Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-03 / 22. szám

átöleli a holland egyháztörténet egyik legszebb periódusát, majdnem az egész 17. századot, kultúra- és iskolatörténeti elemeket beleszőve. Csupán ebből a szempontból is megvolna a maga jelentősége, de ezt fokozza az a körülmény, hogy a reform kálvinista törekvéseknek egyik legfontosabbját tárgyalja úgy széles forrásismeretekkel, mint főleg szabatos értékítéletekkel. Azt a csoportot, a minek eddig Heppe és Ritschl a pietizmus történetéről írott munkáikban a híres utrechti profeszszorról, mint a mozgalom szellemi vezetőjéről (Voetius) részben általánosságban pietizmus nevet adtak — s a melynek a holland egyháztörténelmi kézikönyvekben még ma is voetianizmus a neve - , de a melyet Goeters joggal —- egyházi reformpártnak nevez. Munkája két részre oszlik. Az első rész tárgyalja a dordrechti zsinattól (1619—20) 1666-ig terjedő kort, míg a második rész szélesebb alapon az 1666 —1670 ig terjedő időt főleg Labadie middelburgi wallon lelkész élettörténetét, a nevéről ismeretes separatiznmst s annak hatását a holland kálvinista egyház életére. Ennek a látszólag önkényes határidő megállapításnak jogosultsága abban a jelentőségben rejlik, amit Goeters Labadie 1666. évben Hollandiába történt meghívásának tulajdonít, a kinek személyében és munkálkodásában találja meg először az egyháztörténelemben pietizmus név alatt ismeretes megnyilvánulását a vallásos léleknek. A munka másik princzipiális jelentősége tehát abban rejlik, hogy történetírói és szisztematikus pontossággal állapítja meg a pietizmus felléptét a prot. egyház kebelében. Az előtte való kort s azt a mozgalmat, melytől a pietizmus kinőtt, pedig egyszerűen, mint jeleztük, reformpártnak hívja, eltérőleg Heppétől, bár H. meghatározása a pietizmust illetőleg ugyanaz, ami G.-é a reformpárt lényegét illetőleg. A holland egyházban ugyanis a dordrechti zsinat után bizonyos fokú vallási ellanyhulás lett észlelhető, mi azonban, szerencse a reformpárt fellépésének, nem soká tartott. Voetiusnak,' a 17. sz. eme legtipikusabb kálvinistájának, az éppen akkortájt alapított (1634) utrechti főiskolán tartott első előadása hatalmas erővel kezdi hirdetni, hogy a theol. tudás magában véve nem elégséges, hanem kegyességgel kell párosulnia annak. Körülbelül ez időponttól lehet számítani a reformpárt fellépését. Már most miben áll a reformpárt jelentősége úgy az egyetemes, mint a szűkebb holland kálvinista egyház kebelében ? Mindenekelőtt utalni kell arra, hogy G. megkülönbözteti az angol puritánizmust a holland reformpárttól, bár az utóbbinak amahhoz való szoros viszonyát elismeri. Egyúttal azonban hangsúlyozza azt, a mit Heppe még nem fejezett ki ilyen nyiltan s ez az, hogy az angol puritánizmus és a holland egyházi reformpárt eredete Genfbe nyúlik vissza és a 16. sz. reformátorainak munkáját kívánja tovább fejleszteni kálvini szellemben, mint a mely csak honi változást hozott létre, de nem egyúttal gyökeres átalakulást az egyházi és vallásos élet terén. Mindezek a mozgalmak különben egymástól függetlenek, közök gyökerük azonban Kálvin működésében és munkálkodásának székhelyén, Genfben, keresendő. Meglátszik ez egyébként felfogásukban is, mely főleg a kálvini egyházfogalomban nyert kifejezést s követeli a világi felsőbbség befolyásának eltávolítását, az ünnepek eltörlését és a vasárnap szigorú megünneplését, mindezt egyesítve valódi kegyességgel, minek kifejlesztésére vallásos gyakorlatokat (exercitia pietatis) ajánl. Itt legyen megjegyezve, hogy míg Ritschl e vallásos gyakorlatokban az üdvösség megszerzésére, addig Goeters, igen helyesen, az üdvösség megtartására való eszközöket lát. Azonkívül nagy jelentősége a munkának az, hogy míg Ritschl a pietizmus eredetét a középkori misztikusoknál keresi, addig azt Goeters igazi helyére a kálvinista egyházba helyezi. Nemkülönben fontos az is, hogy kimutatja, miszerint a Labadie-féle szeparatizmus -és a reformpárt útja 1670 körül azon a ponton vált ketté, mely az egyház fogalmában nyer kifejezést. Az egyház ugyanis a szentek közössége lóvén, ezt a fogalmat fednie kell a valóságnak is. Labadie úgy látta hogy ez lehetetlenség és mivel a wallon egyház őt nézeteiért elüldözte, külön egyházi közösséget alapított (itt megjegyzi G., hogy ezentúl a pietizmus lényegéhez kell számítói azt a körülményt is, mely szerint az, ha nem kényszerítik, nem válik szeparatizmussá). Az egyházi reformpártnak pedig a vallási körülmények nyomása alatt oda kellett módosítni az egyházról alkotott fogalmát, hogy az igazi egyház főjellemvonása a hitvallásban való állhatatos megmaradás., köre pedig csupán missziói terület, hol az egyháztagok megtérésén kell munkálkodni. A magyar református egyháztörténetet a munka különösen azon a helyen érdekli, hol a puritánizmus eredetéről és az angol puritánizmus és a holland reformpárt egymásra való hatásáról van szó. Ha ugyanis a kettő közös alapon s egymástól aránylag függetlenül egyidejűleg fejlődött ki, hogyan van az, hogy a magyar puritánizmus eredete Angolországra utal, akkor, a mikor diákjaink, köztük éppen azok, kik annak képviselői lettek később, Hollandiában is tanulnak épen reformpárti professzoroknál ? Hogyan van az, hogy a reformpárt elemén csak sokkal később a'XVII. sz. közepén, jelentkeznek nálunk, a mikor az Hollandiában virágzási idejét élte? Mind olyan kérdések, melyeknek figyelembevételével módosítni kellett volna Goetersnek egynémely állítását. Mindeneket összefoglalva, efvázlatos ismertetésből is kitűnik G. munkájának nagy jelentősége s azért azt az érdeklődők figyelmébe melegen ajánljuk. Utrecht. Miklós Ödön. EGYHÁZ, Lelkészválasztás. Az élesdi ref. egyház Vaday Béla sarmasági lelkészt, a hoboli (Belsősomogy) Fehérvárig Kálmánt, a nyugalombavonult lelkész fiát választotta meg lelkészéül. Az Egyetemes Konvent május hó 31-én és f. hó 1—2-án tartotta üléseit az egyetemes egyház Abonyi utczai székházában. Ur. Kenessey Béla elnök gyengélkedése miatt