Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-15 / 28. szám

ségben sínylődő keresztyén azon a veszedelmen, hogy keresztyén testvérét fertőzi s így egészségére — a nagy kincsre nézve — veszedelmessé válik? Hol van a szeretetből, féltő aggódásból származó hang: „adjatok nekünk külön kelyhet, mert nem vehetem lelkiismeretemre, hogy a testvérem egészségét veszélyeztessem". Igaz, sok esetben a beteg nincs helyzetének világos tudatában, de sok esetben tudja. Ez utóbbiak egy része távol marad az úrvacsorától, de egy része túl teszi magát mindenen s keresve vagy nem keresve mentséget, fertőzi a közös asztal vendégeit. Azt találom sajnálatosnak, hogy a szeretet óvó szava nem kél fel azok részéről, a kik betegek s vágynak az úrasztalához s a küzdelem csupán az egészségesek védekezése kell, hogy legyen a betegek fertőzése ellen s nem közös erőfeszítés a czél érdekében. Az meg teljesen érthetetlen, hogy a luetikus fertőzéstől is kell félni az úrasztalánál. Tudom, hogy kétféle eredetű lehet a luetikus fertőzöttség s ezek között jelentékeny rész a paráznaság következménye. S nem is annyira a luetikus fertőzés lehetőségén, mint azon ütődöm meg, hogy forgolódhatnak a paráznák — s velük együtt a többi nyilvános bűnben levők — az úrasztala körül? Az bizonyos, hogy a paráznák s minden más nyilvános bűnben levők különös kurapasztorális gondunk alatt kell. hogy legyenek, de az úrasztala nem a pásztori gondviselés helye abból a szempontból, hogy ott bűnösöket térítsünk. Az a bűnből megtértek, a hívők egyesülésének helye hitben és szeretetben az Úrral, mint fővel és a testvérekkel, mint tagokkal. Ezért az úrasztala körül nem csak a közös kelyhet tartom szükségesnek megreformálni, hanem itt volna az ideje, hogy a jubileumi évben végre a jubiláltak nyomdokába lépjünk s komoly egyházfegyelmet gyakoroljunk az úrasztala körül Kálvin szellemében. 0. KÜLFÖLD. Felhívás. A világháború sok nehéz kérdés elé állítja népünket. Ezek közül egyik legfenségesebb, de egyúttal legnehezebb feladata a keresztyéneknek a mohamedán misszió. Mennyire örültünk, mikor Törökország végre mellénk állott a sok ellenséges hadüzenet ellenére. Ez volt az első eset a mohamedánizmus fennállása óta, hogy mohamedán keresztyén fegyverek győzelméért imádkozott. Ez a szövetség sokra kötelez. A háború után a francziák és angolok helyét ausztriaiaknak, magyaroknak, németeknek kell elfoglalniok, a kik majd oda, mint egy magasabb kultúra úttörői mennek. És mi, evangéliumi keresztyének, nem akarjuk-e elvinni nekik a legfőbb jót: az evangéliumi hitet és életet ? Sokan hangoztatják, hogy a mohamedán misszió egészen felesleges, hiszen az Izlám is a mindenható irgalmas, egy Istenben liiszt

A ki így beszél, az bizonyára nem tudja, mi a különbség a keresztyén ember Istenbe vetett gyermeki bizalma és a félelmetes Allah előtt való feltétlen meghódolás között, az nem ismeri az iszlámnak, ennek a törvényvallásnak külső nyűgeit, erkölcsi ideálokban való hiányát, az nem érzi át a mohamedán nő szomorú helyzetét, a ki még ma is rabszolgája férjének. De vájjon lehetséges-e egyáltalán a mohamedán misszió ? 1000 éve az Iszlám 80 év leforgása alatt olyan nagy területet hódított meg, mint 800-ban a római birodalom volt, míg a keresztyénségnek 300 év kellett arra, hogy a római császárságban elterjedhessen. Ennek az oka az, hogy míg a mohamedánoknál minden laikus, kereskedő, katona, még az istentelen rabszolgakereskedő is misszionárius, addig a, mi hittérítőink munkásságának egy része a keresztyén európaiak által okozott káros hatások ellensúlyozásában merül ki. Mások ismét azt hangoztatják, hogy az idő nem alkalmas a sok nehézség leküzdésére. Van itthon is elég tennivaló. Itthon kell előbb a háború okozta véres sebeket bekötözni. Ne zavarjuk a bátor és hű törökök vallási meggyőződését. Mindezekre csak azt felelhetjük, hogy a komoly missziói munka egy egyházat sem szegényített meg, de kiszáradt sok-sok egyház lelki életének forrása, mert elhanyagolta e munkaágat. A keresztes-háborúk idején a katholikus egyház, a legutóbbi Balkán-háború idején a keleti egyház meg akarta semmisíteni az Iszlámot. A törökök azért meggyűlölték a keresztet. Anglia sokat hangoztatott keresztyénségét is furcsa színben tüntethette fel előttünk e háború-sok ténye. Rajtunk hát a sor! Mi osztrák, magyar, német evangéliumi keresztyének, mutassuk hát meg, mit művelhet az önmegtagadó krisztusi szeretet, különösen a betegek, az árvák, az iskolás gyerekek között. Gróf Bame már felhívta a Reichspostban a katholikus világ figyelmét a mohamedán misszióra. Mi, protestáns keresztyének, vájjon elmaradhatunk-e ? Egy osztrák theologusunk erre a nagy szolgálatra készül elő. Szüksége van segítségre, erősítésre, sok imádságra, pénzbeli támogatásra. Isten akarata az, hogy minden ember, tehát a mohamedán is, megismerje a Krisztusban megjelent üdvösséget. Kiváltság az, hogy ebben a munkában mi munkások lehetünk. Ausztria-Magyarország keresztyén világa, ne szalaszd el ezt a nagy alkalmat, a mit Isten neked most nyújt! Ki tudja, eljő-e még valaha ? A mohamedán misszió osztrák-magyar bizottsága : Róth (Fürstenfeld) elnök, Hermáim (Bécs) titkár, Monsky bécsi, Callies budapesti lelkészek stb. A MI ÜGYÜNK. KÉRELEM. Lapunk 26-ik számához utalványokat mellékeltünk mindazon előfizetőink számára,a kik 1917 deczember hó 31-ig tartozásban vannak. A szelvényen fel van tüntetve az összeg, a mely a jelzett időig esedékes. Nagyon kérjük a feltün-