Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-16 / 37. szám

mondhatatlanul szent, jó és tiszta, a ki úgy szól hozzánk, mint ember, anya szülte ember sohasem. Tanuljunk tőle szívbeli alázatosságot, a mely nem fenyegetődzik, mikor szenved, hanem Istenre hagyja az ítéletet, s példájával megtanít arra, hogy ne panaszkodjunk, hogy szövevényes pályánk rózsáit tövisek nélkül nem szedhetjük. Tanuljunk az atyáktól, a régi, tisztességben megőszült lelkipásztorok példájából, a kik a jók szívében emléket állítottak maguknak, megharczolván ama nemes harczot becsülettel. Tanuljunk, hogy napról napra jobban megszerethessük a pályát, a melyre belső elhivatásból léptünk, hadd érezzük át az igazságát a buzdító szavaknak, a melyekkel ifjú pályatársait lelkesíté Dobos János egykoron: „Fiatal barátaim! Egy hivatal van, mely fölötte áll mindennek, mit e földön úgy neveznek: hivatal, melynek érdeme: jutalom nélkül mindent tenni, czím, hatalom nélkül népet vezetni." Lelkesüljünk ! Egyházunknak, a Krisztus egyházának őszinte szeretete tartsa szívünket melegen. Ez óhajtással és kívánsággal az 1917—18. tanévet megnyitottnak nyilvánítom. Dr. Pruzsinszky Pál, theol. akad. igazgató. SEGÉDLELKÉSZEINK. II. 3. Végigszemlélve ezeket a válasziratokat, melyekből feltárul segédlelkészeink helyzete, még egy nagyon is általános érdekű benyomást nyerünk. Mielőtt azonban beszámolnék róla, nyomatékosan hadd bocsássam előre, hogy a következőkben senki se lásson vádolást. A tényekben mindenesetre kemény vád rejlik, de magáévá csak az tehetné ezt a vádat s az léphetne fel vele nyilvános vádolóként, a ki el tudná hitetni magával azt, hogy a bajokért egyes egyének felelősek, a kikre tehát joggal sujt le az ítélet. Nyilvánvaló, hogy nem egyének hibái okozzák az alább megállapítandó szomorú helyzetet, eltekintve talán egy aránylag elhanyagolhatóan kis százaléktól. A bajok gyökerei nagyon szélesen szétágaznak egész elhanyatlott vallási életünk talajában. Nemcsak nem okolhatók egyesek értük, hanem nem is segíthetnek a legelszántabb törekvéssel sem. Csak idők multával, egész egyházunk belső, keresztyén megújhodásával orvoslódnak majd ezek a bajok is, mint a többiek. De azért mégis rá kell mutatnunk a bajokra, hogy legalább ezekben is újabb ösztönzést nyerjünk a „jobb jövőért" való munkára és imádságra. Egy mondatba foglalva azt mondhatnók, hogy e válasziratok tanúsága szerint nálunk nincs kellőleg tisztázva a segédlelkészség fogalma. Ennek a fogalomzavarnak aztán visszás gyakorlati következményei vannak. Mi volna a segédlelkészség igazi értelme és jelentősége? A theologiai elméleti készülődés után még kiegészítő gyakorlati előkészülés a lelkészi munkára. Tehát tanulás, a mit bizonyít a régi jó forma is, mely szerint a segédlelkészi évek után még egyszer vizsga elé áll mindenki. A tanulásra legjobb alkalom pedig egy olyan tekintélyesebb gyülekezet lelkipásztorával való együttdolgozás, a kinek egyfelől van annyi munkája, hogy mellette elfér egy segéderő s a kitől másfelől lehet tanulni. így igazolódik az elfoglaltabb lelkipásztorok melletti állandó segédlelkészi állás. Mi legyen már most a segédlelkész munkája? Mindenekelőtt világos, hogy minden munkáját princzipálisának állandó felügyelete alatt kell végeznie, mert hiszen még tanul. Ezzel a kikötéssel rábízhatja a lelkész az egyház adminisztrácziójának olyan irodai munkáját, melynek technikájába csak úgy nyer betekintést az ember, ha egyszer megcsinálta; azután a hitoktatás kényes és felelősségteljes munkájából is többet-kevesebbet, mert hiszen itt folytatólagos, összefüggő munkáról van szó, a mit elejétől végig egy embernek kell végeznie ; és az igehirdetés és cura pastoralis munkájából is akkora részt, a mennyi elég arra, hogy gyakorlóiskolája legyen a segédlelkésznek, de nem túlsók ahhoz, hogy bele ne illeszkedhessék a lelkész igehirdetői és pásztori munkájába, mint annak szerves része. Minden lapos közhelynek, magától értődő elemi igazságnak látszik. De a valóságos helyzet az, hogy a segédldkészektt ma rendes lelkészek pótlékaiul használjuk. A mi károsan hat ép úgy a segédlelkészekre, mint azokra a gyülekezetekre, melyekben ők játszák a lelkész szerepét. A mikor a válaszívek beszámolnak a segédlelkészek által betöltött munkakörről, megtudjuk, hogy egyikmásik princzipális mellett ők végzik az egész lelkészi hivatali adminisztrácziós munkát. Ez rendjén van, természetesen az említett kikötéssel, hogy ha t. i. a főnök állandó fölügyelete alatt történik. Azt, a mit ebben a praxisban tanulnak, másképen sohasem szerezhetnék meg és nem fogják fölöslegesnek találni, ha majd a maguk önálló felelősségére kell egyházat kormányozniok. A mi anomália van ezzel kapcsolatban, a mikor pl. az egyik helyen még a vasárnapi vagy akármilyen napi munkaszünet megtagadásáig igénybe veszi az iroda a káplánt, vagy a mikor áldatlan helyi viszonyok miatt egy 4000 lelkes gyülekezet adminisztrácziója mindenestől fogva egy kezdő ember önálló munkájára van bízva vagy a mikor egy-egy munkaképtelen, elaggott lelkipásztor kezéből kell a fiatal theologusnak kivennie egy gyülekezet kormány rúd ját: ezek az esetek megemlíthetők, mint az egész képnek szintén szomorú vonásai, de még elkönyvelhetők volnának a „kivételes" rovatban. A segédlelkészek hitoktatásáról már többet lehetne és kellene beszélni. Azonban ez a terület oly rendezetlen és bonyolult, hogy külön alapos tanulmány keretében lehetne csak megállapítani, hol hágja át segédlelkészeink hitoktatói alkalmazása a kellő határt. Hogy áthágja, az kétségtelen. Egész sora van gyülekezeteinknek, a hol az elemi iskolai hitoktatás bőven elég munkát ad egy vagy több embernek. És ezek a gyülekezetek még sem látják