Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-29 / 44. szám

zájuk szólni, abban a hitben, hogy ezzel a két határozatban érintett nagy horderejű ügynek talán némi hasznára lehetek vagy legalább is a kérdések tisztázásához valamelyest hozzájárulhatok. Ad 1. — Nem akarok itt most a Szemle eddigi szerkesztése, külső és belső minéműsége fölött ítéletet mondani, annál kevésbbé, mivel a szerkesztő (vagy szerkesztőség) jóigyekezete és jóakarata, hogy tudása és tehetsége szerint s a szeme előtt lebegő czéloknak és a rendelkezésére álló eszközöknek megfelelően, a legjobbat adja — minden kétségen felül áll. Ámde az is bizonyos, hogy folyóiratunk, mai alakjában, sem a hozzáfűződő igényeknek és várakozásoknak, sem azoknak a czéloknak, a melyeket — nézetem szerint — ma és a jövőben szolgálnia kellene, többé meg nem felel. Ezt nyilván a választmány is így látja, mert különben, nemde, nem gondolna az átalakításra ? Nem tudom közelebbről, hogy alapjában mely okból és mely irányba terveződik az átalakítás. Az én szerény véleményem szerint azonban (a mi, úgy tudom, sok másoknak a véleménye is, mert különben aligha adnék annak hangot) nagyon kívánatos lenne, hogy a P. Sz. a jövőben a szépirodalomnak is helyet adjon hasábjain. A protestáns keresztyén és magyar nemzeti szellemű szépirodalomnak. És itt nem holmi régen elnyűtt, olcsó eszközökkel dolgozó, bibliai idézetekkel, kenetes mondásokkal megterhelt vagy ügynevezett „tősgyökeres" kiszólásokkal agyon zsinórozott, alacsony színvonalú vagy minden színvonal alá törpülő dilettáns szárnypróbálgatásokra gondolunk (ezt az irodalmi gezemiczét már naptárainkból és „koszorú"-füzeteinkből is ki kellene irtani!), hanem a mai irodalmi színvonalon álló komoly, nemes, művészi írásművekre (elbeszélések, rajzok, elmefuttatások, költe) mények, énekek), a milyeneket ma már nemcsak intelligens közönségünk, hanem a mi régi, úgynevezett „vallásos irodalmunk" Prokrusztesz-ágyából .kinőtt népünk is joggal elvárhat azoktól, a kik szamára szerkeszteni és írni akarnak. E mellett és ezzel szerves kapcsolatban irodalmi ós művészeti kérdéseket, irányzatokat ismertető és — protestáns, keresztyén és magyar nézőpontból — bíráló kritikákat, tanulmányokat is lehetne rendszeresen közölni, a mire hogy milyen nagy szükség volna épen a mai iránytalanságok, ferde irányzatok és tanácstalan tévelygések között, azt talán nem kell e helyen bővebben megokolnunk. Az ilyen szépirodalmi olvasmányok — mint más, komolyabb irányú folyóiratok (köztük a kimondottan felekezeti színezetűek) példája is mutatja — igen szépen megférnének egy tető alatt a tudományos (történeti, egyháztörténeti, vallás- és társadalomfilozófiai, természettudományi stb.) czikkekkel, tanulmányokkal. Sőt ezeket is, úgyszólván, népszerűsítenék, megkedveltetnék a közönségnek azzal a nagyobb részével is, a mely eddig unottan tette félre a Szemlét, mondván, hogy „úgy sem találok benne olyasmit, a mi engem érdekelne", holott pedig valójában már eddig is talált volna benne olyasmit is, ha bizalma lett volna átlapozásához. És itt mindjár1 megjegyzem, hogy ennek a bizalomnak fölébresztésére a folyóirat külső alakjának megváltoztatását, valamelyes modernizálását is czélszerűnek és kívánatosnak tartanám. A fentebb röviden körvonalazott szépirodalmi olvasmányok léleknevelő, erkölcstisztító, ízlésnemesítő és irányító hatását, úgy hiszem, szintén nem szükséges itt nyomatékosabban hangsúlyoznom. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy ilyen olvasmányokat. a közönség másutt — más folyóiratokban, heti- és napilapokban — is talál, arra azt feleljük, hogy bizony ilyeneket, a minőkre mi gondolunk, sajnos, vagy egyáltalában nem, vagy csak elvétve talál, mert ilyen műveket a mai divatos írók, a kik azokban a lapokban szóhoz jutnak, nem is írnak. Nem ír nagy részük egyszerűen azért, mert nem tud, mert tőle az a lélek, a melyből az ilyen írások fakadhatnának, teljesen idegen. Más részük pedig, a ki tudna és szeretne is ilyent írni, nem ír azért, mert ha ilyen írásokkal kopogtat a mai szerkesztők és kiadók legtöbbjének ajtaján, ez a zordon fölírás rémlik elébe: „itt nincsen számodra hely!..." (Mint a MPIT. kommünikéi számára.) Szükséges, nemes, szép hivatása, több — erkölcsi kötelessége lenne tehát ilyen körülmények között a MPIT. irodalmi organizmusának, a Protestáns Szemlének, hogy ezeket az erőszakkal elnémított írókat megszólaltassa, új írógenerácziót neveljen és a tisztább, nemesebb lelki táplálékra éhező közönség számára gyengéd és szerető gonddal s hozzáértő kézzel fehér asztalokat terítsen. Ad 2. — Hogy a tervbe vett ifjúsági lapra szintén milyen égető szükség lenne már, azt az illetékes körök és személyek részéről mind sűrűbben felhangzó sürgetések is bizonyítják. Ebben az ügyben itt is, ott is tartottunk már értekezleteket, régi jó szokás szerint talán különböző albizottságokat is küldöttünk ki, hogy a „kérdést behatóbban tanulmányozzák". A döntő szót és lépést azonban mindenki az erre legilletékesebb MPIT-tól várta s ez most az ügyet — felfüggesztette. Nyomdai nehézségek miatt, mint a híradás jelzi. Hát hiszen igaz, a nyomdai nehézségek most igen nagyok. De azért azok az ifjúsági lapok, a melyekkel — hogy úgy mondjam — nemes versenyre kellene kelnünk, most is szépen virágoznak, szinte szemmel lathatóan „crescunt sub pondere..." és kettőzött erővel törnek czéljaik felé. Ok nem függesztettek fel semmit, hanem keresték és, úgy látszik, meg is találták az utakat, módokat és eszközöket, a melyeken és a melyekkel a háborús nehézségek fölött is diadalmaskodnak. Olvasó táboruk egyre sokasodik ós pedig részben a mi tanácstalanul és iránytalanul tévelygő árva csapatainkból is, a melyekről itt is, mint sok más téren, fájdalmasan kell megállapítanunk, hogy „kit erre, kit arra sodornak a szelek ..." Erről ez alkalommal csak ennyit. Sapienti sat. Dr. Lampérth Oéza.