Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-28 / 43. szám

de várhatunk-e valami sokat a hivatalos egyháztól, ha az — tisztelet az eltörpülő kisebbségnek — tovább is késik és alszik ? Dr. Sebestyén Jenő. JUBILEUM ÉS ZSINAT. Az áldott reformáczió negyedik évszázados fordulóját a legnagyobb világégés közepette ünnepeljük. A magyar református egyház képviselete épen e jubileum napjaiban ül össze negyedik országos zsinatára. Ez a zsinat tehát, mint jubiláris zsinat, különös jelentőséget nyer. A reformácziót megelőző három egyetemes zsinatot (Pisa, Konstanz, Bázel) reformzsinatoknak nevezi az egyháztörténelem. Vájjon, a mi mostani zsinatunknak nem kell-e szintén reformzsinatnak lenni ? Bizonyára annak kell lenni. Az előző három zsinat is sok nevezetes alkotást mutathat fel, de mostani zsinatunk előtt a teendők, az új alkotások egész nagy tömege magaslik fel. Csak egy nagyon fontos dolgot érintek meg. A katholikus autonómia már erősen döngeti a magyar törvényhozás kapuját s rövid időn tárgyalás alá jön az idevonatkozó törvényjavaslat. Ezzel kapcsolatban — úgy mondják — sorra kerül az 1848: XX. törvényczikk 3. §-ának vagyis a protestáns egyházak állami dotácziójának kérdése is. Szóval, itt van a tizenkettedik óra, hogy a magyar református egyház törvényes képviselete, a zsinat, ebben a nagyon is életbevágó kérdésben állást foglaljon ós hallassa szavát! Mindenekelőtt annak a kijelentése lenne kívánatos, hogy a tervezett sorrendet fordítsa meg a magyar törvényhozás. Előbb az 1848: XX. és csak azután a kath. autonómia. Hiszen a történeti fejlődés is ezt kívánja. A kath. autonómia eszméje épen az 1848: XX. törvényczikk előzetes tárgyalása alkalmával született meg és lépett a világ elé. Kossuth Lajos ekkor azt mondá, hogy a katholikus autonómiát csak úgy tudja elképzelni, ha az egyház minden állami támogatásról és vagyonról lemond. A katholikusoknak ellenben csak azért kell az fcutonómia, hogy az összes egyházi vagyont az állami felügyelet és rendelkezés alól kivonják s telekkönyvileg, elvitathatlanul maguknak biztosítsák. Óriási horderejű s eredményeiben csaknem beláthatatlan nagy probléma ez. Gondol juk meg azért nagyon jól, vájjon mi lészen ebből?! Zsinatunk állásfoglalása korszakalkotó lehet egyházunk jövendő életében. Áron is megvegyük azért a jó alkalmat. (Kassa.) Révész Kálmán. A REFORMÁCZIÓ ÉS AZ EGYHÁZALKOTMÁNY. A reformáczió nemcsak a hitélet világában, hanem az egyházalkotmány terén is mélyreható változásokat hozott létre. A római egyházban az egyházi hatalom a pápa és a püspökök kezében összpontosul. Az- egyházi hatalom forrása, Krisztus — a római egyház tanítása szerint — a hatalom teljességét Péterre ruházta. Ebben a hatalomban részesedtek a többi apostolok is. Ez a hatalom átszállt szerintük egyfelől Péter „utódaira", a pápákra, másfelől az apostolok ..utódaira", a püspökökre. A római pápát megillető teljes hatalom magában foglalja a legfőbb tanítói, a föloldozó s a törvényhozói és bírói hatalom. A római egyházban a híveknek semmiféle befolyása nincs sem a lelki élet intézésére, sem az egyházi ügyek vitelére. A hitélet terén a római egyház a szó legszorosabb értelmében kézenfogva vezeti híveit. Valósággal úgy vannak a hívek a római egyházzal, mintha „safe deposit"-ba tennék a lelküket: üdvösségüket mindenestől rábízzák az egyházra. A hívek lelki üdvösségének munkálását a papi rend, a klérus tagjai végzik, kik az egyházi rend „szentségében" való részesedés útján nyerik ezt a hatalmukat. Az egyházi rendbe való fölvétel eltörölhetetlen jelleget nyom az illetőkre s „közbenjárókká" avatja őket Isten és az emberek közt. Ok részesítik a híveket a különböző szentségekben, a melyek szinte gépies módon közvetítik azokkal a malasztot, a kegyelmet. A hívek mindezeknél passzív szerepet: csak az elfogadó szerepét játsszák. Az egyházi élet vezetésébe sincs a híveknek semmiféle beleszólása. A római egyháznak erősen kiépített és foltozgatásokat nem tűrő rendszere ilyesmit nem is engedhet meg. Már Deák Ferencz is megmondotta a katholikus autonómiáról, hogy az „fából vaskarika". Az igazi autonómia a római egyházban- csupán az egész egyházszervezet fölforgatásával volna megvalósítható. A mit nálunk autonómiának terveznek, az nem lenne más, mint az állami eredetű egyházi javak függetlenítése : kivonása az állami ellenőrzés alól és ilyen módon az egyházi javak várható szekularizácziójának lehetetlenné tétele. A híveknek pedig, ha valóra válnék is valamilyen formában a katholikus autonómia, az lenne az egyedüli joguk, hogy szabad lenne azt akarniok, a mit a — püspökök akarnak ! Más joguk nem lesz és nem is lehet. A római egyház eme rendszerével szakít négyszázaddal ezelőtt a reformáczió. Ennek első formája, a lutheri egyház még csak a hitélet világában jelent gyökeres változást: teszi a híveket önállóakká, az egyházszervezet terén azonban megáll a félúton. Az egyházi hatalom súlypontja a lutheri egyházban átszáll a fejedelmekre. Megszületik a „cuius régió, eius religio" elve. A fejedelmek lesznek az országaikban keletkező egyház fejei. Ők nevezik ki az egyházat kormányzó testület, a konzisztórium tagjait is. A híveket a lutheri egyházban