Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-27 / 35. szám

állítani. Válasszuk ki a szebb, ismertebb zsoltárokat, dolgoztassuk át őket szöveg és ritmus tekintetében és vegyük hozzá a máris igen népszerű Hozsánna énekeket. Vezesse a közéneket rendes kar, kivált eleinte, míg az énekek új ritmusához hozzászokik a fül és hogy ezen új énekek minél hamarább menjenek át a köztudatba, lehetne az esteli Istentiszteleteket úgy beosztani, liogy ott több legyen az ének és rövidebb a prédikáczió. Persze az ima és a -prédikáczió már teljesen az illető lelkésztől, annak tehetsége, lelkes voltától és ízlésétől függ; de szeretném azt kiemelni, hogy a szabadon elmondott egyszerű ima nekünk többet ér a legszebb olvasott imánál és a közvetlen, pretenzió nélküli építő beszéd, a legvirágosabb „szónoklatnál" Meg kell említenem, hogy egyházi beszédeink nem eléggé aktuálisak és közvetlenek. Most, a mikor minden lélek és szív tele van a háború okozta aggódás, fajdalom és gyász érzelmeivel, alig hallunk egyházi beszédet, mely erre vonatkozással bírna. Csoda-e, ha, míg a lelkész madárdal és virágos mezőkről szónokol, a hívő egész lolkével hadbavonult családtagjánál van! Istentiszteletünk két — az én érzésem szerint — hiányáról keli még megemlékeznem. 1. Azt mondják, hogy Istentiszteletünk központja az Igehirdetés. Helyes, de az igéből, a rövid alapig ón kívül, alig hallunk valamit. Többet kellene a Szentírásból olvasni. Svájczban a kezdőének után a presbiter az úrasztala mellől egy fejezetet olvas fel az írásból. Tudtomra az ev. istentiszteletben is így van ez. Ez igen szép szokás. 2. A második hiány az, hogy a mi istentiszteletünk sorrendjében annak, a ki abban őszinte lélekkel tevékenyen részt vesz, egyáltalán nem jut helyes idő arra, hogy maga imádkozzék! Már pedig, a ki Istent szereti, abban bízik s vágyaival, aggodalmaival Hozzá közeledni akar: azt a legszebb ének, ima és szónoklat sem fogja kielégíteni, ha maga nem imádkozhatik! A kik templomaink közönségét figyelemmel kísérik, azok talán észrevették, hogy azok közül, különösen a nők, igen sokan a közének tartama alatt imakönyvből olvasnak. Ez nem helyes, de világosan mutatja, hogy ez mint lelki szükség áll fenn. Erre sokan azt mondják, hogy „imádkozzék otthon!" Igen ám, ez igaz is lehet elvben, de mindenki elképzelheti, hogy milyen kellemetlen az olyan családtag, a ki napközt magára zárja ajtait, különösen ott, a hol kisebb lakásban él a család, tehát híveinknek nagy részénél! Marad az este! I)e sokszor az elmulasztott hangulat bizony nem tér vissza és sok ember fáradt este és elmarad az ima!! Igen nagy számmal vannak azonban olyanok és vannak épen a legelevenebbhitü keresztyének között, a kik egyszerűen bemennek a napközt mindig nyitva álló katholikus templomokba, hogy imádkozhassanak! „Imádkozni csak nem vétek", mondják. Hát nem is, csak némely hivőre nézve veszélyes az oda való járkálás és elvégre miért ne lehetne erre alkalmat adni nálunk is? Kellene valami rövid időközt az istentisztelet előtt, vagy után egyenesen azzal a rendeltetéssel felhasználni, hogy az alatt a hívő a kántor halk orgonajátéka kíséretében elmondhassa imáját, (le sőt e tekintetben még nagyon ajánlanám a római katholikus egyháznak azt a rendjét követni, hogy a templomok nappal, bizonyos órák alatt, nyitva tartassanak, hogy a ki az Úr házában, annak csendességében akarja imáját elmondani, ezt megtehesse ! Ez mindössze egy kis felügyeleti többlet az egyházfi terhére. Persze, templomaink berendezése és felszerelése sok kívánni valót hagy hátra. Nein akarok beléjük oltárt, lobogót vagy képet, de most, midőn otthonaink is több kényelemmel, rafinériával és műérzéssel vannak berendezve, mint régen, most a templomokban is szeretnénk egy kis csinosságot, kényelmet, ha szabad magam így kifejeznem, lakályosságot látni, hogy jól érezzük magunkat benne. Főként jobb padokat, lehetne pár sor hosszú lószőr-párnával is ellátva, továbbá fűtést és az esti istentiszteletekhez —• hiszen most már ezzel is számolni kell — jobb megvilágítást. Például szép lógó villanylámpákat! Méltóztassék elhinni, hogy templomaink legtöbbjének ridegsége, a meredező falak, rossz ülőpad, hideget sugárzó kőpadolat senkit sem vonz. A nagy dómszerü templomok sem felelnek meg a mi istentiszteletünknek, mert bennük az egyszerű beszed nem hat, ezt sokszor tapasztaltam külföldön, átalakított katholikus dómokban. Több kisebb, intimebb hangulatú templomra volna szükségünk, olyanokra, melyek meleg, derűs benyomást keltenek, melyek áhitatot ébresztenek, melyekbe úgy sietünk, mintha hazamennénk. A hol az anyagiak megengednék, ott bizonyos magasságig faburkolat enyhíthetné a falak egy formaságát. Sőt ezeket a falakat is szebben ki lehetne festetni! Az ablakok lehetnének reczézett üvegből, néhol esetleg kékes árnyalattal. Ellenben ott, a hol kék ég, vagy valamely fa lombkoronája látszik, ott az egyszerű üveg a legszebb, mert a természet közelsége Istent is közelebb hozza hozzánk. Külsejüket tekintve miért nincsenek templomaink virággal díszítve, mint beczézett otthonaink ? A futó rózsa a bejárat két oldalán a leggyönyörűbb kaput képezi, a mit csak kívánni lehet, de a zöld repkénnyel befuttatott templom szintén nagyon -jól hat. Igen lényeges észrevételeim volnának még az Úri Szentvacsora kiszolgáltatásának mostani módja ellen, a mely kivált népes gyülekezetben igazán majdnem lehetetlen. A rend miatt oda kell figyelni, mikor egész lélekkel az Úron kellene függeni és a közös kehely — ez már valóban közegészségi szempontok alá esik. Mindez meg van oldva sok külföldi egyházban, de ez a tárgy oly magas és mély, hogy ehhez nem merek egy nyilvános előadás keretében nyúlni. De azt mégis kötelességem konstatálni, hogy máris vannak, a kiket a mostani rend visszatart az azzal való éléstől. Elmondtam, a mi szívemen feküdt, szívemen feküdt