Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-28 / 43. szám

adás'ós aláírás kötelezettségét. A ki az egyház szolgálatára önként vállalkozott, az elvi meggyőződésből tegye azt, mint pl. a politikában s csak addig szolgálja az egyházat, mint tanító, nevelő és egyházkormányzó, a míg a lelkiismerete s vallásos világnézete megengedi. Az egyház pedig szigorúan őrködjék történelmi és tanbeli szelleme tisztaságának megőrzése fölött, a zsinat pedig a jus reformandi elvét ne ejtse el. Ez nem zsarnokság. Ez Önvédelem csupán. És ezt a szigorú ellenőrzési ,jogát vigye végig az összes nevelőintézetek szellemének irányításában, kellő teret engedvén a nem lényeges kérdésekben való véleménykülönbségeknek is. A másik nagy programmpont a magyar református nép visszahóditása az anyaszentegyház, a biblia s az ebből folyó öntudatos református vallásosság számára és pedig úgy, hogy minden erővel a református evangelizáczió munkáját támogatjuk az országban. Nem evangelizálni kell tehát csupán népünket mint eddig tették, hanem egyenesen reformátusnak evangelizálni, hogy egyházunk számára megmaradjon ! A semleges evangelizáló munkának és egyesületeknek, bármennyire is áldásos munkát végeztek eddig bizonyos szempontból, meg kell változni, illetve át kell alakidniok tisztán reformátussá. Úgyszintén meg kell szűnni az evangélikusokkal való bénító szövetkezések kísérleteinek is. Ez mindkettőnk érdekében kíváratos. 100 év óta kínozzuk egymást az uniós barátságért. Próbáljuk meg most 100 évig a szabad, önálló fejlődést. Valószínűleg jobban megértjük egymást. A református evangelizáczió munkáját zsinatilag kell elősegíteni, a református evangelizáczió propagatív szerveinek (sajtó, belniisszió, tudományos, nép- és szépirodalom) s fejlődésének biztosítását. Az államsegélyek ne csak a technikai és adminisztrácziós költségek biztosítására szolgáljanak elsősorban, hanem a szellemi élet minden irányú anyagi és erkölcsi támogatására is. Erre teremteni kell pénzt akárhonnan. Az állammal szemben pedig az államtól való tökéletes és teljes függetlenség lehet csak a végső ideál. Tehát anyagiakban is, kivéve az iskolák államsegélyét, mert az külön elbírálás alá esik. Mert az állammal szemben évről évre való fokozódó anyagi rabság végzetes veszedelmek felé vezet bennünket! Világos dolog, hogy ebből a 48: XX. t.-czikknek is más megoldása következik, mint a mit eddig hirdettek. Nem éven kinti államsegély, hanem végleges leszámolás és teljes különválás! Iskolapolitikánkban a szigorúan református nevelői szellem minden vonalon való biztosítása mellett a református egyetem felállításának eszméjét sem elaludni, sem elejteni nem engedjük. A míg ez meg nem lesz, addig igazi hívő református intelligencziánk csak nehézen fejlődhetik. S talán épen a református főiskolai nevelés hiányának végzetes mérge az, a mely „református" középiskoláink tanárai egy részének szelleme által tönkre teszi alsó-, közép- és felsőfokú veteményes kertjeink minden jövendő termését és ígéretét is. Végül pedig, bár tudjuk, hogy az egyház új reformácziója hivatalos úton nehezen fog végbemenni, rendkívüli jelentőségű lenne az egyház élet felfrissülésére és biztos kormányzására nézve az évenkinti zsinat megteremtése, a mely aztán igazán az egyházi élet ütőerén tartaná a kezét, mindig a korral haladhatna és nem 10—14 évvel utána, mint most. Ki meri állítani, hogy a zsinat mostani 10 éves nehézkes mozgásában csak egy lépést is tehet az egyház belső szellemi élete reformálására ? Hiszen még a" saját törvényeinek betartását sem tudja de facto ellenőrizni, sem megsértését megtorolni! Világrengető időkben pedig, mint most, hoz majd elkésett intézkedéseket, mint pl. a lelkészi fizetések vagy a . tábori lelkészet stb. rendezése. És az sem igaz, hogy az évenkinti ülés sokba kerül. Mert osszuk el a zsinat ülésezésének idejét és költségét tíz évre, egyszerűsítsük a tárgyalást, szüntessük meg a konventet s annak költségét is, idejét is a zsinat munkájára fordítsuk. Egyébként vitatkozni sem lehet a fölött, hogy a 10—14 éves czammogás mennyire ellentétben áll a kálvinizmus aktív, éber szellemével. És micsoda áldás lenne az évenkinti zsinat szellemi tekintetben ! Törvényhozásilag kellene biztosítani a zsinat felfrissítését sűrűbb választással, az egyház életét mozgató szellemi kérdések bevezetésével és tárgyalásával. Mert ez a mostani törvénykönyvünk lehet jó jogászi alkotás, de a református szellem érvényesülése még nem a legerősebb benne. Azonban lapunk terjedelme nem engedi meg, hogy diagnózisunk minden egyes pontját most felsoroljuk. Talán sokra sor kerül majd akkor, a mikor a zsinati bizottságok munkálatai napfényre kerülnek. Papnevelésünk, tanár- és tanítóképzésünk reformjai elsőrendűek. Az egyházfegyelem .minden vonalon való helyreállítása, papok fegyelmi ügyeiben a sógorság, komaság „mindent megbocsátó szeretet "-ének kiirtása s általában a kálvinizmus theologiai, etikai, szocziális és egyházpolitikai gondolatainak érvényesítése óriási munkát ad a bizottságoknak, ha nem csupán jogászi, hanem egyházi és vallásos jellegű törvényeket is akarnak alkotni. A míg tehát elkészülnek, legyünk jó reménységgel. * A magyar református egyház, jövendője tehát attól függ, hogy akar-e református maradni igazán s talpra áll-e ez a zsinat annak biztosítása érdekében? Mert ha valóban gyökeres intézkedések nem történnek, ha az egyház szellemének reorganizálását nem maga az egyház veszi a kezébe, ha állást nem foglal mindentepristináczió nélkül, a múltja mellett, hanem a korlátlan szubjektivizmusnak dobja oda a szellemi élet irányítását: akkor csak tegyük le a református jelzőt, mert nincs hozzá jogunk ; mert akkor csak továbbra is csúszunk lefelé a sorvadásnak amaz útján, a melyre — fájdalom már évtizedek óta rájutottunk. Egy új hajnal hasadása ugyan már látszik,