Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-10 / 50. szám

Ha pedig a keresztyén élet folytonos haladás a valóság királyi lépcsőjén felfelé, ha folytonos valósággá, realitássá lett eszmény és vágy, akkor kell, hogy folytonos öröm is legyen, hiszen az öröm vágyak valóra válása; és lehet-e nagyobb öröm, mint a mikor a legégőbb. hatalmasabb vágyak megvalósulnak a mi életünkben, leszáll az ég a földre, mint a hogy a betlehemi angyalok alászállottak az alvó, fekete mezőkre! így igaza van Pál apostolnak: örülni és ismét örülni kell! Ha félünk az örömtől, ez azért van, mert rosszul értelmezzük. Van fájdalmas öröm is és lehet szomorúan is örülni. A mikor a vágyaink elmúló, tűnő dolgokra irányulnak, az örömünk is tűnő lesz, tovaszálló, mely mint a fecske eltűnik, ha a külső élet hervadást lehel. Az ilyen mosolynak a vonásai egy-egy titkos betűje, írása, levele a hérvadásnak, az elmúlásnak. Van lélek, mely vágyaival belekapaszkodik az anyagba, földbe — és úgy az anyagi világ minden változását megérzi. Pedig mint a folyondár is annál biztosabb helyen van, minél magasabbra kapaszkodik, úgv a mi életünk öröme is annál biztosabb, igazabb, állandóbb, mennél magasabb, állandóbb dolgon kapaszkodik vágyunk! Mennél örökkévalóbbak vágyaink, annál tisztábbak az örömeink ! Mily magasztos, el nem múló öröm az, ha a lelkünkbe Istenből hoztunk le egy darabot! így. mennél több a fájdalom a világon, annál több alkalmunk lesz a felszántott szívekből örömöt virágoztatni; mennél több kétségbeesés, annál több reménységet gyújthatunk, mennél több szegénység, annál jobban sugározhatók át rajtunk az Isten kegyelmének gazdagsága. Mert van olyan öröm (s-talán ez legtöbb), a mi a szomorúság éjféli sötétjébe gyulád ki, mint a csillagfény, mit csak éjszaka látunk, de akkor ragyog, ég el nem enyésző fénnyel. Muraközy Gyula. KULTURÁLIS JELENTŐSÉGÜNK HANYATLÁSA. Dóczi Imre ker. középisk. felügyelő, az Orsz. Eef. Tanáregyesület elnöke, negyven évet töltött el a tanügyi szolgálat terén. Ez alkalomból Debreczenben jubileumünnepély is volt, a hol őt tisztelői, barátai meleg ünneplésben részesítették. Ugyancsak most jelent meg a Debreczeni Lelkészi Tár októberi számában Dóczi Imrének egy felolvasása, mely „Nevelésügyi feladatok a református egyházban" szürke czímmel nagy és végtelen súlyos dolgokat mond nekünk. Úgy érezzük, hogy negyven év minden tapasztalatának, küzdelmeinek, keserűségének rövid kivonata ez a felolvasás, a melynél súlyosabb jelentőségűt nem tartottak mostanában református egyházunkban. Két nagy tény szól hozzánk ebből a felolvasásból. Az egyik Dóczi Imre nagyszerűen tisztalátású, nemes, kálvinista pedagógiája. A ki nem ismeri még Dóczi Imrét, az elé ez az egy felolvasás is tisztán tárja oda ennek az egyházát féltőn szerető, igazi református pedagógusnak egész nemes alakját. Valósággal a régi, nagy erőshitű és a kálvinizmust megértők alakjainak egyike ő, a ki, a mai mindent államosító tendeneziák mellett is, tisztán látja egyháza misszióját és egyszersmind erejének legnagyobb forrását, a mely a biblia s a gazdag hitélet mellett az isicolák öntudatos református szellemében rejlik. Hányszor írtunk már erről; mennyit kellett harczolnunk ezeknek az elveknek érvényesítéséért s milyen nagy a megnyugvás lelkünkben, hogy egyházunk legnagyobb kerületében ilyen ember áll a középiskolák élén! Szívünk és hitünk egész melegével üdvözöljük őt. Kívánjuk, hogy Isten áldja meg továbbra is kegyelmével és kérjük, hogy sohase tompítsa el azt a hangot, a mellyel a magyar ref. egyház elgyengülésének legfőbb okaira mutat reá. Ne nyugodjék addig, a míg ezek a borzasztó sebek ott vannak egyházunk testén, ne nyugodjék addig, a míg egész iskolaügyi politikánk erősebb, egységesebb ós öntudatosabb nem lesz ! Mert azt a megdöbbentő tényt hirdeti Dóczi negyven évi kemény munka és tapasztalatok után, hogy a magyar ref. egyház „a magyar kultúra építésében a hatalmas katholikus reneszánsszal szemben nemcsak egykori vezető szerepét veszítette el, de núnt kulturális tényező, hovatovább kevesebb súllyal esik a latba.. ." Hallod, magyar református egyház, zsinat, konvent és kerületek? Halljátok, lelkészek és tanárok? Egyházunk egyik leghűbb, legtisztábban látó, a régi történelmi ideálokért lelkesedő fia azt a kétségbeejtő tényt hirdeti nekünk, hogy a dicsőséges, a megmérhetetlen nemzeti jelentőségű magyar református egyház kulturális jelentősége napról napra csökken. Es ezt nem a levegőből vette . .. Micsoda szomorú adatok gyűjteménye ez az egy felolvasás! Mennyi adat, tény van benne felsorolva, a melyek mind a mi lassú sorvadásunkról, megrokkanásunkról, szomorú visszaesésünkről tesznek tanúbizonyságot. Ez a- felolvasás, a mely különlenyomatban is megjelent, megérdemelné, hogy megküldessék minden tanárnak, papnak és tanítónak, hogy minden theologián, képezdében és gimnáziumban olvassák és adatait megtárgyalják az ifjúsággal, hogy lelkészi összejöveteleken foglalkozzanak velük, döbbenjenek meg és vezessék a magyar ref. tanügyet új életre. Mert nem pirulunk-e. a mikor pl. azt írja Dóczi, hogy míg a hazai róm. kath. egyház nevelésügyi szervezete épen napjainkban eddig el nem ért kiterjedés és virágzás fokára emelkedik, református iskoláink száma folyton apad s még legnagyobb kollégiumaink is ... egymás után fokozódnak le, egy-egy körét szüntetve meg kebelükben az oktatásnak. Pápa jogakadémiáját, majd tanítóképezde]ét szüntette meg, Nagyenyed theologiáját veszítette el, Sárospatak preparandiáját adta át az állani kezelésébe, Debreczennek három fakultása alakult át állami egyetemmé; 1899-től 1913-ig, tehát az utolsó 14 év alatt 300-zal fogyott a református népiskolák száma és még a XVIII. század közepén is kétszernél [több volt