Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-20 / 8. szám

tés, mely oly sok ponton fenyegeti diákságunk életét elsodrással és mindannak a hitetlen gondolatáram latnak az ostroma, mely szintén oly sok diák hitét lerontotta már. Különösképen pedig vegyük szívünkre és foglaljuk imádságainkba egyházi fő- és középiskoláink ügyét, hogy ezek az intézmények, melyeket az Evangéliumból táplálkozó buzgóság és áldozatkészség hozott létre, továbbra is necsak a tudományos kultúra magas színvonalú otthonai, hanem a krisztusi élatnek is messzire fénylő és meleget sugároztató központjai legyenek. Fogadják a gyülekezetek szeretetükbe és imádságukba azoknak a diákoknak munkáját is, a kik szerte hazánk egyetemein és főiskoláin arra a czélra tömörültek egyesületekbe és csoportokba, hogy Isten országának, a tisztaság, az igazi boldogság és a szeretet e láthatatlan birodalmának hódító terjedését szolgálják magukban és társaik között egyházuknak és nemzetüknek javára. És szálljon fel azért is imádságunk mindnyájunk Urához, hogy erősödjenek meg azok a baráti szálak, melyek hazánk és más nemzetek Krisztusban hívő és Öt komolyan, követni akaró diákságát egybekapcsolják és a nemzetek jövendő vezetőinek e testvéri világköteléke által is készítse elő a királyok Királya annak az óhajtott időnek eljövetelét, a melyben nép többé nem emel fegyvert nép ellen, hanem lészen „egy nyáj és egy Pásztor". Fenti kérésünket megismételve, ahhoz még csak azt Jegyen szabad hozzáfűznünk, hogy nemcsak nagy bátorításunkul és erősségünkül, hanem értékes tanulságunkul is szolgálna és ezért nagyon hálásak volnánk, ha erre a kérésünkre mintegy visszhangképen — ha csak egy levelezőlapon is — értesítést kaphatnánk azoktól, kik kérésünket szívükre vették, hogy milyen módon volt alkalmuk azt teljesíteni gyülekezetük körében és milyen hatást váltottak ki azzal annak lelkéből-Budapesten (VIII., Üllői-út 16/B alatt), 1916 11/15. A Magyar Evang. Keresztyén Diákszövetség nevében: Ifj. Vidor János, Rényi György, főtitkár. elnök. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségnek ezt az evangéliumi lelkületből fakadó kérését lelkésztársaim jóindulatú figyelmébe, gyülekezeteink méltányló szeretetébe melegen ajánlom. Budapesten, 1916. február hó 15-én. Petri Elek, püspök. NEKROLOG. SIMON FERENCZ A napokban volt két hónapja, hogy a jászberényi templom szép udvarán, lassan permetező téli esőben, könnyező szemekkel állottuk körül a „munka, a hit, a szeretet ós az imádság emberének" koporsóját. Egyházkerületünknek, egyetemes egyházunknak egyik erős oszlopa dőlt ki a benne nyugvóval. Egy ilyen oszlop kidőltét nem elég megsiratnunk: életét, ezt az igazi nemes kálvinista papi életet s annak nagy eredményeit oda kell állítanunk követendő és buzdító példaként a fiatalabb lelkészi nemzedék elé. Hadd tanulja meg belőle mindenki, hogy a komoly, lelkiismeretes munkán mindenkor megnyugszik az Isten áldása, hogy szerény anyagi erők mellett is tud igazi fénnyel ragyogni a hatalmas római egyházzal szemben egy elenyészően kisebb evangéliumi egyház is, ha Isten lelkétől áthatott pásztor vezérli a híveket a kies mezőkön . . . Már hamarabb is fogtunk volna tollat a kezünkbe. A baráti tisztelet és szeretet kész is volt reá. De ez az igazi nagy lélek, a ki a benső baráti szívek előtt oly sokat tudott beszélni arról, hogy miként lehetne, miként kellene életet lehelni sokra hívatott magyar református Sionunknak a legutóbbi évtizedekben szemlátomást elalélt, szinte megdermedt tagjaiba, olyan csodálatosan keveset tudott, helyesebben akart önmagáról beszélni! Szerető rokoni szívektől, a szülői házban : a kicsinyke petneházi és tuzséri paróchiákon többször megfordult öreg barátoktól és régi újságczikkekből kellett tehát az elhunyt gyermekkoráról, szép reményekre jogosító ifjúságáról s ezeket a reményeket sorra beváltó férfikoráról az adatokat összeszedegetnünk. Szabolcs adta őt nékünk. Ott született az egy szobakonyhás kis petneházai paróchián 1861. április 18-án. Még egy fiú- ós egy leánytestvére volt. Petneházáról a tuzséri paróchiára került a kis család, a mi rendkívül nagy befolyással volt az értelmes kis gyermek jövőjére. Itt ugyanis hasonló nevű édes apja, ez az izzig-vérig papi lélek csakhamar intim viszonyba került az ott élő Lónyay Menyhért gróffal, a későbbi pénzügyminiszterrel. A grófi pár gyakran ellátogatott a két első feleségét hamarosan elvesztő és a harmadikkal is igazán eszményi családi életet élő lelkipásztorának egyszerű kis paróchiájára. Ennek a nádfödeles, kisablakos háznak is csak egy szobája volt, de a végén keresztben már volt egy kis mélyedés. 0 maga deszkáztatta ki a padlóját, mikor odament. A grófi pár mégis örömmel időzött a szeretetet, boldogságot sugárzó nádfödeles házikóban. A család apraja, nagyja szép nyári estéken kiült a ház elé. Odajöttek a barátok is. Ott dalolgattak. Nagyon szép hangja volt az apjának. A községbeliek odagyülekeztek. Csaknem szemben volt a gróf Lónyay-kastély. Azok is kiültek és úgy gyönyörködtek a szép éneklésben. Ha valamelyik este elmaradt az ének, máris átiizentek a kastélyból, hogy talán valami baj van V Az öreg Simon Ferencz csupa szív volt — beszélte egy, ott többször megfordult érdemes, idős lelkésztársunk. Nagy tekintélynek örvendett. E mellett gyülekezete nagyon szerette. 0 is úgy tekintette az egyszerű népet, mintha mindannyian az ő családjának lettek volna a tagjai. Ebben a napsugaras, boldog környezetben nö-