Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-28 / 43. szám

evangélikus tagokkal kibővül és az unió konkrét ered­ményeképen a pesti közös főiskolát akarja felállítani. A két egyház konventje teljes erejével az unió mellett buzog. Egyedül a tiszántúli kerület küldötte, báró Vay Miklós emel kifogást nem annyira az unió ellen, mint a konvent jogkörének a kerületek rovására való kiter­jesztése ellen. Kossuth nyíltan megmondja, hogy a szláv agitácziós törekvések ellensúlyozása, sőt lehetetlenné tétele a fő ezél, mellette anyagi és vallási szempontok s figyelembe jönnek. Ha valaki kifogásolja Zay és Kos­suth eljárását, a melylyel a politikai, nemzetiségi kér­dést összevegyítették az egyházi ügyekkel, annak legyen elítélő szava azok ellen is, a kik a nemzetiségi törek­véseiket egyházi mezbe öltöztették és az egyházi orná­tus külszíne alatt faji aspirácziókat melengettek. Ha nem lettek volna pánszláv papok, nem lett volna szükség magyarosító egyetemes felügyelőre. Hely­szűke miatt nem terjeszkedhetem ki az érdekesebbnél érdekesebb részleteire a negyvenes évek uniótörekvései­nek, annyit állíthatunk, hogy az uniói választmány olyan gyakorlati érzékkel, a legaprólékosabb részletekre ki­terjedő gonddal dolgozta ki a tervezetet, hogy tökéle­tesnek mondható a maga nemében. Két-három év alatt megcsappant az uniós kedv. Megindultak a viták a szimbolikus könyvekről és a rájuk vonatkozó kötelező esküről. Több helyen gyakorlatban megvalósították az uniót, de gyakran annyi czivakodás, ízetlenkedés járt nyomá­ban, hogy jobbnak látták a kísérletet abba hagyni. Később belátták, hogy épen a magyarság szempontjá­ból jobb nem erőszakolni az uniót, mert az egyetemes ev. egyházban a határozottan kisebbségben levő elem magyar szellemben vezeti az ügyeket, az unió esetén a tót evangélikusok elszakadva a magyar többségű uniált egyháztól, — a szó igaz értelmében nemzetiségi egy­házat alkottak volna. A pánszláv papok az Augsburgi Allgerneine Zeitungban és röpiratokban elhitették a kül­földdel, hogy a magyarok vallásuktól és nyelvüktől akarják megfosztani a szláyokat, Thun Leó gróf, majd a cseh Kolowráth miniszter az udvarnál is latba vetet­ték befolyásukat, — a magyar protestánsok jobbnak látták politikai szempontból is napirendre térni az unió felett, annyival is inkább, mert lassanként a dogmatikai ellentét is előtérbe került A magyarok és épen az unió leghívebb harezosai, a raczionalizmus hívei voltak, és a jámbor tótok — becsületükre legyen mondva — szi­lárdan ragaszkodtak bibliai alapon álló hitükhöz. Maga Török Pál ajánlja, hogy hagyják jobb időkre az uniót, előbb egyesüljön a részekre szakadozott refor­mátusság és külön a lutheránusság is. Fájdalommal látta Török, hogy a vegyes házasság megáldásának megtagadása miatt megindult nagy harezokban milyen oldott kéve módjára foglalt állást a négy ref. egyház­kerület. A míg a liberális megyék, Pest, Zala, Borsod, Bars egyértelemniel tiltakoznak, a négy ref. egyházke­rület mindegyike másként gondolkozott s természetesen véleményének alig volt valami súlya. Az uniótörekvés nem aludt el a szabadságharcz leveretése után sem, pozitív eredményei is voltak, mint a közös prot. theológia. de nem voltak maradandók, életképesek ezek az alkotások. Az unió-kértést tár­gyalták még azután is, egyházi lapjainkban ma is elő­kerül elég gyakran, de nagyobb visszhangot nem kelt. Olyan komoly és nagyarányú munka sohasem folyt az érdekében még, mint a negyvenes években, lia akkor nem vált valóra, ma még kevésbbé lehet remény rá. A ne­hézségek, akadályok nem kevesbedtek, sőt mondhatni, szaporodtak azóta. Kétségkívül volnának előnyei az unió­nak, de annyi visszavonás, olyan keserű harcz indulna meg nyomában, hogy több kárral, mint haszonnal járna. Református uniót létesítsenek egyszer már a magyar reformátusok és evangélikus uniót a lutheránus testvé­rek, — ezzel kellene megünnepelnünk a négyszázados jubileumot. A közös nagy czélt külön szervezetben, de megértő testvéri szeretettel és összetartással szolgálhat­juk legjobban. Egységet a lényegben, szabadságot a kétesekben, mindenekben pedig a szeretetet tartsuk szem előtt! Dr. Patay Pál. BELFÖLD. A zsinat. Október 22-én, d. e. 10 órakor nyilt meg a zsinat a Kálvin-téri templomban tartott istentisztelettel. Szo­morú háborús részlete volt ennek az, hogy a zsinat tag­jainak a közeli Lónyay-utczai főgimnázium termében kellett gyülekezniök. Onnan történt a felvonulás 3 /4 10 óra után. A menet élén három püspök és az öt dísz­magyarba öltözött főgondnok ment, utánuk a palástos lelkészek, a többnyire díszmagyarba öltözött világiakkal és a tanár, tanító képviselők, a nálunk már megszokott minden különösebb rend nélkül. A* templomban a ren­dezés munkáját Kósa Zsigmond clr., a budapesti egyház gondnoka vezette ízléssel és tapintattal. A rácson belül való hely a zsinat számára volt fenntartva. Az úrasztala mögött 2 karosszék volt az elnökség részére, előtte a zöld asztal 4 székkel a korjegyzők számára ; az asztal végén foglalt helyet a hivatalos gyorsíró. Az úrasztalától jobbra eső szóksorban három püspök és az erdélyi püs­pökhelyettes, a baloldaliban az öt főgondnok foglalt helyet, az erdélyiek közül Lészai Ferencz volt ott. A rácsonkívüli két padcsoportot a zsinati tagok hozzátar­tozói reszére tartották fenn ; ezek és a helybeli érdek­lődők a templomot teljesen megtöltötték. Az istentisztelet a 37-ik dicséret első versének éneklésével kezdődött; a 116. dicséret éneklése után a theol. akadémia hallgatói és a főgimnázium tanulóiból álló vegyeskar énekelt szépen Krausz Gusztáv tanár vezetése mellett. A karének elhangzása után lépett a

Next

/
Thumbnails
Contents