Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-16 / 3. szám

Egyes buzgó katonaorvosok már évtizedek óta tanulmányozták a nemi betegségek statisztikáját a hadsereg körében. Hitelesen megállapították, hogy az ausztriai helyőrségek katonái között kevesebb a nemi betegek száma, mint a magyarországiaké. így pl. míg Innsbruckban 10,000 katona közül nemibajos volt 325, s ez a szám Ausztriában Josefstadtban emelkedett a legmagasabbra 833 ra, addig Magyarországon : Kassa 873, Nagyszeben 912, Budapest 948, Temesvár 956, Kaposvár 1560, Nagykanizsa 1950, sőt — horribile dictu! — Szatmár 2820 arányszámot mutat. A Külügy-Hadügyben jelent meg egy sokatmondó térkép, a melyik szemlélteti a nemi betegségek elterjedését az osztrák-magyar hadseregben. Sajnos, azt kell látnunk ebből a térképből, hogy ez a rettenetes baj ott pusztít legjobban, ott vannak a legsötétebb foltok, a hol magyarok és épen a mi hitünk cselédei vannak többségben. Bizony ezek a sötét foltok sötét gondokká kell, hogy váljanak lelkünkben. Törley katonaorvos nemzetiségek szerint is kiszámította. 1875—85-ig, tehát 11 év vizsgálata alapján úgy találta, hogy 10,000 katonát számítva, közülök nemi bajos volt: cseh 518, horvát 537, német 550, ruthén 599, lengyel 619, oláh 873 és végül magyar 1052 ! Ezzel a magyar dicsőséggel ki dicsekedett eddig? Talán a magyar református egyháznak volna még valami hatása a magyarság'erkölcsi nevelésében? így volt ez a mi hadseregünkben a béke idején. Óh, a világháború itt is mit eredményezett? Ki tudná most megmondani? Csak halljuk, hogy valami szörnyűségesen megnövekedtek ezek a számok. Piliscsabán és egyebütt is barakkvárosok épültek, hogy az ezernyi és ezernyi ilyen beteget el lehessen helyezni. Gondoljuk el, hogy mi fog történni, hány családunk eddigi tisztaságát fertőzi meg a szörnyű betegség, ha a béketárgyalások után a sok beteg hazamegy falujába, családjához? Micsoda ragályozás fog itt végbemenni? Nem is jó rágondolni se! * De talán itt van az alkalom, arról beszélnünk, hogy miben és hogyan vehetünk részt ebben a küzdelemben, mi és a mi egyházunk. A mi az orvosokra, mint szakemberekre tartozik: bízzuk rájuk. A különböző hatóságok teendőiről beszélni, ez se a mi feladatunk. Ha ezt a nemzeti bajt így a maga valóságában látjuk, tudjuk csak méltányolni azokat az eszközöket is, a melyek a küzdelemben segítségünkre jönnek. Az bizonyos, hogy a küzdelmet a gyermekeknél kell kezdenünk. A falusi és városi gyermek is igen korán felvilágosodott nemi tekintetben. A szülők ne adják velük szemben akkor is a naivat, a mikor már úgy is mindent tud a gyermekük. A tudatlanság nem fegyver semmiféle küzdelemben sem. A szülők szívük egész szeretetével tárják fel, a mikor ott van az ideje a veszedelmeket és a morális felelősséget. Más „jellemű" ifjúságot kell nevelnünk, a hol a paráznaság nem ifjúi virtus, a hol a léhaságot, a „hódítás"-t a társadalom megveti, a hol a családi élet tisztasága oltáron áll, az ifjúnak testét szeplőtlenül megőrizni: becsületbeli kötelesség. Csak hogy leányainkat is máskép kell nevelni. „A test átengedése becstelen dolog, ha nem a családi élet szentesítésével történik." De erről oly sok nő megfeledkezik, holott mindent nem lehet a férfiak számlájára írni. Ebben a nevelésben megbecsülhetetlen eszköz számunkra: a vasárnapi bibliai iskola, épen önkéntes jellegénél fogva. Az így nyert eredményt tovább építik a konfirm. ifjak és leányok egyesületei, még tovább a keresztyén ifjúsági egyesületek, leánykörök, fiú és leány keresztyén diákszövetségek. Eddig is nagy Magyarországon az abstinencziának hirdetői és megtartói csupán csak a szó tiszta, igaz értelmében vett keresztyének és evangéliumi keresztyén munkások voltak. Most ezt a munkát nagyobb erővel, több hittel és lelkesedéssel kell megindítanunk, mert igazán a nemzetnek, abban is a háború után megdöbbentően megfogyott számmal megmaradt maroknyi tiszta magyarságnak a megmentéséről van szó\ Ahelyett, hogy úton útfélen csúfolnánk, gáncsolnánk e hazafias, evangéliumi munkákat: magunk is álljunk a munkások közé. Ifjúságunkat minden módon óvnunk kell a csábítástól, figyelmét értékes dolgokra irányítsuk. Vonjuk el őket a kávéházi, éjszakai élettől, szoktassuk el őket a szeszes italokkal való éléstől. Üres idejüket segítsünk kedves, vidám és komoly, szép dolgokkal kitölteni. Mindenekfölött törődjünk a fiaink és leányaink életével, ne elégedjünk meg azzal, hogy kisebb vagy nagyobb darab kenyeret adunk a kezükbe. Másik fontos teendőnk, hogy a lelkiismeretlen, hitetlen orvosoknak, kuruzsló gyógyszerészeknek, zúgbábáknak, kosaras asszonyoknak, kerítőknek a működését kísérjük figyelemmel. Puszta kényelemszeretetből ne engedjük zavartalanul garázdálkodni őket. A hol szükséges : a hatóság figyelmét hívjuk föl rájuk, hiszen kinek kell népünk őszintébb barátjának lennie, mint nékünk? A nép felvilágosításánál, tanácsolásánál, erősítésénél elsőrendű eszköz: a keresztyén iratok nyomtatása és terjesztése. Folyóiratainkban, hetilapjainkban kísérjük figyelemmel ezt a nagy küzdelmet, teendőinket hányjukvessük meg. Röpiratokat, intőczédulákat nyomassunk sok százezer példányban és terjesszük szót. Külföldön, különösen Németországban ilyen intőczédulák, plakátok terjesztésével szép eredményeket értek el a keresztyén munkások. Talpraesett, ügyes levél alakjában írják ezeket, mintha csakugyan „valamelyik katonához vagy ifjúhoz intézte volna az édesanyja vagy a menyasszonya vagy valamelyik érte aggódó rokona. Az ilyen levelekben valóságos kis mestermüvek készültek, melyeknek szerető és aggódó hangja még a legfásultabb lélekben is megzendít egy húrt, holott hivatalos kiadványok sablonos stílusa nélkülözi a penetráló erőt." A nemi kérdésről evangéliumi keresztyén szempontból magyar nyelven két kis kiváló munka van, melyeket