.) táb. püspök kérdése, a mellé beosztott két referenssel {evang. és reform.), avagy a külön ref. táb. püspökség szervezése. A jelen gyakorlat azt bizonyítja, hogy sem nem lehetséges, sem nem tanácsos külön szervezkedni. Én p. o. évek óta evangélikus katonáinkat is gondozom, összeadom, felkeresem stb. Amikor a gyakorlati kényszer már megteremtette az egységet, akkor csak arról lehetne gondolkozni, hogy miként lehet ezt intézményesen úgy kiépíteni, hogy egyik felekezet se vallja kárát. Most épen azért vagyunk a kisasszonyok jótetszésére bízva ós sok tekintetben azért pattog hátunkon a feddőzés ostora, mert a katonai köröket körülbelül egy ilyen alternatíva elé állítottuk: vagy külön-külön református és evang, püspököt kinevezni, avagy semmit se csinálni. Először kérdés az is, hogy püspökre van-e egyáltalán szükségünk s nem-e inkább egy tábornoki rangú felügyelőre (Generalfeldsuperintendent). Ezután lényeges annak intézményes kidomborítása, hogy a tábori lelkészet missziói munka. A budapesti gyűlésen az előadó gyülekezeti munkának fogta fel s katonai gyülekezeteket, presbitériumokat, kerületeket akart szervezni. Nem! Lélektani alkata szerint missziói munkáról van itten szó! Kellően 'nevelt misszionáriusokat elégséges számban kell alkalmazni, hogy munkájuk ne csak a felszínen maradjon. Tisza István feddésének súlya e lélek hiányára mutat. Ne mentegetőzzünk! Ha van is bennünk valayii e lélekből, én Budapesten, amikor mind együtt voltunk, nem éreztem, hogy emésztő tűz ez bennünk! Ügy éreztem magamat, hogy katonák között vagyok, kiknél talán fontosabb a kitüntetés, mint az a lélek, mely úgy dicsekszik, mint Pál a 2. Kor. 11, 24— 33. verseiben. Reálpolitkát kérünk tehát tábori lelkészetünk kiépítésénél! Bjelik püspök könyvet írt a táb. leik. történetéről. E történelmet s az ez által kifejlesztett intézményeket, melyek a katholikus részen beváltak, nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezután pedig hidegen mérlegelni kell a gyakorlat által megteremtett helyzetet s az érzékenykedés helyett egységesen eljárni. Innsbruck. Dr. Molnár Jenő. A nötheologusok kérdéséhez. A magyar ref. egyházban is fölmerül a kérdés, mellyel már több külföldi prot. egyház foglalkozott: hogy milyen álláspontot foglaljon el a nőtheológusokkal szemben s mennyiben vehetné hasznát szolgálataiknak. Hollandiában már vannak női prot, lelkészek, sőt ezek között vannak, akik lelkészi oklevelük mellé még az oly nehezen elnyerhető theol. doktori diplomát is megszerezték. Lássuk, hogyan jártak el a németalföldi prot. egyházak ezzel a problémával szemben? Álláspontjuk megértéséhez tudnunk kell, hogy Hollandiában a prot. papképzés nem tisztán egyházi, hanem jórészben állami feladat. A papnövendékek tanulmányaiknak alapvető, nagyobb részét u. i. az állam egyetemeinek theol. karán folytatják; ez a theol. fakultás pedig nem exclusiv felekezeti, hanem független tudományos intézet, melyben prot. theológiát adnak elő tu dományos objektivitással, a tudomány korszerű nívójának megfelelően. A felekezeti jelleg még a tanárok sze7 mélyét illetőleg is eltűnik. Az állam a theol. tanár ki nevezését elvben nem köti egy bizonyos vallásfelekezet hez, vagy egy bizonyos theol. irányhoz való tartozás fel tételéhez, az ő szempontjai szerint akár egy mohamedán is egész jól adhatja elő az egyetemes vallástörténetet vagy az ótest. exegesist csakúgy, mint bármely tárgyat az orvosi vagy bölcsészeti karon. Ezen állami theol. fakultások keretében tehetik le a hallgatók az első és második lelkészjelölti vizsgát (kb. a mi alapvizsgánk és kápláni vizsgánk) és a doktori vizsgát. Ezek letétele azonban még nem képesít lelkészségre és a fakultás által nyújtott alaptanulmányoknak szükséges kiegészítését az állam már nem tekinti feladatának, azért erről a különböző protestáns egyházak maguk gondoskodnak úgy, hogy saját tanszékeket állítanak l'el az állami fakultások jnellett a Jelkészképesítő vizsga tárgyainak előadására, ahol a lel kész jelöltek már kizárólag felekezeti jellegű lelkészi oklevelet szerezhetnek. Mikor 1909-ben az első női lelkészjelöltek az „egyházi" tanárok „album studiosprum"-ába való beíratásukat kérték, hogy lelkészi oklevelet szerezhessenek: a kü lönböző protestáns egyházak nem egyféleképen fogadták az ajánlkozókat. A dr. Kuyper-féle ref. egyház, a limine elutasította kérelmüket, mert úgy látta, hogy azzal szemben többféle nehézség forog fenn. Az egyik aggálya bibliai természetű volt, I. Kor. 14: 34—35. vesrre hivatkozott: „az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben". A másik praktikus természetű: hogy bajos dolog a férfiakból álló presbitérium elnökéül nőt rendelni; hogy a hívek látogatása alkalmával olyan helyzetekre bukkanhat, amelyekkel való megbirkózás vagy azok elől való meghátrálás az ő női és papi decorumának semmiképen sem használ; hogy nehéz volna a női lelkészt a házasság tekintetében személyi szabadságában korlátozni és ezért komplikációk állhatnak elő. A nép konzervativizmusa is hatalmas akadálya a lelkészi hivatás nők számára való megnyitásának. A nagy németalföldi református egyháznak is komolyan foglalkoznia kellett a nőtheológusok kérdésével, annyival inkább, mert az utolsó évtizedben aggasztóan nőtt a theológushiány. Amint hivatalos adatokból kitűnik: a három állami egyetem mellett felállított theologiai tanintézetében 1910 szept.-től 1915 szept.-ig 240-ről