Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-12 / 19. szám

Az iskolák lejáratása. „A szabadkai főgimnázium hat tanulója 1916-ban bevonult, katonának. Most másfél évi szolgálat után engedélyt, kapott a hat diák, hogy két hónap alatt tanulmányaikat, befejezhessék. A. VII. osztály kurzusából le is vizsgáztak s ennek eredményeként a, hat katona közül hármat osztályismétlésre, egyet javítóvizsgára utasítottak. Kettőt átboosátottak, de őket is figyelmeztette az igazgató, hogy a május 4-én kezdődő nyolezadik osztálybeli tanfolyamra ne iratkozzanak be, mert el fognak bukni. A megbuktatott diákok panaszra mentek a tankerületi főigazgatóhoz, aki azt k megjegyzést tette, hogy a tankerület 43 községi iskolájában mindössze egy nyolczadikos diákot buktattak meg két hónapra. A katonadiákok innen a kultuszminisztériumba mentek, ahol Madách Emánuel miniszteri tanácsos fogadta őket, megígérte nekik, hogy egy másik gimnáziumban újból vizsgázhatnak." A napilapokban olvastuk e híradást. Régebb idő óta foglalkoztatja már tanárainkat az a lehetetlen állarpot, amelybe középiskoláinkat juttatták a meggondolatlan rendeletek. Szót sem vesztegetünk arra, hogy ime, a bukott diákok végig házalják, végig kilincselik volt tanáraik felsőbb hatóságait a kir. tankerületi főigazgatótól a kultuszminisztériumig. .Jellemző és szomorú helyzet. Inkább-azt tesszük szóvá, hogy mi a ezélja a magyar kultuszkormánynak ezzel a vizsgáztató, de még a gvorstalpalásnál is gyorsabb rendszerrel ? Csakugyan a.z, amit a tanárkarok egyhangúan panaszolnak: le akarja végleg járatni a magyar középiskolákat ? Mert ezt, ezúton csakugyan könnyen elérheti! Két hónapnál alig több idő alatt VTT. és "VITT. osztályt elvégeztetni stb. alig lehet, komoly munka. Szenved miatta a tanár is, a tanítvány is. Milyen kínos helyzetekbe kerül a komoly, emberszerető, de esküvel erősített, hivatását isbecsülő tanár lelkiismerete ? Jobb erről hallgatni. Nem más ez, mint az iskolák lejáratása. Ne hibáztassa senki azokat a. szabadkai tanárokat, még csak azokat a szegény diákokat se! "De hibáztatjuk a rendeletek értelmi szerzőit. Ha már mindenképpen bizonyítványhoz óhajtották juttatni a katona és a besorozott diákokat, nem egyszerűbb lett volna, ha miniszteri rendelettel minden vizsgának és tanfolyamnak az elengedésével középiskolát végzetteknek nyilváníttatnak. Ennél az igazolványnál nem sokkal van több értelme a, „hadibizonyítványok"nak. így megkímélték volna a tanárt is, a diákot is sok lelki gyötrelemtől, az iskolákat pedig a nagyon-nagyon veszedelmes lejáratástól. Magyar vallás. Valami Pezenhoffer Antal nevezetű, túlbuzgó „magyar" megirigyelte a magyar kálvinistáktól a történelmi csengésű „magyar vallás" megtisztelő "vevet. Annyira megirigyelte, hogy azóta sem nappala, sem éjszakája nincsen. Azt Pezenhoffer úron kívül mindenki tudja széles e magyar honban, hogy a magyar vallás nevet nem mi adtuk magunknak. Ha így történt volna, nem sokat érne. Ezt a nevet a magyarság megtiszteltetésképpen, megbecsülése jeléül adta a múltban. És a magyar vallás követői mindeddig méltók voltak a szép névre. Nem is ötvenkrajczáros név ez, mert nem pénzen vásároltuk, hanem egyében: drága véren, magyar véren, magyar könynyön, magyar honszerelmen, magyar hűségen vészes, bajos időkben úgy érdemeltük ki. Pezenhoffer úr még fsten tudja hol ,,hoffer"-eskedett akkor. P. úr azonban mindezt nem tudja, vagy, ami még rosszabb, nem akarja. Jobb ügyhöz méltó buzgalommal a jezsuiták újságjában nagyképűen, statisztikai adatokkal agyonspékelt nagy „tanulmányt" ír, amelyben leszedi rólunk a keresztvizet, akarom mondani, a. szép „magyar vallás" nevet. így kezdi: „Aki református lelkészek közt gyakrabban megfordult, annak bizonyára feltűnt az. a dogmaszerű igazság erejében pózoló kijelentés, liogy ők képviselik a magyarságot ..." stb. P. úr, higyje el, nem szoktunk pózolni e dogmaszerű igazsággal! Ahogyan mi túlságosan is őszinte és szókimondó magyarok és kálvinisták egyáltalában nem szoktunk semminkkel sem pózolni. Vitatkozásba, perbe nem szállunk e titulus felett senkivel. Valamikor kaptuk a nemzettől, megszenvedtünk, megszolgáltunk érte, büszkék is vagyunk rá. Akinek fáj, ne használja. Nekünk bizony a múltból kevés örökség jutott, de azt a keveset is irigy markok tépdesni iparkodnak. Bizony különös. A világháború negyedik évé-N ben P. úrnak nincs egyéb baja, mint hogy elperelje a jussunkat ? Így szolgálja az összetartást, a magyarok közös nagy ügyét ? A pártfeletti r. kath. sajtó számára így toborozza a szinqiíagyarokat felekezeti különbség - nélkül?' IRODALOM. IJ

npi dolgozatok. Irta Jánosi Zoltán debreczeni ref. lelkész. X. kötet. Alkalmi egyházi beszédek. Ara kötve 10 kor. Debreczen. Hegedűs és Sándor könyvkiadóhivatala. 8 r. 230 1. — Először is azt emeljük ki, hogy ez a könyv, mint egy vállalat folytatólagos kötete, épen olyan terjedelemben, nyomását, papírját intve épen úgy jelent meg, mint a háború előtt, ami nem csekély dolog. Tizenöt beszéde közül egy pár német Geroh és Rag az után van készítve, a többi eredeti, Jánosinak azzal az erősen kidomborodó egyéniségével, amely minden írását és beszédét jellemzi. Az átdolgozott beszédekre ezt mondja egy jegyzetében: „Alfajában teljes joggal mondhatom, hogy idegen szerzők után készített beszédeimben is több az eredetiség, mint sok eredeti beszédben és különösen némely, az idegen szerzők használatát hivalkodva kárhoztató és az eredetiséget hivalkodva magasztaló fiatal és öreg óriásnak tíz idegen könyvből szerzett tizenegyedik könyvében." (69. 1.) Az bizonyos, hogy Jánosi originálitása érzésben, gondolkozásban, felfogásban és eljárásban egyedül álló és senkivel össze nem hasonlítható. Ezért érdemes beszédeit olvasni és tanulmányozni. Baja Mihály költeményei. Lapunk olvasói bizonyára örömmel vesznek tudomást arról, hogy Baja Mihály turkevei lelkésznek a napokban Debreczenben Csáthy Ferencz egyetemi könyvkereskedő kiadásában