Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-01 / 40. szám
PROTESTÁNS ItsISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap.* Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizfctési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : B1LKE1 PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Mennek a hararigo-k. —y —e. — Vezérczikü: A presbiteri képesség elvesztéséről. Patonay Dezső. — Második czikk: Erdély romlása. Nagy Károly. — Tarcza: Menekülök éneke. Muraközy Gyula. Egy promóczió Leidenben. Miklós Ödön. — Belföld: A kecskeméti ref. egyházmegye közgyűlése. Kiss Zsigmond. — Külföldi hírek. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Szerkesztői üzenetek. — Pályázatok. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Mennek a harangok. „Elölüvá azért Józsuó, a Nun fia a papokat és mondá nekik: Vegyétek föl a frigyládát, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból való kürtöt az Úr ládája előtt ... és leszakada a kőfal magától." Józs. 6:6—20. Jcrichót, az erős yárat ostromolja Izrael népe ; a hadakozó férfiak minden fegyvert munkába állítanak* minden cselt megpróbálnak, de csak nem tudják a várat, az ígéret földjének kulcsát hatalmukba keríteni. Végre szól az Úr Józsuénak: „Kezedbe adtam Jerichót és királyát a sereg vitézeivel egyben". Azt liihetnők, hogy ezzel az ígérettel új bátorságot, elszántságot akar a sereg csüggeteg lelkébe önteni, hogy nem kímélve vért, életet, induljon új rohamra. De nem, nem ezt kívánja, hanem az isteni szövetség megáldott szimbólumára, a vallásnak megszentelt ereklyéire mutat s így szól Józsué által: „ Vegyétek föl a frigyládát, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból való kürtöt az Űr ládája előtt1 1 , a fegyveresek ne vonják ki kardjukat, csak menjenek előtte s kerüljék meg a várost hétszer, hetednapon aztán kürtöljenek, kiáltsanak a néppel együtt s a kőfalak maguktól leszakadoznak. Isten akarata volt tehát, hogy Izrael népe vigye harczvonalba szent edényeit; hadd legyenek azok jelképei az 0 jelenlétének és segedelmének; hadd mutassák azok szabadítását és kegyelmét. Elet-halálharczot vív most a mi rokontalan nemzetünk is. A ránk uszított vérebek marczangolják hazánk testét; otromba rablók vad csordája pusztítja, rombolja édes honunk határait. A veszély nagyobb, mint a háború alatt bármikor. És hangzik a hadvezér parancsszava: Szedjétek le tornyaitokból megszentelt harangjaitokat; adjátok oda szent edényeiteket; öntsetek belőlük ágyúkat s vigyétek a harczvonalba ! Mikor először hallottuk e parancsszót: megdöbbentünk, az aggodalom köde nehezült lelkünkre: Jaj mi* nekünk, mert ez a végső kimerültség mutatója. Pedig nincs okunk aggodalomra. Sőt nekünk, papoknak, most kell hittel, reménységgel1 tekintenünk a jövendőbe; most kell hirdetnünk a Seregek Urának, Istenének szabadítását és hatalmát'; most, a mikor az 0 szent helyének alkotó részeit, imádásának megáldott eszközeit hívják segítségül. Nekünk hinnünk kell, hogy a mi harangjainkból készült ágyúk nem olyanok, mint a melyek, pusztán emberirtásra, rombolásra készültek. A mi harangágyúink hasonlítanak ahhoz a szövetségládához, melyet Izrael népe visz harczának tüzébe. Az a harang, mely tornyunkban fölszentelve függött s Isten országának terjesztését szolgálta, csak alakot cserél az olvasztókemencze izzó kohójában, de szent czélját a háború borzalmai közt sem veszíti el. Az a harang, mely ércznyelvével, édes bugásával a krisztusi hívó szót közvetítette: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan! . . ágyú alakjában is a Krisztus szavát dörgi az ellenség fülébe: „Jaj tinéktek kígyók, mérges kígyóknak fajzatai!..." Itt boldogító nyugalmat, csendes békét ígért a híveknek; ott szörnyű ítéletet, borzasztó átkot szór az ellenségre. Azok a harangok, melyek most a békesség megszentelt hajlékát virággal koszorúzzák, papoktól megáldatva, hívektől megsiratva, elhagyják: magukkal viszik a honi föld jogát, a beléjük lehelt imát, a boldogságtól megfosztott nép jaját és ott ezek a láthatatlan erők változnak rettentő csattanássá, melytől megbomlik az ellenség jerichói érczfala. Azoknak a harangágyúknak nem kell embert ölniök: már hangjától „elszélednek ellenségeink, megfutamodnak gyűlölőink". Vájjon kicsoda állhat meg, ha az Urnák szava megdördül ?! Vegyétek hát föl az Úr szövetségének ládáját, a papok imádságos ajkának kürtje harsanjon meg, a nép éneke nagy kiáltással törjön ég felé: — ellenségeink kőfala magától leszakad. —y —e.
