Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-22 / 29. szám

elárasztani az ország népét s folytatását a napilapban ígérni. Tényleg igaza van, erre elfogyna a hatalmas tőke s mégis idegenül toppanna be a lap a világba. Ilyen fényűzésre csakugyan szegény a három milliónyi magyar protestántizmus. Szerencsére ilyen auspicziumok között „odafönt" annyira megvalósíthatatlannak tűnik fel a dolog, hogy a vele homlokegyenest ellenkező állítás nem hat elevenig. A vita ott elméleti értékű. Szerényen megjegyzem, hogy azt a három, vagy, ha kell, négy milliót sokkal kevesebb embernek kell összehozni, nem a hivatalosan feltaksált három millió protestánsnak. Ezt megteszi 2—300,000 becsületes református lélek, vagy még kevesebb. Felhívom a ügyeimet a világ legnagyobb hatású propagandájára, a 12 apostol munkájára. Azok vették a Szentlelket s a páratlan vállalathoz meg lett a tőke. Itt is a lélek a fő. Ezt a lelket kell beleömleszteni a tetszhalott ref. társadalomba s majd meglátjuk, micsoda erő van benne! Kishitűség és felületesség azt állítani, hogy társadalmunk közönyös, hogy nagy czélok elérésére nincs ereje. Hogy nem vesz részt a kellő erővel egyházi ügyeink előbbre vitelében, ebben nem ő a hibás, hanem azok, a kik „róla s nélküle" disponáltak. Rászoktatták, hogy más tegye meg az ő dolgát is. Oly végtelenül egyszerű a tétel: társadalmunknak szüksége van napilapra s társadalmunk megcsinálja a napilapot. Itt alul indul meg a munka. Nem egyházmegye, kerület, konvent, vagy zsinat viszi végbe, de a reformátusok : akár konventi tag, akár egyszerű egyháztag egyebként. Két dolgot nem szabad előre leszögezni: kik legyenek velünk, vagy ellenünk s mikor jelenjék meg a lap? Az elsőről le kell mondani, hogy elfogulatlanul léphessünk a világ elé, a másodikra meg azt mondjuk: megjelenik, a mikor történelmi ideje eljő. Nem a magam nevében beszélek immár. Ily rövid idő múlva is örömmel mondhatom, nem gazdátlan a napilapunk ügye. Annyi biztató jellel találkoztam eddig is, hogy reményünk szerint szeptember hó elején Budapesten egy rövid összejövetelen megalakíthatjuk a „Református Vízcsepp Társaságot", mely hivatva lesz a napilapot létrehozni. Ezen az összejövetelen előterjesztjük a legközelebbi teendőket, a miket e helyen helykímélés végett elhagyunk. A dolog természete egészen új eljárást tesz szükségessé a propaganda terén. Nem akarunk belőle kizárni senkit, a ki dolgozni akar érte, de viszont felesleges nézőkre sincs szükségünk. Ezért kérjük az olvasókat is, vessenek számot önmagukkal, hogy fel tudják-e ajánlani állhatatos szolgálataikat az ügynek? Nem nagy, de állhatatos munkáról van szó. Ha igen, ezt közöljék alulírottal, akár férfi az illető, akár nő; akár lelkész, akár világi. Azt akarjuk ugyanis, hogy a szeptemberi összejövetelre névszerint hívjuk meg a komoly munkásokat. El vagyunk készülve mindarra, a mivel a nagy dolgokat eddig is fogadta a világ. De be fogjuk bizonyítani. hogy a valóság látásán túl van még egy másik látás is, mely a jelen romjain már az új életet látja. Isten segítségével ez lesz erőnk forrása. Majosháza, Pest m. Deák Imre, ref. lelkész. DEÁK IMRE CZIKKE. A fent közölt czikk szerzője nekem küldte meg felhívását s véleményemet kéri reá vonatkozólag. Azzal, hogy a czikket lapunk vezetőhelyén közlöm, már ítéletet is mondtam fölötte. Mert a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel üdvözlöm ezt a kis mustármagnyi mozgalmat, annál is inkább, mivel ilyenféle egyesülést én is régóta tervezek s csak a háborús viszonyok szülte aggódás, továbbá a katonai helyzetem folytán fennálló bizonytalanság akadályoztak meg abban, hogy ez irányban a döntő lépéseket meg nem tettem. Miután azonban .ezeket megtette helyettem Deák Imre t. barátom, ón egész szívvel csatlakozom hozzá, bár nekem is az a meggyőződésem, hogy 1. napilapot csak határozott programmal lehet megcsinálni, tehát csakis homogén elemek szövetkezése alapján. 2. Ebből kifolyólag „hivatalos", tehát nem homogén elemekből összetett fórumok (zsinat, konvent stb.) azt legfeljebb csak támogathatják, de meg nem csinálhatják. Még kevésbbé fogják azt megcsinálni a „protestánsok". 3. Meggyőződésem az is, hogy e lapnak csak akkor van létjogosultsága és jövője, ha a történelmi és tiszta kálvinizmus alapján bont zászlót és szolgálja a magyar nemzeti és református keresztyén politikát. Lehetséges, hogy az új egyesülés czímét is kifogásolni fogják némelyek, de szerintem a czím nem lényeges. Én sem ezt adnám neki s azt meg is kell változtatni. A fő az, hogy a viszonyok odáig fejlődtek, hogy napilapra napról napra égetőbb szükségünk van. Mert most látjuk csak, hová jutottunk ! Most látjuk csak, hogy szellemileg milyen szegények vagyunk, a mikor egy budapesti doktrinér radikális csoport, elismerjük, hogy 15 év bámulalraméltóan szívós munkája után, kezébe kerítette a hatalmat s a szocziáldemokráczia szövetségében hihetetlen terrorjával olyan politikát és világnézetet oktrojál rá a gyáván meghunyászkodó és szervezetlenül hallgató fajmagyar s nemzeti tradicziókért lelkesedő magyar társadalomra, a mely egy kis csoporton kívül senkinek sem kell s politikai, etikai s magyar nemzeti szempontból egyenesen veszedelem és katasztrófába viszi az országot. Azonban ezekről a kérdésekről majd később lesz szó. Térjünk vissza a felhíváshoz. Lehetséges, hogy annak bátor önbizalomról tanúskodó hangja is visszatetsző lesz némelyeknek. Azonban hangsúlyozni kívánom, hogy engem épen ez ragadott meg, mert ezek mögött a szavak mögött nem az emberi elbizakodottság nyegle hangját, hanem az Istenben bízó, csodákat váró hit erejének lüktetését is érezhetjük. A mikor ezeket a sorokat olvas-