Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-24 / 12-13. szám

Már maga áz, hogy az annyi áldozatokkal létesített, századokon át nagy pietással dédelgetett s fenntartott alma materünket oda kellett adnunk egy hiúságos törekvés bázisául, a csalóka korszellem fellengős, délibábos vágyainak kielégítéséül, döbbenetes erővel hatott reánk s hat mindenkoron, midőn az ősök szemefényének küszöbét át-átlépjük. Mennyivel kínosabban s fájóbban esik most ezt tudni, hogy az alma materünk falai közt meghonosult krisztusi, idvezítő szellemet is — a mitől eleve tartottunk — kezdik kiűzni a tudomány czégére alatt kufárkodók! Ezt immár szó nélkül nem hagyhatjuk. Az ellen férfias erővel protestálunk, hogy minket e tettünkért tudományellenes türelmetleneknek bélyegezzen bárki is. S a lelkünk legszentebb, legdrágább kincsétől való megfosztani törekvéssel szemben ez csak nyílt és határozott védelem. Várván vártuk, hogy illetékes tényezők fogják megtenni azt, a mit mi most teszünk, De még irányításra hivatott időszaki sajtónk is agyonhallgatással igyekszik tovasiklani a vakmerően kihívó eset fölött az egy Protestáns Egyházi ós Iskolai Lap kivételével. Mi, hitvallásos keresztyén lelkipásztorok, kik arra esküdtünk fel, hogy a Krisztus által vetett fundamentumon szilárdan megállunk, a hitnek nemes harczát végig küzdjük s azt a fundamentumot, mely egyszer s minden hívőnek üdvösségére Krisztus urunk kiomló vére által megalapoztatott, feltámadása ós mennybeemelkedése által dicsőséges fénybe öltöztetett, senkitől megrugdaltatni, besározni nem engedjük — mi nem féltjük keresztyén, tiszta, határozott, világos és gerinczes liberiálizmusunkat attól, hogy sanda szemek majd gyanúsan fogják szemlélni, rossz hírbe fogják keverni s holmi merev orthodoxia csodabogarának fogják minősíteni. Mi a Krisztus Lelke által vagyunk, a mik vagyunk. •S e Lelek által mindent megcselekedhetünk. Meg azt, hogy fölibe emelkedjünk holmi bornirt, rövidlátó vagy nagyképűsködő kritikának, mely fölöttünk mindenképen szeretne pálczát törni. Meg még azt is, hogy szemébe kaczagjunk annak a bennünket végkép lekicsinyelni, ledorongolni, kipellengérezni, megbélyegezni akaró modern voluntárizmusnak, a mely a maga huszadik százados és nyugatos, affektált és kétes értékű műveltségének verista ízlésével, a „Kálvinista Jezsuiták" bájosan hangzó, stílusos titulust szeretné sütni homlokunkra, hírünkre, nemünkre, becsületünkre. Nem, jó urak, bárkik legyetek, bármily magas paripán délczelegjetek, minket nem tart vissza jupiteri .szempillantástok, nem rebbent vissza sújtásra kész villámotok, hirdetni azt, a mi szívünkül! fekszik. Az a Lélek, Krisztus Urunk Lelke minket megerősít, bátrakká tesz annak kijelentésére, hogy a tudomány czégére alatt űzött Zoványi-féle templomógetés .minket sért, minket bánt, minket kínoz, minket gyötör. S e gyötrődésünk közepette önkéntelenül s elemi erővel tör ki ajkainkon az a fájó kérdés: ezért kellett nekünk minden áron, még alma materünk árán is, tudományegyetem ? S ezért kellett abba mindjárt égy tudás Zoványit ültetni, kinek már csak korábban szerzett hírére,, nevére így kellett kiáltanunk Urunkkal, Jézusunkkal: „Távozz tőlem, Sátán! Mert meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd és csak Néki szolgálj !.'" Mert eltávozván tőlünk, árai hirdesse nagy tudományát széles a világnak, legyen megcsodált világhíres férfiú ; mi a nimbuszát sohasem leszünk hajlandók megtépd esni! Álljon ő maga magának, vagy álljon, de nyiltan, őszintén a szellemi bolsevikisták közé s találja ott üdvét, boldogságát. Csak ne szíjjá és gyalázza egyszerre azt az emlőt, melyen mi felnőttünk s a mely őt is szántás-vetés, szövés-fonás nélkül táplálja és ruházza, mint Isten az ég madarait s a mezők liliomait. Szentegyházunkon belől ne zavarja azoknak lelki egységét, a kik mindenestől Abban óhajtanak növekedni, a ki fő, a Krisztusban. f Mindezt pedig nem annyira a tulajdon hitünk körülbástyázása czéljából nyilvánítjuk így ki (mert azt már a mi idvességesen eső tapasztalataink, boldogító lelki élményeink sokkal inkább körülbástyázták, semhogy a pokol kapui rajta diadalt vehetnének), hanem főként a jövő lelkészi generácziónk fejlődése fölötti szorongó aggódás folytán is. , A tudományos elvakultságnak s a gőgnek micsoda sansculottizmusa kell ahhoz, azt gondolni, hogy a Kálvin kárhozatosnak hirdetett tanainak beszívásából s a mitológiának gúnyolt Újtestamentum légköréből olyan lelkipásztori nemzedék fejlődik ki, a melyik — mint a szolő^ tőkéből mézzel magát teleszívott szőlővessző, édes mustot esurrantó fürtöket terem. — átittasulva érezze magát attól az édes, boldogító érzettől: nékem életemben és halálomban nyereségem a Krisztus! ? S micsoda pásztorok növekedhetnek az olyan számadó szuggesztív hatása alatt, á ki a juhok körül ragadozó farkas módjára jár s a helyett, hogy kies mezőn legeltetné őket, kaviccsal igyekszik megtömni gyomrukat?! Repudeáljuk hát nyilván, hogy a mi általunk már beszívott, minket éltető, minket minden földi hatalommal s tekintéllyel szemben bátorságossá tevő kálvini tanokat kárhozatosaknak minősítse a református emlőn élősködő Zováuyi-féle tudomány s hogy a mi derekunkat igazlelkűséggel körülövező igazság mellvasába öltöztető, lábainkat a békesség evangéliumának készségével felsaruzó, a hitnek pajzsával, az idvesség sisakjával s a Léleknek kardjával fölfegyverző Újtestamentumot hitvány pogány istenek mitológiájává nivósítsa. S a mi debreczeni venerabilis traktusunkat kérve kérjük, hogyha már nálunk illetékesebb tényezők hallgatva hallgatnak a Zoványi-esettel szemben, szíveskedjék tudomásul venni, hogy minekünk fáj, minekünk nagy lelki gyötrelmet okoz az az eset. Nem kérjük mi, hogy inkviziczionális megtorlás kieszközlésére csak egy lépést is tegyen, nem akarunk mi Arbuez Péterekké és Torquemada Tamásokká lenni.