Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-11 / 10. szám

nek, de erre nézve a kezem alatti források semmi felvilágosítást nem adnak. Ennélfogva nem pozitív tényt, hanem csak feltevést adok elő, midőn abban vélem a koronázási „ablutio" eredetét megtalálni, hogy az Árpádházi királyok, az egyház akkori gyakorlata szerint, a koronázáskor is, egyébkor is, két szín alatt vették az Úr vacsoráját. Ez a két szín alatti úrvacsorázás a magyar királyra nézve, mint privilégium, a koronázáskor gyakorlatban maradt akkor is, midőn a többi laikusok már egy szín alatt áldoztak és a kehelyben csupán az áldozó papok részesültek. Hogy azonban ez a királyi privilégium fegyverül ne szolgálhasson, a két szín alatti úrvacsorát gyakorlók vagy követelők javára a r. katli. egyház valamelyik éleseszű és bölcs hittudósa, valószínűleg a tridenti zsinat idejében, kitalálta azt a magyarázatot, hogy a magyar király a koronázáskor nem áldozik két szín alatt; a kehelyben levő bor az ő számára nem a Krisztus vére, hanem csak „ablutio". Ezért van a koronázási kehelynek a királyra nézve csakis szimbolikus jelentősége. Végül mint igen érdekes dolgot megemlítem, hogy I. Miksa koronázása alkalmával súlyos nehézségek merültek fel. Az erősen protestáns hajlamú Miksa nem akarta magát alávetni a koronázással járó több római katholikus szertartásnak s emiatt atyjával, a hitbuzgó I. Ferdinánddal erős összeütközése is volt. De végre is sokban engedni kellett Miksának, azt azonban megtette, hogy a koronázási eskü alkalmával Szűz Máriára és a szentekre nem esküdött, hanem csak Istenre és az ő evangéliumára. Mikor pedig a templomban Szent István kardjával a szertartásos három vágást tette, a kard suhintásától az esztergomi érsek (Oláh Miklós) annyira megijedt, hogy félre kapta a fejét, mire Miksa mosolyogva így szólt: „ne timeatis, ego in praesentem neminem occidam" (ne féljetek, én most senkit sem akarok megölni). Ez időben különben még elég patriarkális módon ment a koronázás; a hosszú szertartás alatti. Ferdinánd, nem reggelizvén még, az éhségtől rosszul lett, fiától, Miksától rózsaczukrot kéretett. Később az öreg Batthyány Ferenczet intette magához Ferdinánd király s jóízű beszélgetés közben egészen elmúlt a rosszulléte s végig jelen lehetett fia templomi koronázási ünnepségén. Kassa. Révész Kálmán. BELFÖLD. Egy év a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület életéből. Lapunk nem régen vezetőczikkben foglalkozott a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület nagyszerű jubileumi alkotásával : a középosztály tagjai számára felállítandó szanatóriummal, a melyben diakonisszáink végeznék a keresztyén szeretetből fakadó és táplálkozó szolgálatot. — A magyar protestáns egyházban a múltban nagy szerepük volt egyes kiváló, buzgó, kegyes nőknek, a „jó patrónák"-nak, de még inkább igénybe kell vennie egyházunknak a nők hitből fakadó szeretetszolgálatát, szervezett munkáját, ha élni s hatni akar. A múltban nem voltak nőegyesületek, nem szervezték a női munkát az egyház érdekében, a jelenben mindent el kell követnünk, hogy egyházunk nőtagjaival megszerettessük az egyházias keresztyén társadalmi munkát s ennek az érdekében tömörítsük, szervezzük őket. Nem egyletesdi-játékról van itt szó, hanem életbevágó dologról; mentsük, a mi menthető. A nők még az egyházéi, ha nem is mindnyájan, a férfiakat meg úgy kell visszahódítanunk! Ha az egyház nem látja meg a keresztyén női lélekben rejlő felséges lehetőségeket, meglátja majd más és színtelen vagy az egyház érdekeivel épen ellentétes mozgalmak számára szervezi ; a mint egy részüket már szervezte is. Nézzük meg csak egy évi munkáját a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesületnek, be fogjuk látni a női munka eredményes, nélkülözhetetlen voltát az egyház életében. Február 25-én hálaadó istentiszteletre gyűltek össze az egylet tagjai a Kálvin- téri templomban, utána közgyűlésre a ref. theol. akad. Ráday-könyvtárának szép olvasótermében. A nagyszámú közönség és a tagok élvezettel és hálával Isten iránt hallgatták meg a jelentéseket az 1916. év munkájáról. Sok egyletet a háború végképen megakasztott fejlődésében vagy meg is szüntetett; jellemző, hogy valamennyi belmissziói egyletünk gyarapodott vagyonban, de a végzett munkák számában is. A Lorántffy, a Bethánia házat vett, az Ifj. Egylet a Katona-Otthonok megalapításával, a ker. szépirodalom megteremtésével, a Diákszövetség az Önkéntes Otthon felállításával, könyvkiadóvállalat megszervezésével s egyéb munkáival bizonyíiották életképességüket és szükséges voltukat, a Kálvin-Szövetség hatása növekvőben van az egész magyar ref. egyházi életre. Nagyon érdemes volna erről komolyan gondolkodniok sokaknak. „Minden plánta, a mit nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" — mondja Jézus. Belmissziói egyleteink a háború viharában sem tépettek ki. sőt megerősödtek, nem alapos-e a bizakodásunk, hogy azok tényleg nem emberi erőlködései , még kevésbbé anglománia vagy egyéb „mánia" termékei, hanem tényleges hiányt pótló alkotások, a melyekben az Isten Lelke a munkás. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület á gyermekek gondját vette fel elsősorban. Kilencz helyen 15 vasárnapi iskolai tanító (fizetés nélkül természetesen, hálából, szeretetből a Megváltó iránt, naponkénti 8—9 órai irodai munka végzése mellett) 450—500 gyermeket vezetgetett a Jézus Krisztushoz vasárnaponkint. A karácsonyfa-ünnepélyek nemcsak a gyermekeknek szereznek örömet, hanem — tapasztalatból mondhatom — az egyháznak is hálás híveket a vasárnapi iskolás gyermekek szülői, rokonai közül, a kik örömmel vesznek részt az ilyen bensőséges, meleg, hangulatos ünnepélyen. A gyermekek számára az idén is kiadta az egylet az Örömhír cz. gyermeklapot, a melyet e helyről is ajánlunk a lelkészek, vallástanítók figyelmébe.