Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-03 / 22. szám

nem jöhetett el s így helyette dr. Baltazár Dezső püs­pök foglalta el az elnöki széket gróf Dégenfeld József mellett. Az ülésről jövő számunkban adunk részletes tu­dósítást. Jubiláló lelkész. Tóth Gábor nyirbogdányi ref. lel­kész most töltötte be ötvenedik szolgálati évét. Az Úrnak hű szolgáját az ünnepélyes alkalomból kifolyólag Göröm­bei Péter esperes üdvözölte meleg szavakkal az egyház­megyei közgyűlésen Nyíregyházán. Hívei a hűséges szol­gálat elismeréséül a jubiláló nevére szegényalapot léte­sítettek. A tökesegélyek törlesztése. A dunántúli ref. egy­házkerület pénztári hivatala kéri a tőkesegélyben része­sült egyházakat, hog}r a f. évre szóló l°/0 -os annuitásokat e hó folyamán minden további felszólítás nélkül hozzá küldeni szíveskedjenek (IX., Ráday-u. 28). Az utalvány szelvényére ez a jegyzés teendő : l°/o"o s annuitás 1917-re. Családi pótlék. Lelkészeink, tanáraink és tanítóink jogos kívánsága végre rövid időn belül megvalósul. Az adatgyűjtés már megindult és hisszük, hogy a zavaros politikai helyzet daczára is rövid időn belül az ország­gyűlés elé kerül a javaslat, a mely szerint a lelkészek és nem állami tanárok és tanítók is részesülnek a törvényes családi pótlékban, vagyis minden kiskorú gyermek után 200—200 koronában Ruhabeszerzési segély. A hivatalos lap multheti száma közölte azt az örvendetes kormányrendeletet, hogy a köztisztviselők és egyéb közszolgálati alkalmazottak egyszersmindenkori ruhabeszerzési segélyben részesül­nek. Megkapják ezt az államikorpótlékban részesülő lel­készek, állami fizetéskiegészítésben részesülő segédlelké­szek felekezeti fő- és középfokú iskolai tanárok, tanítók, tanítónők és óvónők és pedig az előbbiek 500, az óvó­nők 300 K segélyt kapnak. Azoknál, a kiknek meghatáro­zott kort el nem ért gyermekeik vannak vagy legalább két családtagot tartanak el, a ruhabeszerzési segélyt olyan összeggel kell felemelni, mint a milyen összegű családi pótlékra lenne igényük az 1917. év II. negyedében ab­ban az esetben, ha a családi pótlékra vonatkozó törvény rájuk is kiterjedne. Ezeket a segélyeket minden külön kérelem nélkül megkapja mindenki, a kinek erre jogos igénye van. A segélyek nyugtái bélyeg-mentesek lesznek, jövedelmi adó alá nem esnek és le nem foglalhatók. Ezen segélyek a kormány lemondása folytán egyelőre előlegként utaltatnak ki, úgy, hogy abban a nem várt esetben, ha az országgyűlés a rendelkezéseket jóvá nem hagyná, a kiutalt összegeket 1917 nov. 1-től kezdve 12 egyenlő, egymásután következő havi részletben vissza kell fizetni. A segélyek folyósításának idejéről és mód­járól értesítést adunk. A gyúrói ref. egyházban (Fejérm.) Vasadi Balogh Lajos lelkész buzgólkodása folytán gyermekmenhely léte­sült 15 hadiárvával. 12 árvát családoknál helyeztek el. Követésre méltó áldásos szeretetmunka! A veszprémi ref. gyülekezet m. hó 20-án ünnepélyt tartott a következő műsorral: 1. Nemzeti ima. Bartay Edétől. Előadta a Veszprémi Dalegyesület. 2; Imádkozott Demjén Márton. 3. Miatyánk. Grentznertől. Énekelte dr. Kenessey Kálmánné, orgonán kísérte Gaál Sándor. 4. Bibliát magyarázott Fazekas Mihály felsőörsi lelkész. 5. Fohász. Oláh Gábortól. Előadta a Veszprémi Dalegyesü­let. 6. Arany Jánosról felolvasott Csajághy Károly tör­vényszéki bíró. 7- Arany: Fiamnak. Szavalta Csajághy Elemér főgimn. tanuló. 8. Imádkozott Fazekas Mihály. 