Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-22 / 29. szám

A THEOLOGIAI AKADÉMIÁK ZSINATI KÉPVISELETE. Most, a midőn már elsimultak a hullámai annak a félreértések folytán oly kellemetlenné vált ügynek, a melyről e lap olvasói is értesültek, néhány szóval meg­emlékezünk a kérdés elvi részletéről, mert hiszen több ízben történt hivatkozás arra, hogy a theol. tanárkar határozata a zsinati képviselői jelölésnél elvi szempon­tokat vett figyelembe. Az Egyházi Törvény tudvalévőleg akként rendel­kezik, hogy a theologiai és más főiskolák, valamint a tanítóképző-intézetek kerületenkint együttesen vehetnek részt a presbitériumok által választott egy-egy képvise­lővel a törvényhozásban. E rendelkezésnek első kirívó tévedése az, hogy a tanítóképző-intézeteket a főiskolák sorába iktatja. Senki sem vonhatja kétségbe ezeknek az intézeteknek nagy jelentőségét, hiszen bizonyos, hogy az egyháznak ép oly szüksége van képzett, hithű, egyházias érzésű tanítókra, mint jó papokra. De mégis különös, a tanítóképző-intézeteket, a melyek tulajdonképen a nép­oktatásiak kategóriájába tartoznak, a főiskolák sorába emelni és fonák jelenség volt az. hogy a mi kerületünk főiskoláit a legutóbbi zsinat alkalmával egy tanítóképző­intézeti tanár képviselte. A helyes elrendezésnél tehát az első lépés az, hogy ezeket az intézeteket ki kell kap­csolni a főiskolák sorából. De egy más dolgot akarunk különösen kiemelni és a jövő zsinatnak figyelmébe ajánlani. Űto n-útfélen fel­hangzik a jelszó, hogy a lelkészképzés elsőrendű, egye­temes, életbevágó ügye az egyháznak. Nem kell sokat argumentálni annak bizonvítgatására, hogy egyetlen intéz­mény sem állhat közelebb az egyház szívéhez, mint az, a hol a lelkészképzés munkája folyik. Szinte képtelen helyzet lenne, ha épen ezeknek az intézeteknek a kép­viselői hiányoznának a zsinatról. Már pedig a mostani törvény rendelkezése értelmében a nálunk is hangozta­tott „sorrend és méltányosság" elvének figyelembevéte­vel a theol. főiskolák képviselete könnyen kimaradhat a törvényhozó testületből. Nézetünk szerint kívánatos tehát a törvény idevágó rendelkezésének olyan módosítása, hogy ez meg ne tör­ténhessék. Erre nézve két feltétlenül biztos mód van. Az egyik az, hogy a még meglévő mind a négy theol. akadémiának legyen egy-egy képviselője. Ezt a megkü­lönböztetést nézetünk szerint megérdemlik a theol. aka­démiák és azok az egyházkerületek, a melyek ezeket fenntartják. A másik mód az, hogy a theol. akadémiákat (most először csak ezekről szólunk) emeljük ki a kerü­leti keretből és biztosítsuk számukra azt a jogot, hogy legalább egy-két képviselőjük helyet foglalhasson a zsi­naton. Ezt a legkönnyebben úgy lehetne kivinni, ha a jövő zsinat engedne a mult zsinaton diadalra jutott túl­merev és sehol semmiféle más presbiteri rendszerű egy­házban sem ily mértékben érvényesülő zsinat-presbiteri elvből visszaállítom a tanintézetek képviselőküldési jo­gát. Itt csak mellesleg jegyezzük meg azt, hogyha teljes szigorral akarnánk felállítani azt a mértéket, hogy a zsi­naton senki se foglalhasson helyet, a ki megbízását nem a presbitériumoktól nyerte, akkor azok, a kik egyik egy­házkerületünknek hivatalból, tagjai, az erdélyi püspök és főgonclnok nem ülhetnének törvényhozóink sorában, mert hiszen őket a kerületi közgyűlés választotta. Ha tehát a zsinat újból megadná a tanintézetek képviselőküldési jogát, akkor a jogakadémiáknak és ta­nítóképző-intézeteknek sem lehetne okuk a panaszra, mert számukhoz és fontosságukhoz mért képviseltetésük biztosítást nyerne. Mert nagyon méltányos, hogy a tanító­képzőintézetek és jogakadémiák is (a míg fennállnak) a külön kategóriákba való sorozás által megfelelő képvise­lethez juthassanak, . A midőn a theol. akadémiák, más főiskolák és ál­talában a tanintézetek zsinati kópviseltetéséről emléke­zünk, lehetetlen figyelmen kívül hagynunk azt, hogy az evangélikus testvérek törvénykönyve mennyivel lojálisabb jogi szempontból az iskolákkal szemben. Ott a közép- és főiskolák mindegyikének megvan a képviselőküldési joga ; ezenfelül külön-külön szavazati joguk van az egyházi fő­tisztségek betöltésénél és a tanárok, tanítók megfelelő számmal helyet foglalnak az egyházi bíróságok körében is. Szóval egy kis méltánylással és a túlságos merevség­ből való engedéssel könnyen kivihető az, hogy az összes tanintézetek megfelelő számú képviseletet nyerjenek min­denütt, a hol munkájukra és szolgálatukra a jó rend, a helyes törvényalkotás és kormányzás érdekében elenged­hetlen szükség van. V­BEJELENTÉS. A ref. napilapról írt két hozzászólásommal (1. la­punk 1916 karácsonyi és idei 14. számát) a magam ré­széről befejezettnek hittem e kérdés írásbeli megvitatását s hozzáláttam a csöndes dologhoz: a munkások tobor­zásához. Nem akartam több szót vesztegetni rá. Szeret­tem volna, ha az elért eredmény beszélt volna helyettem. Azonban lapunk 26. számában újabb czikk jelent meg s olyan tartalommal, melyet ügyünk érdekében nem sza­bad szó nélkül hagyni. A régi magyar baj : a paktálás jutott abban újra szóhoz. Ez temette el eddig is a legszebb szándékokat, ez halványította meg a legmerészebb tetteket. Erőtelen sza­vaimmal (remélem: szavakkal utoljára) eléje állok ennek a bajnak. Pontosan kiszámíttatta a czikk írója, hogy a napi­laphoz minimum 3.000,000 Ií szükséges. Ebből a meg­állapításból a legtárgyilagosabban meg lehet állapítani, hogy a „hivatalos" helyen hogyan gondolták el a napilap megindítását. Előbb egy újságpalotát berendezni, szer­kesztőket, jó nevű munkatársakat beállítani, a lap meg­indítása előtt hetekkel öles plakátokkal beborítani a pesti falakat, végül valami idegizgató regény első füzetével

Next

/
Thumbnails
Contents