Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-29 / 44. szám

rint választják a vezéreiket, hanem a vezéreik szerint alakítgatják át az elveiket. így áll elő azután az az eset, hogy egyfelől nagy, közérdekű és egyetemes jelentőségű tervezések rendesen hajótörést szenvednek azért, mert az egyes kerületeknek talán más az érdeke, vagy, a mi még rosszabb, vezéreinek a véleménye (nem is szólva a partikuláris kerületi büszkeség, irigység, rövidlátás stb. apró kerékkötéseiről); másfelől pedig egyugyanazon kerület keretében többkevesebb szükségszerűséggel úgy kénytelenek együtt dolgozni az emberek, hogy semmiféle elvi kapcsolat vagy közös ideál nem fűzi őket egybe s így rendesen egyik csoport sem elég erős arra, hogy a többi kerületek rokon csoportjának támogatása nélkül nagyobb erőt lenne képes kifejteni. És bár egyes szabad egyesülések meg is próbálják ezt a nehézséget áthidalni, azonban e kísérleteknek még annyira kezdetén vagyunk, hogy munkájukat még alig értékelhetjük. Épen azért nem is fog ref. egyházunkban sem a háború, sem a reformáczió hatása alatt lényegében megváltozni semmi, mindaddig, a míg a külső adminisztraczionális és földrajzi határok és központok helyett nem elvi alapon fog jegeczesedni az egyházi élet, tehát elsősorban a papság; azután az intelligenczia és az egyes gyülekezetek is. Hogy ez a proczesszus végre nálunk is megindult és egészségesen forrja is magát, azt évről évre jobban és örömmel tapasztaljuk. Ez a körülmény természetesen magával fogja hozni a különféle theol. pártok erősebb és élesebb kialakulását is. Ettől azonban félnünk nem szükséges, sőt örülnünk kell neki, mert annál tisztább és egészségesebb lesz az egyházi élet vérkeringése, nagyobb és eredményesebb az erőkifejtése, mennél homogénebb elemek kerülnek egy táborba és mennél inkább az egész ország területére szól a munka. Csak egy dolgot kell becsületesen és őszintén keresztülvinni, t. i. minden személyi tekintet és kultusz nélkül, az elvek szerint való csoportosulást és kijegeczedést. Tartsanak össze és értsék meg egymást azok, a kik a különböző kerületekben közös ideálok szolgálatában állanak s a kik mindenféle kicsinyes, mulandó és mellékes érdekek, személyi kultusz és egyebek fölött, folyton látják és sohasem tévesztik szem elől a salus ecclesiae magasztos jelszavát. És lehetne-e szebb és méltóbb előkészület a reformáczió jubileuma által bevezetett új korszak számára, mint az, hogy olyan új életet kezdhetnénk, a melyben nem a kerületek szerint való tagozódás, nem is személyek szolgálata, még kevésbbé anyagi érdekek vagy hatalmi csoportosulás, hanem, a református pap tiszta szellemi életre predesztináltságának megfelelőleg, a tiszta szellemi kapcsok lennének egyedül döntők a közös munkára való szövetkezésnél, hogy ha már teljes egység nem is lehet, legyen becsületes, őszinte, mindenféle mellékgondolat nélkül való találkozása azoknak, a kik egy zászló alá gyülekeznek, egy ideált szolgálnak, egy hitből élnek. Es vájjon olyan nehéz lenne pl. megcsinálni azt, a mit mi már régóta sürgetünk, hogy mindazok, a kik a határozott tiszta kálvinizmusért lelkesednek, mindazok, a kik az elvekben, tehát a leglényegesebb kérdésekben állítólag találkoznak, tehát egyesületek vezetői, theol. tanárok, papok, egyházi lapok szerkesztői és az egyház hivatalos vezérei évenkint, vagy két-három évenkint egyszer, nagy és komoly munkára jönnének össze, rendeznének pl. valami modern kollokviumot és ott sorba véve a legfontosabb és legégetőbb kérdéseket, keresnék a harmóniát egymás között és akár 5—10 évre is szóló munkaprogrammot csinálva, megegyeznének és komoly szövetséget kötnének arra nézve, hogy, a legnagyobb kérdéseket illetőleg, sajtóban és szószéken, egyesületekben és hivatalos gyűléseken egységes szellemben végzik a propagandát s dolgoznak a legmegfelelőbb megoldáson. Ez az indítványunk még eddig mindig zárt ajtókra talált. Azonban a reformáczió nagy emléknapja, kell, hogy emelkedettebbekké tegye a szíveket s megértőbbekké a lelkeket; és a mennyire ellenezzük az egymáshoz nem illő, vagy egymástól eltávolodott egyházak, theol. pártok vagy egyének unióját, annál inkább sürgetjük ezt az egységet azok között, a kik csak nyernének s az egyház erejének fokozását jelentenék közös ideálok szolgálatában, közös munkára, nagy megértéssel egyesülni tudnának. Mert csak így érnők el igazán azt, hogy testvérharczot folytatnunk többé nem kellene, hanem minden energiánkat az építő munkára s az elvi ellenfelekkel és ellenségekkel való küzdeleriire fordíthatnánk. A reformácziói ünnepségek legfelemelőbb mozzanata kétségen kívül az lenne, ha az elvi tájékozatlanság ós elvtelenség kaoszában élő magyar református egyházi életbe rendet lehetne vinni s a. történelmi kálvinizmus híveinek minden kerületi korlátok mellett és fölött olyan óriási többségét lehetne megszervezni, a mely egységes szellemben, közös munkatervvel és hatalmas lendülettel megindult életével hamarosan respektált és ha kell, félelmetes tényezője lehetne az egész magyar társadalomnak is. Az egyház mindjobban ébredezni kezd. A jelenlegi vezérek lelkét terheli a felelősség abban a tekintetben, hogy ez az újjá ébredő egyház, milyen komolysággal és erővel fogja történelmi hitét és szellemét megőrizni. Sebestyén Jenő. A MPIT. ÉS AZ IRODALOM. — Levél a szerkesztőhöz. — A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság (milyen szép és nagy czím ez s minő hatalmas erő táborozhatna mögötte!) legutóbbi választmányi üléséről néhány fővárosi napilap (mindössze talán kettő) közölt meglehetősen szűkszavú (és apróbetűs) tudósítást. Innen tudom, hogy a választmány, egyebek között, két határozatot hozott: 1., hogy folyóiratát, a Protestáns Szemlét, átalakíttatja és 2., hogy a rég sürgetett ifjúsági lap kiadását egyelőre felfiig geszti. Mind a két határozat szorosan és elevenen az irodalom körébe vág, azért volnék bátor — Szerkesztő úr szíves engedelmével —- e helyütt röviden hoz-