9. Nagy és erős vagy Istenünk. Meissnertől. Előadta a Veszprémi Dalegyesület. Református asszony, ki 16 évig volt a pécsi hon­védhadapródiskola szakácsnője, honnét jó bizonyítvány­nyal rendelkezik, valamely református közintézetben, in­.ternátusban vagy árvaházban keres szakácsnői állást, hogy öreg édesanyját és árva kis unokáját eltarthassa. Ajánlatok e czímre küldendők: Liebner Károlyné, Pest­szentlőrincz, Madarász-u.- 7. Adományok. A gyöngyösi ref tüzkárosultak részére a gerjeni ref. egyház (pünkösti perselypénz) 15'90 K, a gádorosi ref. templom és paplakra Morvay Ferenczné Vajszló 5 K. A vak katonák bibliáira ifj. Somogyi Béla VI. el. oszt. tanuló Alsónémediről, mint konfirmált tanulótársai közötti gyűjtést 6"10 K-t küldött. A Prot. Árvaháznak az érsekcsanádi konfirmandusok 11*20 K. ISKOLA. 1 anóvzárás. Mire e sorok megjelennek, már minde­nütt üresek az alma materek. Véget ért a harmadik háborús tanév. Sokmindenféle statisztikai kimutatás készül majd erről is. Ennek egyik megkapó adata lesz ú jból az, hogy hányan mentek el az alig felserdültek közül oda, ahonnan már eddig is olyan sokan nem tértek vissza. Az érett­ségi vizsgák is mindenütt csendesebben zajlottak le közép­iskoláinkban. Máskor mindig élénk érdeklődés tárgyát képezte a kérdés: ki lesz a kormányképviselő ? Most bizonyára megkönnyebiilést okozott a hír, hogy a kormány nem küldött ki képviselőket. A háború után sem kívánják vissza ezeket a diákok. Mindnyájunk lelkében feléled most a tanév zárultával a kérdés, hogyan kezdődik a „negyedik" ? Megkezdhetjük-e idejében; . lesz-e már akkor béke, vagy legalább alapos kilátás az ádáz vihar elvonultára? Adja Isten, hogy jobb reménységgel, nyugodtabb lélekkel kez­dődjék az új tanév, mint az, amelytől most vettünk búcsút! Püspökünk Kúnszentmiklóson. Mint már emlí­tettük, a kúnszentmiklósi ref. főgimnáziumban most volt az első érettségi vizsga, a melyen püspökünk elnökölt. 28-án cl. u. utazott le Kúnszentmiklósra Kiss Ödön püs­pöki titkár kíséretében. A vasúti állomásnál az egyház nevében Martinovich László főszolgabíró, az egyház fő­gondnoka és Vargha Tamás református lelkész üdvö­zölte. Az érettségi vizsgára 6 tanuló állt elő (egy leány), a kik mindnyájan sikerrel vizsgáztak. A vizsga végez­tével a püspök meleg szavakkal mondott köszönetet a tanároknak buzgó munkájukért és bocsátotta el a vizsgá­zókat. Az örvendetes alkalomból kifolyólag feljött Kún­szentmiklósra Pataky Dezső kiskúnhalasi főgimn. igaz­gató 3 tanártársával püspökünk és a testvérintézet üd­vözlésére. Az első érettségi vizsgái ebéd Vargha Tamás lelkésznél, a vacsora pedig Apostol Pál igazgatónál volt. A budapesti ref. tlieologiai akadémián m. hó 30-án d. e. volt a vizsga utáni tanévzárás, a mely alkalommal dr. Pruzsinszky Pál igazgató, hivatkozva a jubileumi esztendőre, lelkes, buzdító beszédet intézett a hallga­tókhoz. Az igazgató hálaadó imájával és énekkel zárult intézetünk harmadik háborús tanéve. Az ösztön- és segélydíjak kiosztása a jövő tanév elején lesz. A jövő tanévben Csekey Sándor IV. é. hallgató lesz az intézeti szénior. A nagykörösi ref. tanítóképzöintézetben mult hó 29-én volt a tanítóképesítő vizsga, a melyen a két fenn­tartó testület (egyházkerület és nagykőrösi egyház) ré­széről B. Pap István és Patonay Dezső volt jelen ; kor­mányhatósági megbízott Váezy Ferencz igazgató volt. A vizsgán a jelentkező két jelölt jó képesítést nyert.

Next

/
Thumbnails
Contents