Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-02 / 27. szám

képviseletébe. Nem azért, mintlia el akarnám tőle venni egyéni, polgári meggyőződését, elfojtani benne a hazaszeretet lángját. Szavazzon, mint hű polgára a hazának, de soha meg ne próbálja valamelyik párt szolgálatába vetni az erkölcsi tekintélyt, melybe őt Krisztus öltöztette. Az egyháznak nem szabad politikát űzni. Egy példa megvilágítja ezt a gondolatot. Minden európai nemzetnek van két alapintézménye : a hadsereg és a középiskolák. Elkerülhetetlenül szükséges mind a kettő. A nemzeti élet levegője ós kenyere, a mely nélkül a nemzet vagy megfúl, vagy éhen hal. Két hatalmas ér a nemzet testében, de minden okos ember tudja, hogy egyikben sincsen helye a politikai kérdéseknek. Az egyház az örökkévalósággal foglalkozik, az embert az Istenhez való viszonyában méri s annak örök voltát tárgyalja, a politika ellenben úgy tekinti az embereket, a mint vannak, ma így, holnap úgy, a körülményekkel folyvást alkuszik, a kiket ma tenyerén hord, holnap földhöz veri, szövetkezéseiben erkölcsiséget nem keres, czéljaira felhasznál minden eszközt, tisztát és tisztátalant. Miként keverhetné már magát az egyház, az isteni igazságok őre és hirdetője az ilyen forgószélbe ? Az egyház távoltartván magát, csak ítélhet, nem perelhet; az ő nagysága és ereje épen abban áll, hogy ne legyen senki szolgája, hanem legyen szolgája egyedül az örök törvénynek, az örök igazságnak." Akármennyire kitér, akármennyi kérdést érint is, ezek soha sem történnek az arányosság rovására, de a mi ennél sokkal fontosabb, bármily szilárd a maga meggyőződésében, bármennyire ki jegeezesedtek is elvei, mindig, minden körülmények között liberális, sőt szeretettel teljes a mások véleménye iránt. Ide vonatkozik az, a mit felőle egy régebbi megfigyelő mond: „Vannak dolgok, szokások, irányok, intézmények, a melyeket szeret, de van jó szíve, a mely kíméletesen, gyöngéden bánik olyan szokásokkal, a melyeket becsülni másoknak van joguk. Olyan egyensúlyos a maga pródikáczióival és a másoké iránti méltányosságával s mégis oly szilárd a maga dolgában, liogy az ember kénytelen őt a lelkiorvos mintaemberének tartani." Az orvos szükségképen humánus ember; jót akar, de sokszor épen ezért keményebben kell hozzányúlnia a sebekhez. Baksay Sándornak veleszületett érzéke megmondta mindig, mikor s mennyiben kell szigorúbb eszközökkel élnie. Ha majd azokat a kunszentmiklósi presbiteri jegyzőkönyveket, ha majd egyházmegyéjének, a „Csendes Traktusának jegyzőkönyveit át fogják tanulmányozni, ki fog tűnni kormányzói bölcsesége, mely a lényegest meglátja, a szükségest előkészíti, csendesen, de erélyesen halad czélja felé, miközben, ha kell, letöri az akadályokat. Ki fog tűnni, hogy Baksay Sándor, mint egyházkormányzó, nem ingadozó nádszál, hanem tölgy, a kiről az írás szól, mondván: „Oszlopul teszem őt". Hellyel-közzel szó esett arról, hogy Baksay Sándor munkásságának súlypontja az egyházon kívül esik. A szempontot helyesen kell e tekintetben is megválasztani. Baksay Sándor tanító, hozzátehetjük, elsőrendű, Isten kegyelméből való tanító. Akár a szószéken beszél arról, a mi megtart, akár könyvekben fordul nemzetéhez, miközben az élet sokfele változatait rajzolja, alapjában felvilágosít, oktat, tanít. „Egy darabból való ember, a kit részekre osztani nem lehet." Azt cselekszi, a mire küldetése, hajlama van. A szóbanlevő ellenvetésre már megfelelt maga is. „Hátszolgál-é az én tollam valaha más érdekeket, mint ugyan azokat, melyeket szolgálni papi tisztem rendeli?" A mi irodalmi munkáit illeti, azok, úgymond, „prédikácziók. csakhogy nem a kathedrából". Rövidebben és hívebben nem jellemezhette volna elbeszéléseit, mint e szavakkal: „Prédikácziók, csakhogy nem a kathedrából". Prédikácziók, a melyek nem egy templom közönségéhez, hanem egy egész nemzethez szólanak, felekezeti különbség nélkül. Az a kép pl., a melyet a „Pusztai Találkozásban" a maga úri, paraszti, de mindig vérbeli magyar alakjaival, a nemes-kondori iskolának és eklézsiának alapításával, kaleidoszkópszerűén .változó jeleneteivel megrajzol, alapjában tanít, prédikál. Minden rangú, rendű, felekezetű olvasó előtt feltárja a meggyőződést, a mi az író lelkét színültig eltölti, hogy a közélet nagy dolgaiban, akárcsak odakint a fronton, nagy szerepet játszik az odaadás vagy az ő szívesen használt kifejezésével élve: a lélek, mely megelevenít. De ne kerülje el a figyelmet az sem, hogy Baksay könyvei az ország mindenrendű, rangú és felekezetű lakosságát közelebb viszi a magyar kálvinisták belső életéhez is és a mikor így tanít, jóformán annyit ér el, akár csak valamelyik jókora erudiczióval megírott testesebb históriai munka, mert bevilágít a magyar kálvinista egyház múltjába, a fatemplomok, a régi artikuláris világ korába (Patak, Banya). Elbeszél, magyaráz, kitér, igazabban szólva, a maga bájos, egyszerű módján — prédikál. Bevilágít az eklézsiák belső életébe, a hol vannak ellentétek, súrlódások, praktikák, de minden súrlódások, praktikákon túl van még valami, a mi mindenen győzelmet arat, van ragaszkodás azokhoz az egyszerű, árnyas templomokhoz és szószékekhez, miknek intenzív ereje feloldja az ellentéteket és a szíveket s útját egyengeti az egyesült munkának s annak, a minek a múltban olyan nagy szerepe volt: az áldozatkészségnek. Igen, az áldozatkészségnek. Az ellentétes áramlatok között, az indulatok, a fölbuzdulások, a küzdelmek közepette a szabad levegőben típusok „Mineka", „Mámög" formálódnak ki, a melyeket Baksay kitűnően rajzol. 0 mondja meg pl. hogy kicsodák is azok, a kiket a nép úgy nevez, hogy kálvinista kanonokok s miközben a figyelmes szemlélőt erre nézve a maga derűs modorában kioktatja, feltárul az olvasó előtt a szóbanlévő férfiak során túl annak a sejtelme is, hogy minő érzésbeli erők azok, a melyek akkora súlyt adnak a magyar kálvinista egyháznak. Pillanatra enged jük át magunkat Baksay vezetésére, menjünk el vele Fűzvárra, az egyházmegyei közgyűlésre. Itt bemutatja a többek .között a kálvinista kanonokokat is. „Szép azt látni, mikor az ilyen gyűlésre seregeinek. A kálvinista kanonokok, a hogy szokták nevezni a világi urakat, a kik a papokká! közösen gyakorolják az egyház-