Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-23 / 51-52. szám

volt, hogy az mindig verőfényes napokat, napsugaras tájakat juttat az ember eszébe, valahányszor csak rágondolunk. 1869-ben nőül vette a tiszavárkonyi lelkész leányát, Miskolczy Szíjjártó Gizellát, a kivel zavartalan boldog családi életet élt. Gyermekei: Aranka, özv. Gálik Istvánné, Gizella, Torday Lajos szentesi áll. főgimn. tanár felesége és Iréné. Ádám Kálmán nem távoli, hanem közeli nagyság volt. Egyéniségének nemcsak fénye, de inkább vonzó melegsége volt. Őt igazán csak az ismerhette, a ki látta és ismerte családi körében. Hitves és gyermekek, leányai és unokái iránt kifogyhatatlan kedvesség: a beczéző szavak soha nem hiányoznak ajkán. Ez azonban természetes. Szerették őt övéi nagyon s ő szerette őket viszont ; nagyon szerette. Versenyeztek egymással a „jókodás"-ban, a hogy Vezsenyen mondják. De pusztán jó ismerősök, vagy talán először látott idegenekkel szemben is az a jókedv és gyöngédség, az a mindenre kiterjedő figyelem, a mások ügyes bajos dolgainak teljes odaadással való felkarolása, ez már feltűnőbb s ebben ő utolérhetetlen volt. S vendégszeretete? A. ki ezt meg akarta tanulni, az bátran mehetett a vezsenyi kálvinista pap paróchiájába. Ott vendég idegenül nem érezhette magát soha, annak az első pillanatban fel kellett melegednie, mert a tiszta, nemes és fenkölt családi tűzhelynek varázsa van. Hogy hozzá volt nőve ahhoz a régi „kúriá"-hoz, a vezsenyi kis paróchiához! Gyülekezete már régebben akart más paplakot építeni. „Nem, míg én élek!" — mondotta. „Innen vigyenek ki!" November 21-én szíint meg dobogni szíve, a inelylyel övéit s egyházát oly nagyon szerette. 24-én temettük s hullottak sírjába a fehér krizantémumok, a kedves virágai. Puritán volt mindenben. A pompának ellensége volt életében, az akart maradni halálában is. „Gyászkocsi, halottas emberek, énekkar? — Nem kell. Engem a vezsenyiek vigyenek ki a vállaikon; a vezsenyiek énekeljenek fölöttem. A vezsenyi asszonyok külön énekeljenek a síromnál, mert azok nagyon szépen tudnak énekelni." Es a vezsenyiek vitték ki koporsóját pihenni. Es a vezsenyi asszonyok énekelték el sírjánál könnybeboritón és lélekemelőn a kedvelt halotti énekeit. Temetésén ott volt a gyászoló család és kiterjedt rokonság, az egyházmegye papsága és a boldogult gyülekezetének valamennyi tagja. A gyászháznál Takács József czeglédi lelkész, egyházkerületi főjegyző imádkozott s tartott megragadó beszédet. Ragyogó képben szólott a vezsenyi paróchiából kiinduló hét testvérről, a hét folyóról, a melyek az életnek áldott vizeit hordozták s a melyek közül immár a negyedik is beletorkollott az örökkévalóság csöndes tengerébe. A templomban Kiss Zsigmond esperes úr prédikált II. Péter 1 : 18—15. alapján s szólott a boldogultról, mint a lelkipásztori kötelességek hű betöltőjéről, a ki életében csak egyre vágyott, hogy hű emlékezetben maradjon meg azok előtt, a kiknek munkás életét szentelte. A sírnál Szekér Sándor egyházmegyei tanácsbíró búcsúzott a boldogulttól s kérte Isten vigasztalását a mély gyászba borult családra. Igaz a vigasztalás, a mellyel feléjük fordult: Ádám Kálmán a maga vonzó egyéniségével az elpártolhatatlan barátok hosszú sorát szerezte meg nemcsak a maga, hanem itt maradt kedvesei számára is. Az Ádám Kálmán elmúlása feletti fájdalom nem összetöri, hanem fölemeli, és megszenteli majd azokat a ;szíveket, a melyek most sajognak utána. Ádám Kálmán alakja — egyik szép halotti énekünk kifejezése szerint — „fényességbe, dicsőségbe" emelkedett s „nőttön-nő tiszta fénye, a mint időben s térben távozik". Nekem, a kinek megadatott, hogy négy és fél esztendeig mellette szolgálhattam, nekem az róla a legmélyebb tapasztalásom és legfényesebb emlékem, hogy Ádám Kálmán a szívnek, a szeretetnek embere volt. mellette jobbá lett az ember. Az ő nyugodt, derűs életfelfogása mellett szebbé lett az élet, könnyebbek ennek terhei; a nehéz problémák simán, csöndesen megoldódtak, bonyolult kérdések tisztázódtak az ő ragyogó elméjének világosságánál. Közelében a jóság realitás lett. S van-e méltóbb szerep emberre és lelkipásztorra nézve, mint ezt az emléket hagyni halála után : egj* szelíd sugár volt az Isten örök jóságának fényszórójából? Ha rágondolunk mi, a kik közelebbről ismertük őt, a kik láttuk az ő — mindig szeretettől áthatott — emberi gyöngeségeit is és láttuk a lelkének igaz értékeit is, úgy érezzük, hogy nem szakadt el tőlünk, mikor testileg távozott, hanem megdicsőült s lelkünket, mint egy fényes sugárszál, vonja magához fel a magasba. Ha rágondolunk, fölcsendül lelkünkben a zsoltáríró szava: „A sötétség is világosság én körültem." S áment mondunk rája. Megáldjuk a hantokat, a melyek ráborulnak hült hamvaira a vezsenyi temetőben ; még egy forró, meleg könnycseppet hullajtunk a sírjára s búcsút intünk neki: a viszontlátásra! Abony. Jóba József s. lelkész. A MI ÜGYÜNK. KÉRELEM Lapunk mostani összes számaihoz utalványokat mellékeltünk. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges hátralékokat, valamint a jövő évi előfizetési díjat mielőbb beküldeni szíveskedjenek, hogy terhes kötelezettségeinknek eleget tehessünk. Lapunk mostani száma a közbeeső ünnepek miatt kettős. A legközelebbi január 6-án jelenik meg. Harmadik télrkonferencziánk. A Kálvin Szövetségnek 1918. január 29—31-ig tartandó harmadik téli konferencziáján az alábbi kérdések kerülnek tárgyalás alá: A reggeli áliítatot követő délelőtti első témák a kálvinizmussal kapcsolatosak. Az első nap a kálvinizmusról, mint a reformáczió betetőzéséről lesz szó. a második és harmadik nap pedig a predesztináczióról. A délelőtti második témák apologetikus jellegűek lesznek. Két nap