Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-08 / 41. szám

és mi ketten magyarok hivatalosak voltunk Prof. Cairnshez vacsorára, Cairns az én legkedvesebb professzorom. Minden jó keresztyén munkából kiveszi a részét. Előadásokat tart a Diákszövetség világkonferencziáján, a Christian Endeavour gyűlésén, a legszegényebb aberdeeni nép közt munkálkodó templomok különféle meetingjein s prédikál a kongregáczionálista templomban stb. Igen kedves ember; a diákok végtelenül szeretik. Nagy tudós és igazán hivő ember. Különben sovány, sápadt és beteges színű. Arcza, homloka tele van mély ránczokkal, barázdákkal, a melyek bizonyságai rengeteg sok tanulásának, töprengéseinek. Van érzéke a szenvedések megértésére és a miszticzizmus iránt . . . Vacsora közben megkérdezte tőlem, hogy szláv vagyok-e vagy magyar. Azután ugyancsak megkérdezte az én K. L. honfitársamtól is. Vacsora végeztével a vígan lobogó kandalló körül helyezkedtünk el. A két szobaleány is bejött. Cairns elővette a bibliát és olvasott belőle. Azután letérdelt; és a többiek is mind. Majd átmentünk egy másik szobába és féltizenkettőig elbeszélgettünk. A mint elhagytuk a professzor házát, mi ketten, magyarok, megbeszéltük az elmúlt esténk dolgait. Előjött az a kérdés is: „Magyar-e, vagy szláv?" „Magyar-e, vagy szláv?" Ez nem egy egyszerű kíváncsi kérdés. E inegett a kérdés megett ott van Scotus Victor, meg egy sereg pánszláv diák, a kik megfordultak itt; meg az egész mély különbség, a mi az indogermán és az uralaltáji népcsalád közt van. Ok nem az a vér, nem az a faj, a melyik ini vagyunk. Nekik nem az a műveltségük, a mi a miénk. Ok egy nagy népcsaládot alkotnak, mi pedig idegen és antipátikus nép vagyunk az ő Európájukban. „Magyar-e, vagy szláv?" Óriási fontos kérdés! Égető kérdés! Tíz millió magyar a rengeteg szláv áradatban. És tegyük hozzá: a rengeteg germán áradatban. Csak alkalom kell, hogy a nagyfeszültségű erők működésié kerüljenek és összezúzzák a tíz millió gyűlölt magyart, a mely most még tíz millió más nemzetiségű felett uralkodik. „Magyar-e, vagy szláv?" Teljesen Isten kezében van a kérdés megoldása. Ha 0 elég érdemesnek találja a mi népünket, akkor ezután is meg tud tartani, mint edclig megtartott, „Az önök nemzeti hérosza Hunyadi János" — mondta Cairns. Hozzátehetem, hogy a kereszt hérosza is. Lesznek-e a XX. században héroszok a tíz millió magyar közül, a kik a kereszt diadaláért nagy harczokat vívnak . .. Lesznek-e önzetlen, fanatikusan önzetlen héroszai a Megfeszítettnek V Leszünk-e elég keresztyének, elég jó eszközök az élő Isten kezében, hogy általunk is közelebb hozza az 0 országát? Ezen fordul meg a kérdés, hogy „magyar-e, vagy szláv?" . . . Ennyi jutott a kezeimhez. Én nagy élvezettel olvasgattam és másoltam le. Vajha mások is gyönyörűségüket lelnék benne. Szívességét hálásan köszönöm, kedves Szerkesztő Úr. 1916 szeptember 18. Maradtam kész szolgája: 0. F. BELFÖLD. Készüljünk a békére! ,,A békét készítenetek kell!" különösen hangzik ez a mondás most, mikor még határainkon ágyúk tüze pusztít. De mégis felmelegszik lelkünk annál a lehetőségnél, hogy a milyen békét óhajtunk, olyannak előkészítésében fáradozzunk. A világtörténelem azt bizonyítja, hogy nemzetekre, melyek hősiesen küzdöttek, a diadalmas béke, melyre nem készültek elő — tespedést hozott. Nos tehát fontos, hogy milyen békére és hogyan készülünk elő: A ki egyszer a nemzetünk jövője felett gondolkozott. őszintén kimondva vagy öntudatlan sejtéssel, lehetetlen, hogy azt jobbnak, vallásosabbnak ne óhajtaná. És méltán. Ezt a nagy árat nemcsak politikai, hanem lelki békéért fizettük. Az igazi békét úgy készítjük elő, ha a jövő nemzedéket az Úr Jézus tanítványaivá neveljük. Itt a tennivaló. De hát hogyan? A vallásórák és kiegészítői, a vasárnapi iskolák vannak hivatva, hogy eljuttassák az Úr Jézus hívó szavát a jövő nemzedékhez. Az előbbi megreformálásáról sok szó esik, de ne feledjük, hogy bármennyire tökéletesbítjük is a vallástanítást, ha jó munkát akarunk végezni, szükség lesz a vasárnapi iskolára is. Gyönyörű munka ez, ha nem megszokásból, hanem buzgó szeretetből végezzük. Nézzünk bele egy kicsit a hazai vasárnapi iskolák életébe., A kik a belmissziói munkákat figyelemmel kísérik, azok boldogan látják, hogy nagy arányokban terjeszkedik a vasárnapi iskola. Szerte-széjjel az egész országban dolgoznak már feladatuk teljes tudatában. De mégis, ha a régebbi vasárnapi iskolák növendékeinek számát nézzük, megdöbbenve kérdjük, hát miért nincs annyi igazán komoly keresztyén is ? Az okát abban találom, hogy a vasárnapi iskolák mellett nincsenek a serdülőkkel foglalkozó biblia-órák. Sokszor lelkiismeretesen dolgozunk, az órákon kívül is foglalkozunk a gyermekekkel és mégis egyszer csak arra ébredünk, hogy új arczokat látunk és a régiek hiányoznak, Kimaradoznak, mert korban és értelmi fejlettségben felülhaladják az új növendékeket, mi pedig nem vesszük észre a tovarebbenő időt, mely alatt kis tanítványunk serdülővé nőtt. A szemünk elől eltűnő gyermekek azután kiejtik kezükből az evangéliumot ós ha később, évek multán, mint felnőttekkel találkozunk, a legtöbb esetben a vallás iránt közönyös, igen gyakran hitetlen emberekkel van dolgunk. Lelkükben a vasárnapi iskolák emléke, mint a gyermekkor jámbor meséi élnek és pedig azért, mert mikor belenéztek az élet nagy harczába, nem volt mellettük senki, a ki kételyeikre feleletet adott volna. Nem hagyhatjuk ügyelmen kívül, hogy a látott dolgok