Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-16 / 37. szám
— mint Alsó-borsod! Maga a solti református egyházmegye ugyanis — f. évi ápr. 24 én tartott közgyűlésén — öt év alatt évi egyenlő részletekben, a hátralékos részletek 6t , /( ) -os kamataival együtt lefizetendő 1000 koronás alapítványt tett a református sajtóra; három egyház, ezek lelkészei, egynek gondnoka, községi jegyzője és presbiter'e 1100 kor-.ról szóló kötelező nyilat kozatot küldött be f. év június 12-én az egyházmegye esperesi hivatalához; minden kebelbeli egyház lelkészéhez és presbitériumához elment a felhívás egy-egy kötelező nyilatkozat blankettája kíséretében alapítványok megajánlása, illetve üzletrészek jegyzése érdekében. Es ez jól van így, mert ezt nem lehet így vagy úgy csinálni; ezt nem szabad a háború utánra halasztani; ezt most kell (van a „kell"-nél még egy erősebb szó is!) megcsinálni!! Vájjon a herczegprímás a háború után adományozta a katholikus hírlapírók Pázmány-Egyesületének azt a bizonyos százezer koronát ? Ugyebár, nem?! Szeretjük-e mi a mi anyaszentegyházunkat úgy, mint a herczegprímás a magáét? Ugyebár, igen?! (Vagy nem ? ?) Meg van-e a lehetősége annak, hogy egyházak, egyházmegyék, egyházkerületek egyetemes egyház, segédlelkészek, lelkészek, esperesek, püspökök, presbiterek, e.-községi, e.-megyei, e.-kerületi gondnokok és főgondnokok, egyházi és világi tanácsbíráink és világi gazdag és dúsgazdag uraink koronáiból összejöjjön a református sajtó megalapításához szükséges összeg? Ugyebár, igen? Csak mi kell még hozzá? Csak akarat! Én hiszem, hogy ez is meg van. Csak szervezkednünk kell, á la „keresztyén szoczialisták!" Minden egyházmegye lelkészi kara, lelkészi értekezlete vegye kezébe, tűzze napirendre a mindennél fontosabb ügyet, kövesse Alsó-borsod és Solt példáját s akkor, ha minden egyház és minden lelkész legalább 100, minden egyházmegye legalább 1000, minden egyházkerület legalább 5000, az egyetemes egyház legalább 10.000 koronás alapítványt tesz és anyagi erejükhöz mérten kiveszik részüket a mozgalomból világi gazdag és dúsgazdag uraink is, akkor a református sajtó nem lesz többé probléma, hanem már ebben a történelmi nevezetességű évben a legszemmelláthatóbb valóság! Adja a kegyelem Istene, hogy úgy legyen! Szeremle. Tóth Bálint, ref. lelkész. KÜLFÖLD. Az első nölelkész Németországban. A badeni evang. egyház konzisztóriuma Oberbach kisasszonyt, a ki a lelkészi vizsgát jeles eredménnyel letette Heidelbergben, kórházi lelkésznek nevezte ki („Seelsorgerin"). Alkalmas és szép munkakör nők számára. — Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy budapesti theologiánkon két nő iratkozott be, mint rendkívüli hallgató : Nóvák Olga és Katona Viktória. Hisszük, hogy annak idején tudunk nekik is megfelelő munkát adni. A berlini városi misszió egyik legjelentékenyebb intézménye a német belmissziónak. 50 évvel ezelőtt alapította a híres berlini lelkész, Stoecker. Kezdete kicsiny, jelentéktelen volt, mindössze 13 munkás állt a misszió szolgálatában. 1884-ben egy színházépületet vettek meg helyiségül. A berlini városi misszió egy egész koloniája a ker. evangélizáló és szocziális munkáknak, igazi „megnyújtott karja" az egyháznak. Alapításakor Berlinben mindössze 34 lelkész volt; a helyzet most sem sokkal jobb. A háború előtt egész sereg városi misszionárius (férfi és nő) állt az intézmény szolgálatában, ezeknek száma most nagyon megcsappant és a munkák egy részét fel kellett adni. De a misszió most is nagyszerű háborús szocziális szolgálatot teljesít népkonyhák, katonaotthonok, napközi gyermekotthonok fenntartása, rendszeres kórházlátogatás és alkalmi iratok osztogatása stb. által. Kaftan Tódor, a schleswig-holsteini ev. egyház püspöke, a ki nagy értékű irodalmi munkásságánál fogva is egyik kiemelkedő alakja a német protestantizmusnak, elérte a 70-ik életévet és az ottani bevett szokás szerint nyugalomba vonult, de nagy feltűnést keltett, hogy nyugalomba vonulása után egy kis bádeni szabad lutheránus gyülekezetnek ajánlotta fel lelkipásztori szolgálatát, Németországban ugyanis az uniált protestáns államegyházak mellett vannak úgy lutheránus, mint református szabadegyházak, jobban mondva gyülekezetek is. Kaftánt ezért a lépéséért többfelől érte támadás. O vállalkozását a következőleg indokolta : „Kitudja, milyen jelentőségük és feladatuk van a szabadegyházaknak a jövőben. Ha a háború után minden téren gyökeres átalakulások történnek, ki tudja, mi lesz az állam egyházisággal ? Hiszen ennek nincs evangéliumi alapja és csak nehezen egyeztethető össze ennek elvével. A még meglévő szabadegyházakat tehát nem szabad elejtenünk és bennünk elevenen kell fenntartani a szabad egyháziság elvét. Mert hátha ezek lesznek az elmúló államegyházaknak utódai, örökösei." A német evangélikus missziókat segélyező szövetség (Missions-Hilfe) Berlinben a főrendiház termében tartotta harmadik háborús gyűlését. A gyűlésen a császárnét a trónörökös neje képviselte. Több szónok hangoztatta, hogy most a jubileum esztendejében nem szabad megfeledkezni arról, hogy a misszió a reformáczió szülötte. Ihmels lipcsei tanár reámutatott arra, hogy nem veszhet el az olyan nép, a mely hisz az evangéliumban és a háború folyamán is olyan fényes bizonyítékát adta iniszsziói akaratának. A göttingeni tanár, Mirleb, azt a gondolatot emelte ki, hogy a reformáczió hazájának az egész világ számára vannak feladatai. A Missions-Hilfe szép munkát végzett a foglyok lelkigondozásának terén is bibliai részek és egyéb építő iratok osztogatása által. A Gusztáv Adolf-Egyesület központi elöljárósága Lipcsében tartotta ülését Rendtorff professzor, titkos tanácsos elnöklete mellett. Az elnök részletesen beszá-