Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-13 / 19. szám

szülők karjai fogadnak, de nem mindenik jut ide, sokszor visszadobják átokkal az égre. Igen, de gyarló, földi kéz csak a földre dobhat, a sárba, hova kegyetlen láb tapos. Mi lenne belőletek, fénylő, édes kis csillagok, ha nem volnának e földnek tündérei is, kik féltő gonddal, meleg szeretettel gyűjtik az ég földrehullott, emberkéz sárbadobott csillagait. Hajlékot építenek a hajléktalanoknak, pelyhes párnát, meleg bölcsőt adnak a didergő kicsi gyermekeknek, az apátlan, anyátlan árváknak ott az árvaházban, ott a lelenczházban! Ti, kiket megtépett az élet, kiktől elvette a halál azokat, kik szíveteknek olyan drága, olyan pótolhatatlan volt, kössétek fel azt a gyászkendőt a fejetekre, mit a bánat adott rátok, menjetek el oda, a hol azok a földredobott drága csillagok vannak összegyűjtve, a kik minden jót kapnak, csak egyet nem, édesapát, édesanyát. Fogjátok meg egy-egy kis angyal gyönge kezét és takarjátok be a ti gyászkendőtökbe, melynek édes melege alatt olyan soha nem érzett édes meleget fog érezni, az anyai szív boldogító melegét. Vigyétek haza őket az otthonba, adjatok neki egy kicsinyke helyet, hol olyan jól megfér egy ringó bölcső, egy kedves kis gyermekágy. És majd mikor elveszitek a régi ki-s ócskaruhákat, mikor szeretettel felöltöztetitek a kis ruhátlanokat és mikor ezek túláradó szívük meleg érzésével borulnak a ti szívetekre és gügyögő kis szájuk megtanulja kimondani a föld legédesebb szavát : „édesbanyám", akkor a Ti szívetekbe is beköltözik a béke, a boldogság, az élni kívánás. Megint szép lesz az élet, napsugaras a világ, kedves gonddal, bizalommal a jövő! S ha az eddig üres házak mind megtelnek vidám, gyermeki kaczagással, ha ilyenformán nem lesz többé gyermektelen házaspár, ha az elhagyott gyermekben nem a „másét", hanem az Ég vigasztaló angyalait látjátok, akkor eltöröli Isten a Ti bánatotokat, kaczagás hallik a zokogás helyén és megtelik az ország szíve hálás szeretettel, boldog reménységgel, erőteljes ifjúsággal. Ugy-e, édes asszonyom, nem kíván meghalni? S ha majd egyszer az elköltözött Piroska helyett egy másik Piroskát fog nevelgetni és ez megédesíti hátralévő életét, nem fogja elfeledni — az öreg papnét? A református hadiárvák sorsa. — A pacsóriak példája. —A legnagyobb örömmel olvastam lapunk mult számában Arany Gusztáv pacséri lelkész felhívását, a melyben közli, hogy gyülekezetében több család lenne hajlandó hadiárvákat nevelésre, vagy akár örökbe is elfogadni. A hadiárvák sorsa már régóta foglalkoztat bennünket, tábori lelkészeket, katonai munkánkban is, mert sokszor fordulnak hozzánk özvegyek azzal a kéréssel, hogy helyezzük el a gyermekeiket valahová. A válasz, sajnos, mindig az, hogy nem lehet, nincs helyünk, nincsenek intézeteink. Magunkban pedig szégyenkezve valljuk be, hogy a háború harmadik évében vagyunk, de az egyház, mint egyház, még eddig egy lépést sem tett a ref. hadiárvák sorsának biztosítása érdekében. Pedig ezen az állapoton már 1914-től kezdve kellett volna segíteni és pedig 1. összeírni és állandóan nyilvántartani a ref. hadiözvegyek és árvák számát és sorsát. 2. Külön egyházi adót vetni ki a háború tartamára berendezett, vagy mondjuk utána még 5 évig fenntartandó árvaházak számára. (Meg vagyok győződve, hogy ez ellen az adó ellen senki, még a legfösvényebb alföldi czívis sem merne zúgolódni.) Miután azonban ez nem történt meg, nagy segítségére lenne az egyháznak az, ha a pacsériak példájára minél több magyar ref. család akadna, a mely felvenné a ref. hadiárvák gondját. így legalább biztosítva lenne az árvák református szellemben való nevelése, a mely, mint tudjuk, „semleges" állami kezelésben nem mindig szokott megtörténni. A legnagyobb tisztelet és elismerés tehát a pacsériaknak ezért a szép és keresztyéni elhatározásért ! E javaslatom előadása közben említette clr. Szöts Farkas theol. tanár, hogy egy régi franczia jelentésben olvasta vagy 15 évvel ezelőtt, miszerint az 1870/71-iki német-franczia háború alkalmával a franczia ref. egyház még a háború tartama alatt 20 árvaházat állított fel a ref. hadiárvák számára és pedig úgy, hogy 15 csak a háború tartamára szólott, 5 pedig állandó jellegű maradt. Hogy milyen bölcs és előrelátó intézkedés volt ez a francziák részéről, azt külön magyarázni felesleges. Hiszen az árvák sorsa nem akkor a legrosszabb, mikor vége a háborúnak és úgyis rendeződnek a viszonyok, hanem a háború tartama alatt, a mikor az állam még nem ér rá az ilyenek gondját is felvenni. Sebestyén Jenő. KÜLFÖLDI HÍREK. Érdekes konferencziák. Az ántánt lapjaiban hunnoknak, barbároknak, boche-oknak csúfolt németek, tudvalévőleg, a háború kezdete óta nagy gondot fordítottak a katonák valláserkölcsi nevelésére. Megfelelő számú katonái lelkészeket alkalmazott a hadvezetőség, ezenkívül a tényleges szolgálatot teljesítő theologusok, diakonusok százai is jó munkát végeztek ezen a téren is. Ezenfelül a nagyszerűen megszervezett német belmissziói munkák egységes irányítását eszlcözlő berlini „Central-Ausschuss" vette kezébe a vallásos és építő iratok szétküldésének munkáját. Ez is nagyszerű renddel és beosztással, erőpazarlás nélkül történt ott. De ezenfelül a katonai lelkészek „szellemi felfrissítése" czéljából a „Central-Ausschuss" úgy a keleti, mint a nyugati fronton működő katonai lelkészek számára konferencziákat is rendezett (Kriegstagung). Az első Varsóban és Vilnában, az utóbbi Brüsszelben folyt nagy érdeklődés mellett. Seeberg, Mah-