Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-15 / 15. szám

szakképzett gazda, gyakorlatilag mutatná be a gazdasági haladás vívmányait és szemléltetve oktatná úgy a fiatalokat, mint a felnőtteket a gazdasági ismeretekre, a modern gazdálkodásra. Hogy a pap és tanító ezirányú tevékenységének mennyiféle tere van, azt röviden így foglalhatjuk össze: alakítson, vagy vezessen szövetkezetet, foglalkozzék gyümölcstermeléssel, kertészettel, baromfineveléssel, méhészettel, házi iparral stb. Vegye ki részét minden, a környéken hasznos gazdasági tevékenységből, legyen kezdeményező, legyen agitátor. Nevelje a népet a jobb termelési módszerekre, foglalkozzék mindennel, tanítsa a népet mindenre, a mi annak előnyt és gazdasági hasznot hajt (természetesen mindezt a körülmények és a szükséges tényezők figyelembevételével), általában minden olyan munkával előmozdíthatja a többtermelést, a mely a nép gazdasági nevelését, haladását szolgálja és a népet a tehnika újabb ismeretére elvezeti. Mindezt teheti a pap és a tanító, mert ezekkel nem árt hivatásának és szolgálja híveinek és a nemzetnek az érdekeit. És ha így fogjuk fel és munkáljuk e kérdést, akkor megvalósítottuk a többtermelést! Dr. Oesztelyi Nagy László. TÁRCZA. « Ott, a Bethesda tavánál. „ . . . időnkint angyal szállott alá a tóra és felzavará a vizet . . (János 5.4

.) n. A téli napsugár vidáman tekint be a tágas kórterembe, hol tizennégy nőbeteg fekszik ugyanannyi ágyon; mosolygó jókedvében végig simogatja a halvány arczokat, pedig szinte ellentétesen hat a ragyogása, a kihalt természet s a hervatag arczok fölött, mégis ellenállhatlan derűt visz mindenfelé, mintha csak ábrázolni akarná, a mit oda benn megpillantott. Fiatal, alig 19 éves leány piheg az egyik ágyon. A súlyos betegség, mely megfosztotta erejétől, arczvonásait is egészen átváltoztatta, vízkórosan felfúvódott tagjai borzalmasan fájdalmas képet nyújtanak, beteg szívműködése csak szakgatott lélekzeteket enged vennie s mégis mindennek daczára, az arcz kifejezése oly derűs, oly szelíd, mosolyra kész s a nagy ellentét, mint a téli napsugár, itt is élesen kiválik, de ugyanazt a hatást kelti maga körül, mint amaz: a nagy természet lámpása. Valahonnan mélyről, a lélek mélységéből áradhat itt is a sugár s derűt áraszt maga körül. Beteg társai oly szeretettel, szinte csodálattal tekintenek rá: vájjon honnan van, hogy ily békén viseli fájdalmas sorsát? Ha megkérdi valaki tőle, kész bizonyságot tenni. Elmondja, hogy mikor nagy betegen ide került, igen levert, keseredett s fásult volt, tudta, érezte, hogy nincs számára gyógyulás s így félt a sír sötétségétől s mindig arra gondolt, mily rettenetes lesz leszállni a mély gödörbe, félelmes üregbe, a világtól elszakítva egyedül, magában; a testi kínok elenyésztek a lélek szenvedései mellett, mikor a halál gondolatával foglalkozott, sokszor egész a kétségbeesésig gyötörte a félelem s mikor így legjobban vergődött, akkor hallotta meg a testvér-ajkakról az életnek igéit: „íme, én veletek vagyok minden napon, világ végezetéig ..." S hogy a diakonisszák életéből látta : milyen boldogok, békések, örvendezők abban a tudatban, hogy az ő Uruk mindig velük van s velük lesz mindörökké; az ő halálfélelemtől már-már megdermedő lelke megmozdult, a mindenütt jelenlévő, halálon diadalmas Megváltó közeledtére s letette lelkét, testét kezébe, kit Urául fogadott s azóta „nincsen szíve félelmére, nézni sírja fenekére! ..." S ha egyszer-máskor felhangzik a betegszobában az ének, ő is belevegyíti reszketeg hangját társai éneklésébe, sokszor hangzik ajkáról a neki oly kedves refrén : „Nem, soha magam, az Úr így ígérte ezt meg, soha se leszek magam! ..." Csaknem az utolsó perczig zeng körülötte, saját kívánságára e biztató dallam, egész addig, míg a testvér le nem fogja végsőt pillantó szemeit s ő meggyógyulva, angyalszárnyakon száll felfelé a tóból . . . A diakonissza-testvérek pedig alázatos hálával hajtják meg fejüket Uruk, Istenük előtt, hogy ilyen angyali szolgálattal bízta meg őket. * . Íme, hát ez a diakonissza hivatásnak az a magaslata, melyre elvezetni azoknak feladata, a kik munkába állítják őket. A kellő képzettség, testi erő, ügyesség s munkakészség mellett elengedhetlen feltétele szolgálatuknak az, hogy odaadó hűségükkel bizonyságot tegyenek, mélységes hitükkel lelkeket ébresszenek, mentsenek, gyógyító erőket közvetítsenek. Leginkább a lelkész urak kezébe van letéve az eszköz arra, hogy ilyenekké neveljék a diakonisszáknak valókat s ha az egyházak és iskolák vezetői is használják a lélek szárnyait, hogy hullámzásba hozzák velük az állóvizeket, bizonyosan lesznek a magyar protestáns nők között olyanok, a kik megérzik, hogy nekik is vannak szárnyaik és használni akarják azokat. A Bethesda-tava még egyre várja az ég eme küldötteit. Nyáry Ilona. IRODALOM. Ágoston Péter. „A zsidók útja." A Nagyváradi Társadalomtudományi Társaság kiadása. 1917. 323 1. Ára 6 kor. E műről lapjainkban és folyóiratainkban alig esett szó, pedig a világ egyik legnagyobb és legnehezebb kérdését tárgyalja. Miért nem volt róla szó, ezt megmagyarázza a szerző mindjárt műve elején azon igaz megfigyeléssel, hogy a zsidó sajtó mindenütt azon fáradozik, hogy