Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-31 / 53. szám

Keserűsége, ha volt, feloldódott veleszületett vidámságában. A haladás ügyét szolgálta. Szántott, vetett, a többi úgy sem az ő dolga! Abból a magasabb szempontból nézi a dolgok folyását, a mely a maga ertekére tudja vezetni a siker elmaradását. A sikerre, az elismerésre építeni (bármilyen gyakori jelenség is) koczkázatos dolog. Agricola serit arbores, quarum fructus ipse aspicit nunquam. Farkas József túltette magát a sikertelenségen. Ez időtájt pl. így beszél: „Ha az eddigi kísérletek nem sikerültek, kezdeni kell másokat, kezdeni talán más oldalról, más irányban, de tenni kell." Szavainál azonban hathatósabban beszélnek azonban a tények, cselekedetei: ínég több időt tölt íróasztala mellett ezután, mint eddig. 1874-től fogva 1878-ig, 1883-tól kezdve 1886-ig mint a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" főmunkatársa, a „Protestáns Árvaházi Naptár" szerkesztője (1874—1891) fárad s ezen idő alatt több mint száz tanulmányt, értekezést, czikket ír, felöleli a hazai és külföldi egyházi életnek egész területét világítva, tanítva. Nem tart az ellenkező véleményektől, gyorsan mozgó pennájával mindenkor kész a válaszra, mérsékelt, de határozott, méltányos és a jövő feladatainak hirdetője. Ma pl. midőn annyiszor szóba került a belmissziói tevékenység, az erők egyesítésének szükségessége, lehetetlen észre nem vennünk, hogy Farkas József több mint negyven évvel ezelőtt hangoztatta: „Az erőknek egy vagy más alakban való egyesítése, tömörítése korunknak legfőbb, legsürgősebb feladata." Sürgeti, ajánlja a belterjesebb munkálkodásnak módozatait. „Állítsunk, mondja a többi között egyik czikkében („Válasz egy lelkészbarátomnak Baranyában"), olvasóköröket, rendezzünk téli felolvasásokat, népkönyvtárakat, felnőttek oktatására szánt előadásokat, dalárdákat, vagy egy kis fáradsággal ruházzunk fel egy-két árvát, karoljuk fel a humanitás uralkodó eszméit s az igehirdetés mellett lépjünk azon terekre, melyeken mai napság az evangélium igéi megvalósíttatnak." A kik ismerték, tudják, hogy Farkas József tudta a balszerencse tekintetét elviselni, egyházirodalmi munkássága pedig ime azt mutatja, hogy valóban volt benne valami abból a virtusból is, mely „feláldozza magát. És nem várja jutalmát. Mert azt önmagában érzi.'"' Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. Kettős papság Kecskeméten. A kecskeméti egyháztanács f. hó 10-én, hosszas előzetes tárgyalások után, tekintélyes szavazattöbbséggel a nagyérdemű elhunyt lelkész: Mészáros János örökének kettéosztása vagyis az eddigi egy helyébe két lelkészi állás szervezése mellett döntött. Ennek a kérdésnek úgy múltját, mint jövőjét vagyis azt, hogy a két lelkészi állás egymáshozi viszonya mikép szabályoztassék, Marton Sándor kecskeméti ref. főgimnáziumi tanár foglalta össze egy elaborátumban s az ő munkálata képezi voltakép alapját és magját azon „a kecskeméti ref. egyházban a lelkészi állások átszervezésére és a hitoktatás rendezésére vonatkozó szervező-bizottsági javaslat"-nak, a melyet az alábbiakban a legtöbb' helyt szószerint kivonatolva, ismertetek. A javaslat mindenekelőtt a kettős papság történelmi előzményeit adja. E szerint a kecskeméti egyházban körülbelül attól az időtől fogva, hogy a mostani templom felépült, csekély megszakítással egészen 1854-ig, tehát körülbelül 170 éven át kettős lelkészi állás volt. A legrégibb egyházi jegyzőkönyvben találhatni e bejegyzést: 1685. májtiá 13-án az böcsületes eklézsia járulván arra, hogy két praedikátort tartson, Halászi Mátyás második pap számára fizetést rendel el. Selymes János történetíró lelkész feljegyzése szerint: eleinte a második pap leányok tanítója is volt egyszersmind; de már 1721-ben egyenlő fizetésük kezdett lenni és csak annyiban különböztek egymástól, hogy az anyakönyveket az első pap vezette és a papot illető egyházi ügyeket az igazgatta. A második pap gondja pedig főleg az iskolák inspekcziója volt. 1836-ban azonban, Matolcsy László halála után, hogy a fejlődő főiskolában a theologiai tanári szék felállítható legyen, az egyik lelkész javadalmát a theologiai tanszékre ajánlotta fel az egyház, de azzal a kikötéssel, hogy a meghívandó theologiai professzor az eklézsia papjának is tekintessék és mind a templomi, mind a temetési szolgálatban segedelemmel legyen. Ez így volt aztán 12 éven át, de 1848-ban Mihó László részére már ismét szerveztetett az önálló második lelkészi állás. Polgár Mihály püspök első és Mihó László második lelkész gyors egymásutánban bekövetkezett halála idejében az egyház minden anyagi erejét főiskolája megtartása és gimnáziumának újjászervezése igényelvén s emellett az abszolutizmus nyomorúságos pénzügyi viszonyai súlyosan nehezedvén rája, az egyház akkori szűkös anyagi helzete arra indította az elöljáróságot, hogy csak az egyik lelkészi állomást töltette be Fördős Lajossal, de a megjavított lelkészi konvenczióból két segédlelkész tartására kötelezte. Ugyanezen feltétellel, de inár duplájára emelt készpénzfizetéssel vállasztatott egyes lelkésszé 1889-ben boldogult Mészáros János is; pénzbeli fizetése azonban szolgálatának folyamán is előbb 800, később ismét 1500 koronával javíttatott. A lelkészi ellátás javításában tehát számbavehető haladás történt az utóbbi évtizedekben Kecskeméten, de nem a lelkészi erők szaporításában. Sőt e tekintetben inkább visszamaradás állt be azon körülmény folytán, hogy az állandó káplánhiány miatt az utóbbi két évtizedben többnyire csak egy segédlelkész volt. A másik hiányát csak az elhunyt derék lelkész hatalmas munkabírása tudta elviselhetővé tenni. Ezek után rátér a javaslat a jelen szükségleteire és elmondja, hogy már Mészáros János érezte s több ízben és többek előtt kifejezésre is juttatta, hogy egy lelkész munkaereje még a mellé adott segédlelkészekkel sem