Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-13 / 19. szám
zésére,1 ki kell egészítenem még azzal, hogy előttünk a közeljövőben még lebeg egy czél: hogy lelkészeink, tanítóink leányairól és leányárváiról is gondoskodjunk. Óhajtom, hogy Kecskeméten létesítsük ezt az intézményt. E kívánság annál indokoltabb, mert tudjuk, hogy mit jelent városban leányt neveltetni, a hol internátus nincs. Annyi nehézség van, hogy nem lehet a tervezett intézetet szeptemberben megnyitni az igazgatótanács — melynek érdemes ügyvezető elnöke Győrffy Balázs gondnok úr — minden buzgalma daczára sem. De a mi idő marad, azt használjuk fel arra, hogy adakozzunk. A 400 éves reformáczió alkalmával vannak intézmények tervbevéve, melyeknek felállítása az egész egyházra vár; s ezek közül csak egy van, melyet felállítani kizárólag a mi egyházkerületünk feladata. Vegyünk részt az egyetemes czélokat szolgáló adakozásokban, de ne feledkezzünk meg a mi különczélunkról sem ! Szépen gyűlnek az adományok; a harangokért járó összegek egy részét, a hol lehetséges, erre a czélra fordítsuk. Ne felejtsük el az írás szavait, hogy addig dolgozzunk, míg nappal vagyon, mert eljön az éjszaka és akkor nem dolgozhatunk többé.2 REFORMÁTUS NAPILAP. I. Az 1881-ild debreczeni zsinat ülésezése alatt megjelenő „Zsinati Tudósító" 5. számában Dömény József vezérczikkben sürgette a minél előbbi megindítását. Többek közt ezeket írja: „A protestántizmus érdeke ez! Azok az egyházi lapok hetenként egyszer, vagy havonként háromszor jelenve meg, közölhetnek czikkeket a protestántizmus nagy érdeke mellett, a minthogy közölnek is, de azt kérdezzük, elég-e ez ? Elég-e az, ha a lelkészeink, világi uraink s tanítóink egy csoportja tud valamit rólunk, olvasva czikkeinket. A nagyobb rész (a nép) olvas nézeteinek megfelelő politikai lapokat ..." Azóta harminczhat esztendő mult el s ma is ott tartunk! Magyar református sajtó a sző igaz értelmében nincsen. A kerületi lapokat, a kisebb-nagyobb egyleti újságocskákat nagyrabecsüljük, de a „sajtó" nagy, hatalmas fogalma a mi lelkünkben más! A mi sajtónk még csecsemőkorát sem éli, mert a szó modern értelmében meg sem született. Lapunk próbálná a református egyházi közvéleménybe belevinni ezt a gondolatot. Jobban mondva, a bennünk élő gondolatnak testté válását sürgetjük. Köszönjük azokat az értékes gondolatokat, a miket Lampérth, dr. Gyökössy, Muraközy, Ory Lajos írtak le a hasábokon. Fájdalommal kell megállapítanunk, hogy szavuk viszhang nélkül maradt. Még a kimondottan testvér egyházi lapok sem tartották érdemesnek, hogy a református sajtó nagy kérdéséhez hozzászóljanak. Ezen méltán csodálkoztak a távolállók is! Hogy várhatnánk hát a hívek ezreinek megmozdulását? 1 A püspök 15 évi főgondnoki szolgálata alkalmából iidvö zölte meleg szavakkal. — s Gyorsírói feljegyzés után. E véghetetlen nagy és igen-igen elkedvetlenítő közöny ellenére is, mi nem engedjük a református sajtó nagy kérdését elaludni! Oda át, kath. atyánkfiai megértették a modern idők szavát. Tudják, érzik, hogy a mai társadalomban a legnagyobb hatalmasság: a sajtó! Ehhez a hatalomhoz semmi más nem fogható. A társadalomban ma minden irányzat, egyesülés, érdek elsősorban a sajtón keresztül tud és akar érvényesülni. Hátha még megértjük azt az elevenbe vágó igazságot, hogy ma már nem is kisebbnagyobb csoportok és pártok mérkőzéséről van szó, hanem világnézetek harczárói Hogyan akar ebben a világban a magyar református egyház megmaradni? Akkorát fordult már is a világ, hogy a régi igen tisztes eszközök életben maradásunk kivívásához nem elégségesek! Hányan és kik olvassák a mi apró-cseprő lapocskáinkat? Híveinknek milyen csekély kis százaléka jár templomba ? Ez semmiképen sem írható a papság számlájára. A templomi kathedra szerepét már nagy perczentben átvette az újság. Hovatovább; haladunk, mind nagyobb mértékben veszi át ezután! Már nem abban a korban élünk, a mikor világnézetet szerezni a templomba járt a nép. Ha Jézus ma élne, a sajtót ügyének propagálására nagyobb mértékben venné igénybe, mint mi'csak el is gondoljuk. Magunk tapasztalhattuk, hogy mekkora hordereje van, döntő szerepe jut világunkban a sajtónak. A világháborút nem az uralkodók és diplomaták csinálták meg, legalább is nem olyanná, mint a milyenné lett, hanem megcsinálta a sajtó, ez a világhatalom. A békét is (földi értelemben szólván) ez a sajtó fogja megteremteni. Az eljövendő világban, a melynek küszöbén állunk, még nagyobb lesz a szerepe. Nincsen ma a modern életnek ily hatalmas, ily jelentős irányító eszköze, mint a sajtó, mert a legnagyobb rétegeket leggyorsabban ez tudja befolyásolni és áthatni. Félelmetes hatalom ez azoknak a kezében, a kik akarnak és tudnak vele élni! Elő, gondolkozó, akaró emberi lelkeket formál és gyúr át naponként a maga czéljai, akarata szerint. Ki merem mondani azt az igazságot, hogy a magyar református egyházra nézve életfeltétel! Az összes meglevő és ezután megalakuló egyesületeink, köreink, az összes mindenféle fokú iskoláink s az ezekre fordított áldozataink együttvéve nem tudnak akkora hatást elérni híveink millióinak lelkében, mint a modern sajtó. Jövőnk, fejlődésünk leghatalmasabb, semmivel sem pótolható eszköze ez! Merem mondani, Isten által adott eszköz csak úgy, mint a templomi szószék, csak a szavunk ezen keresztül messzebb hangzik, több lélekbe talál utat! Sírunk, jajgatunk, hogy a nép nem hallgat reánk, hogy modern pogányokká vált az intelligencziánk jelentékeny része, hovatovább a népben is szakadozik az egyházhoz, a Krisztushoz fűző kötelékek ezernyi finom szála. Az erkölcsi élet pedig olyan, mintha minden vasárnap nem is hirdettetnék a Krisztus evangéliuma, mintha minden templomot régen bezártunk volna. Fokozatosan csúszik ki kezünkből a nép lelkének nevelése