Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-08 / 41. szám

lene kifogása, méltóztassék helyet adni nekik b. lapja hasábjain. * Aberdeen, 1918 nov. 1. „. . . Mikor ideértem és Aberdeent nézegetni kezdtem, legelső érzésem a csalódás volt. Nem találtam oly szépnek, mint a milyennek otthon elképzeltem. Furcsa skót házak; barna, fakó vidék, vad-idegen arczok; különös, szokatlan színű ruhák, a melyek legtöbbször a sárga és kék harmóniáját keresik; aztán a hideg, nedves levegő, a melyben más az árnyékolódás, más a formák és színek összhatása, mint a merészebb és szóleseeb kézvonásokkal alkotott Magyarországban, a hol ragyogóbb a napsugár, zöldebb a mező, kékebb a távoli hegy, tisztább a látóhatár, hidegebb a tél, izzóbb sugarú a nyár; a barna fák, a szürke gránitépületek; az udvarias, de hideg; a jószívű, de zárkózott skót diákok ; a hetyke katonák, a teljesen idegen színű, ruhájú, arczú nők, a sok kalapnélküli szoknyás fiú, az engem bámuló sok járó-kelő: ezek voltak az első benyomásaim. Ezekhez járult az elhagyatottság, egyedüliség érzése, a mely kínzott, gyötört a hajók tülkölésétől, autók jelzésétől zavart éjszakákban. A hideg gránittemplomokon a tizenegyet is elütötte az óra, én pedig írtam a panaszkodó leveleket haza, a szép Magyarországba, a hol azok élnek, a kiket én szeretek és a kik szeretnek engemet, a hol egy sokaktól gyűlölt, bűneiben szánandó, büszke, de Istentől mindeddig szeretett nép lakik, a melyik felett királlyá kell koronázni Jézust . . . . . . Habár csalódtam is eleinte A.-ben, valami szépet mindig találtam benne. De csak lassankint kezdem megismerni sajátos szépségeit. Fel kell őket fedezni . . . Mennyi sok szépsége van azoknak az ezüstszürke templomoknak, a melyeknek architektúrájában a gót stílus imára hangoló poézise ós a finom, világos, tiszta modern szellem olvad össze. Ezek a templomok! Tele vannak talányokkal az én számomra. Honnan nyerik ezek azt a nagy vonzóerőt és befolyást, hogy vasárnaponkint 80-nál több templomra van szükség a 160,000 lakosú városban . . . ? Honnan nyerik azt a nagy kiható erőt, hogy a félmillió taggal bíró Egyesült Szabad Egyháznak 100-nál több misszionáriusa van ? Nálunk pedig az ötször annyi taggal bíró egyház két misszionáriusnőt küldött ki csupán, azt is csak kis részben magyar pénzen ..." 1914 jan. 24. „. . . Most, a mikor egyedül vagyok, tudom csak értékelni igazán a bizalmas, jó barátokkal való együttlétet. Fel-feltünik néha a képzeletemben egy meleg, meghitt kis kör, a melyben fesztelenül, gondtalanul el lehet szórakozni a sok gond és fáradtság után. Egy vagy két szerető szív, a kiknek a szeretete kellemes irányba tereli a gondolatot és hangulatokat . . . Azonban ezzel szemben a valóság a fáradtságnak, egyedüllétnek, hidegségnek az érzése. A szél haragosan süvít odakint az utczákon és súlyos, komor kérdések, életbevágó, megoldatlan kérdések nehezednek a lelkemre . . . Már azt hittem, hogy összemelegedtem a skótokkal . . . Azonban ez a hitem nem egészen teljesült be; Hiába minden kedveskedés, udvariaskodás, szívesség az ő részükről velem szemben. Ugy érzem, hogy mindezek daczára a szívük hideg velem szemben. Ok egy olyan nemzethez tartoznak, a melyik sok tekintetben fölényben van az én nemzetem felett és ők érzik ezt a fölényt és én is érzem. „Jó emberek" velem szemben, igazán sok szívességben, kedvességben részesítenek, de nem vagyunk „testvérek" ős benső, meghitt „barátok". Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e testvéri, meghitt baráti viszonyt kötni egy skótnak és egy magyarnak: de — nekem még nem sikerült . . . De vannak kellemes emlékeim is a köztük töltött időkből . . . Egy-két csodálatosan szép dal, egy-egy mosolygó arcz, egy-két szívélyes, meleg szó újra meg újra visszatérnek az emlékezetembe és tavaszi napsugarakat lopnak bele az életembe. Az emlékezet ködéből mind bizonytalanabbul tűnnek elő a részletek ós vágyaim egy eszményt formálnak bele a múltba: finom, aranyszálakkal átszőtt álmot, világos tarka színeket, ezüsttiszta, mély csengésű dallamokat. . . Hogy néhány valódi vonását megőrizzem a képnek, lefestem itt némely részletét. . . . Még most is édes gyönyörűség fog el, mikor a King's College Chapelben tartott istentiszteletre gondolok. Micsoda mélységes poézis töltötte be azt a sárgásbarna, gótikus stílusú barátságos, kis kápolnát. Az egyik sor padban a fiúdiákok, a másikban a leánydiákok. A kápolna sötétes végében fekete taláros, piros, fehér, kék, vagy lilaszínű jelvényt viselő professzorok. A kórusban lila egyenruhás kórustagok. Cudálatosan édes hangú orgona. Mikor négy hangra énekelik az angol himnuszukat és a „Venite, adoremus"-t, mintha angyalok énekelnének. Jobb nem is gondolni az izlésellenes magyar templomokra, falrengető éneklésre. Kedves öreg bácsi tart beszédet s azután szétoszlik a diákság ... Eszembe jut a Prof. Stalker házában való ebédünk újév második napján. Hivatalosak voltunk mi két magyar és két cseh diák. Természetesen ugyanannyi skót hölgy is. Hideg volt egy kicsit a szívek körül a sok idegen és ismeretlen összetalálkozása miatt. Ehhez járult a nagy fény az ebéd körül, meg a magyar és a cseh természetes hidegsége egymás iránt. A szobában hűvös volt. A kedélyek még hűvösebbek voltak. Lassankint eltelt az ebéd után egy óra és akkor búcsút mondtunk egymásnak. . . . Egészen más jellegűek a Prof. Cairns házában töltött órák. Végtelen kedves, vallásos és egyszerű. Semmi fényűzés nincs nála az evésben és ruházkodásban . . Egy ilyen estét 1913 decz. 6-ról keltezett, hozzám írt levelében részletesen ír le barátom. „ . . . elmondok neked egyet s mást a tegnap estémből. Az öt diákból álló első év, egy franczia diák