Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-08 / 41. szám

kedik Farkas József jelentősége a legmagasabbra : Pectus est, quod dissertos facit. Farkas József olyan kedélyt kapott útravalónak teremtőjétől, mely a vidámság iránt nagymértékben fogékony vala s olyan szívet, mely ő benne, az ő Teremtő Istenében rendületlenül tudott bízni. Veleszületett vidámságából s odaadó hitéből táplálkozott munkaszeretete, közhasznú tevékenysége; ebből táplálkozott természetes jóindulata, mely a félvállról való beszélgetést nem ismeri, s nem ismeri az önzés ama formáit, a melyek a testületi szellemet megmérgezik. Vallásosságából és kedvérzetéből fakadt béketűrése, mely kemény megpróbáltatásai között mindig vissza tudta őt vezetni azokra a forrásokra, mik fölött nincs sorsnak semmi hatalma. Példányképe a hűséges munkásságnak, a békességes tűrésnek, a ki könnyei között is mosolyog, megoldja a lét nagy titkát: szenvedve örülni. Ha vannak intézetünk volt tanárai között olyanok, a kikre kegyelettel, szeretettel gondolnak egykori tanítványai, ha vannak olyanok, a kik egyéniségük bélyegét reányomták az ifjúságnak lelkére, ezek között Farkas József foglalja el az első helyet. Mindezek egyenkint és együttvéve indokolják mai fölemelkedésünket, indokolják, sőt kötelességünkké is teszik, mert minden intézetnek kötelessége a kegyelet ápolása azok irányában, a kik a jobb jövő érdekében fáradoztak. A mai nemzedék nem lenne a mostani viszonyok között az ősök eszményi lelkesedése és áldozatkészsége nélkül „a boldoguláshoz kevés csak a jelen, a múlton épül az". Emlékezzünk tehát, Farkas József sírja fölött gyújtsuk meg az emlékezetnek szövétnekét. II. Farkas József 1833 márczius hó 23-án született Gárdonyban, Fejér megyében, a hol atyja, Dániel, lelkész volt. A templom mellett, a torony aljában játszotta el gyermekjátékait. Ide vezetnek első éveinek emlékei. Farkas Dánielt 1839-ben a zámolyiak hívták meg papjuknak, a nevezett esztendő Áldozócsütörtök ünnepén mondotta beköszöntő beszédét. Farkas József életének utolsó napjáig kegyelettel emlékezett vissza Zámolyra, „gyermekreményeinek s bánatainak tanyájára". Emlékeiben látja] a daliás termetű papot, édesatyját, a mint vasárnaponkint a templomba megy, mint a hivek apraja, nagyja előtte tiszteletteljesen feláll, tanítására figyel. Emlékeiben látja édes atyját, a mint kis múzeumában, hivatalos szobájában tanul. Mert atyja a szószéket megbecsülte. „LT

gy készült — úgymond — mindegyik prédikácziójára, mintha a fővárosban próbaprédikácziót akart volna tartani." Azután látja emlékezetében a kis eklézsiát, a hova a nép az istentisztelet után sereglik, „mert ha — így tájékoztat Farkas József — közeledett az úriszék, a szolgabírói látogatás, ha valakinek ügyes-bajos dolga akadt a községházán, a vármegyén, 'mind a lelkészhez jött tanácsért". Felejthetetlen, áldott emlékű vasárnapok ! A fogékony lelkű gyermekre nagy hatást gyakorolt az az élet, mely szemei előtt kibontakozott. „Milyen szép hivatás, gondolá, milyen szép pálya, a melyen vigasztalni, imádkozni, másokért dolgozni kell s ennek fejében a ragaszkodás, a tisztelet kijár." Valami természetes dolog, szinte magától következik, hogy a lelkészi pályára lép. Édesatyja jóindulattal egyengeti útját az istenes szándéknak. Azt akarja, hogy fia már jókor egy idegen nyelvet tanuljon meg, azért Budára küldi fel iskolába. A gimnáziumnak alsó négy osztályát itt végezte. A kezeink között levő kimutatás szerint a gimnázium negyedik osztályát az 1846. esztendőben fejezte be; az osztály 73 tanulója között a jelesek sorában a 17-ik helyet foglalta el. Kitűzött czéljának megfelelőleg a gimnázium felsőbb osztályait Kecskeméten végezte, hogy annak befejezése után a theologiai tanfolyamot ugyanott elvégezze. A 48-as események a gimnázium két felső osztályában találják, ott hallja hírét a márcziusi eseményeknek, a melyeknek hullámai megérintették még a falvakat is, ott kap értesítéseket a zámolyi események felől is. Az egyik levélből, a régmúlt időknek itt maradt meg emlékéből hadd álljon itt néhány sor. „Edes Fiam Józsi! Ha e hónapnak20-án itt lettél volna — írja Farkas Dániel fiának Kecskemétre — nagy dolgokat láttál volna. A Director úr összehívta a falu népét a faluházára és kijelentette, hogy nincsen többé rabot és dézma. Lett erre nagy öröm. A nép az ekklézsiára jött és ezt kiáltá: Csak zászlót! Csak zászlót nekünk!" Én kiadtam a zászlót, ők odaragasztották a faluházára és éjenzéssel bókoltak a háromszínű lobogónak. Hangzott a dal, Kálmán (József öccse) a nép között volt kilencz óráig, az estét értve és úgy tánczolt. Most is nagy nemzeti kokárda van a Gerockján. Népünk egyébként nyngodt, csak újítások után vágyódik. Nagy hálátlanság volna, ha forradalomba menne. Én mint édes apád kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztesselek: óvakodjál minden forradalmi gyülekezéstől. Jelszavad legyen: béke, rend, szorgalom... A farsang jól telt el. Harminczhat párt adtam össze. Nem is maradt már itt leány, csak sarjadék." Dr. Pruzsinszky Pál. Levél a szerkesztőhöz. Nagytiszteletű Szerkesztő Úri Bocsásson meg, ha egy szíves kéréssel alkalmatlankodom. Alábbi sorok egy kedves, ügyestollú, de felettébb szerény lelkész barátom skót naplójegyzeteiből, részint pedig nekem írt leveléből vannak kivéve. Az illető barátom az 1913—14. iskolai esztendőt töltötte Aberdeenben. Ott jegyezgette le gondolatait, melyeknek stílusa is, egyes részleteiben aktualitása is megérdemlik a nyomdafestéket. Az ő beleegyezésével másoltam ki e töredékeket és ha a nagyt. Szerkesztő Úrnak nincs el-