Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-23 / 51-52. szám

szerettek mindenütt; voltam konventi rendes tag, két zsinaton (1891—94 és 1304—7) zsinati rendes tag; elértem a legmagasabbat, a mit az ember a lelkészi pályán a püspökség után elérhet: megválasztottak a dunamelléki kerület főjegyzőjévé ; sokat jártam, sokat dolgoztam, de sohse dicsekedtem, sohse kérkedtem ; hibáim voltak, de sohase vétkeztem." S erre a vallomására az idvezültnek mi is áment és bizonyt mondhatunk. Ahhoz a puritán jellemű, egyszerű magyar kálvinista papi típushoz tartozott, a melyik szereti a munkát önmagáért s ezért földi jutalmat, kitüntetést nem vár. Az üunepeltetés elől mindig kitért: nem szerette a tömjénezést, az ő nevének emlegetését. Két évvel ezelőtt, mikor 50 éves lelkipásztori szolgálatát betöltötte, csak nagy rábeszélésre engedte meg, hogy gyülekezete kifejezze előtte hűségét és ragaszkodását. Nagy urakkal volt jóbarátságban, de az ő egyszerű híveinek ragaszkodására többet adott. Nem hódolt meg soha semmiféle emberi nagyság előtt: bizonyság rá, hogy annál jobban meghódolt az Isten előtt. Igazi magyar úr a javából. Demokrata, nem szavai által, de érzésében, gondolkodásában és egész magatartásában. Fönt a legmagasabb tanácsban ugyanaz az egyszerű, természetes és jóságos lélek, mint odahaza. A ridegjogi igazságnak, az élettelen §-oknak nem embere. A törvényre való hivatkozást sohase szerette. A gyakorlat embere volt, a higgadt és nyugodt intézkedéseké ; a valóságos, meleg élet embere volt, a legteljesebb életé: a szereteté. Mint minden jó lélek és örökifjú kedély, különös szeretettel fordult az ifjak felé, a kik atyai jó barátjukat szerették benne. Érettségi vizsgálatokon, tanári székeken sokszor képviselte és érvényesítette a „nem szigorúan ítélő bírák, hanem irgalmas és kegyelmes atyák vagyunk" elvét. Gyöngeségeken, gyarlóságokon egy bölcs nyugalmával mosolygott. S ugyanez az irgalmas és engedékeny jóság volt a maga gyülekezetének vezetésében is. A kánoni vizitáczió örömünnep volt nemcsak a gyülekezet, hanem a lelkészi családok számára is, a hol megjelent: azzá tette az ő szeretettől sugárzó kedves egyénisége. Szívesen is ment, szerette a munkát, a törődést s a társaságot is. De az igazi öröm mégis csak az volt számára, mikor a kocsiról leszállván, kedves otthonába hazaérkezett, hogy ott hitvese, leányai és unokái csókjait fogadja. A legutóbbi években e sorok írójának számtalanszor volt alkalma tapasztalni, hogy hosszabb útról hazajövet a falu legszélső házainál mindig könny szökött a szemébe, megremegett a hangja: nem tudott betelni a boldog örömmel, hogy még egyszer megláthatta az ő sírig szeretett kedves faluját, a melyben számára annyi szent öröm és igaz boldogság fakadt. Az utóbbi esztendőkben nagyon érzékenyen hatott rá egy-egy rokonnak, vagy jóbarátnak halálhíre. Mélyen lesújtotta testvérének, Ádám András kúriai tanácselnöknek halála (1913 november), a ki két évvel volt fiatalabb nála s kivel együtt diákoskodván, talán legjobban megértették egymást a testvérek közül. Azóta, valahányszor Pesten járt, nem mulasztotta el meglátogatni „András öcsém" sírját, n&mkülönben jólelkű özvegyét. A kecskeméti traktus volt gondnokának, Bagossy Károlynak, az ő jóbarátjának elhunyta (1914 július) szintén nagyon fájt neki. Attól kezdve az egyházmegye ügyeit nagyon meggyöngült aktivitással vitte. Meleg barátság fűzte b. e. Baksay Sándor püspökhöz, kinek halála nagyon megrendítette. Gondosan őrizte a bizalmas leveleket, a melyeket tőle kapott. A mult század második felének divatja szerint jobbára versben leveleztek. Baksay püspöksége alatt volt Ádám Kálmán a kerület főjegyzője 1904— 1911-ig. Csak az igaz emberek között lehetséges benső baráti viszony fűzte bátori 'Sigray Pál egyházkerületi tanácsbíróhoz, a kivel együtt végezte Nagykőrösön a gimnáziumot s kivel theologus korában is együtt lakott a mostani Ráday-utczában. Az utóbbi időben jóidéig ketten voltak már csak azok közül, a kik 1859-ben, mint Arany és a többi kiváló tanárok tanítványai, Nagykőrösön érettségi vizsgát tettek. A mindenkor aranyos jókedve talán akkor vált a legderűsebbé, a mikor ezekről a boldog diákévekről beszélt. Ha az utóbbi években olykor kissé kedvetlenebb volt, csak a körösi vagy a pesti diákoskodásra kellett czélzást tenni — mi már tudtuk — s felderült az arcza, megeredt ajkán a kedves történetek hosszú sora. De vájjon ki nem szerette őt"? Még a kik talán kissé élesebb kritikával nézték is, azok is szerették. Öt nem lehetett nem szeretni. Jóságos, szelíd lélek volt, a ki nem tudott haragudni, nem tudott haragot tartani, de igenis megtudott szíve szerint bocsátani. Irodalmi munkássága nem volt széleskörű: ő elsősorban gyülekezetének s a traktusa adminisztrálásának élt s ezek lefoglalták minden idejét. De vonzó stílusának emlékét őrzik az íróasztali fiókjában lévő sok száz beszéde, a melyeket különböző alkalmakra írt. Ezeket rendszeresség, világos stílus, könnyedség és melegség jellemzik. Olyanok, mint az írójuk volt. Méltók lennének a rendezés és kiadás munkájára. Hogy igehirdetése milyen hatást tett gyülekezetére, mutatja az, hogy egyegy beszédének alapgondolata, vagy pláne passzusai is szájról-szájra járnak a hívek között s a gondolkozásuknak így szinte eleven darabjaivá váltak. De kedves emlékei maradnak írásművészetének az egyházmegyei közgyűlések elé évenként beterjesztett esperesi jelentései is, a melyeket 1885-től kezdve nagy szeretettel s a kecskeméti nagy egyházmegye életénék minden mozzanatára kiterjedő gonddal és figyelemmel írt meg mindenkor. Közülök is kiemelkedik a millenáris évben adott jelentése s mintegy hattyúdala az, a melyben (1914) boldog emlékezetű Bagossy Károlyt és Baksay Sándort (1915) elparentálja. Ha vahmikor az egyházmegye történetét valaki feldolgozza, fontos útbaigazításokért fog Ádám Kálmán emlékének hálával adózni. Családi élete és köre olyan tiszta és barátságos