Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-02 / 27. szám

Van a lelkünkben vágy is. Vágyunk a békére, szilárd hitre, mi ne legyen vízbefuló szalmaszála, reményre, mi ne legyen homokház, tiszta dalra, mi ne legyen — koporsószegezés. Hogy ne legyen az életünk csónak, a mely ing a ködben. Ne legyen olyan a lelkünk, mint a nagy város, melyből vonatok viszik egyre az ifjúságot, az erőt, a dalt és csak sebesült érzéseket hoznak vissza. Az idő nem is sejtette . . . Két év óta nem volt tavaszunk. A fegyverek győzelmi csengése elfullad a harczok újuló dübörgésében. Emberi dolgokban nem bízhatunk. Teli van a világ vágyakozással, éhséggel egy jobb, szebb, békésebb, tisztább élet után ! Kalászokat termeltek a lelkek. Ki aratja le ezeket az érzéseket ? Ki aratja az élet kenyerévé ezeket a kalászokat? Hol van az a millió apostol, millió próféta, ki felrendítené egy magasabb, tisztább krisztusi élet hírhozását ? Beszélne egy olyan országról, melynek reménye soha nem szégyenül meg, melyben a sírók, a szenvedők, a sebzett szívűek, a boldogok .... Fehérek a mezők, fehérek a lelkek az aratásra. Kínálják az értékeiket. Ki fogja learatni azokat ? Muraközy Gyula. AZ OSZTRÁK ÉS A MAGYAR PROTESTANTIZMUS EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Az értékes együttműködésnek nélkülözhetetlen előfeltétele mindig a kölcsönös ismeretség és barátság. Ez a kölcsönös ismeretség és barátság azonban csaknem teljesen hiányzott az osztrák és a magyar protestánsok legújabbkori életéből. Régebb hosszú időn keresztül a termékeny kölcsönhatás és testvéri közösség nemes viszonyában éltek egymással. Az egyenlőjogúsítástól (1868) kezdődő legújabb korszakban mind ritkább és mind hűvösebb lett az érintkezés a kiegyezésben egy nagyhatalommá kapcsolt két állam protestáns egyházai között, Már a pesti protestáns theölogiai akadémia alapítása is lazította a személyes ós szellemi kapcsokat, a nyelvi és politikai kérdések pedig hovatovább csaknem elszigetelték egymástól a közvetetlenül egymás mellett élő protestáns egyházakat, A legutóbbi években a bécsi theol. karral való szórványos alkalmi érintkezésén, a bécsi magyar ref. és evang. istentiszteletek kérdésén s a bukovinai csángó-magyar ref. gyülekezetek ügyében való hűvös levélváltáson kívül jóformán semmiféle összeköttetés sem volt a két ország protestántizmusa között. Pedig egy nagyhatalmi jogi élet részesei, a kapcsolt területek protestáns szórványainak az ügye mindkettőt közösen érdekli, mind a két államban kisebbségben vannak s a szervezett hatalmas (r. és g.) katholikus többséggel szemben csak nagy erőfeszítéssel, folytonos küzdések közt tudják megállani helyüket a közös reformácziói törzs testvérhajtásai, a közös protestáns közművelődés drága kincseinek egyaránt hivatott őrei! A nagyhatalmi viszony, az államjogi kapcsolat folytán egy nagy közös intézmény életében rendkívül érdekelve voltak az osztrák és magyar protestáns egyházak mindnyájan s mégis itt tűnt ki ós fel legjobban nemcsak külön jogi állásuk, hanem egymással szemben való közönyös, sőt hideg elzárkózottságuk is : a közös hadsereg és haditengerészet kebelében való lelkigondozás terén. A haderő keretébe tartozó protestáns katonák az azonos hitvallás ellenére is nem két vagy három, hanem öt-hat országos egyház főhatósága alá tartoztak hasonló helyzetben levő lelkészeik útján. A közösség elvére épített szervezetben legkirívóbb volt a széthúzás és szétszakadozottság. A protestáns szakadozottsághoz társult sajátos államjogi helyzetünkből folyó szakadozottságunk. Sem a protestántizmusnak, sem a nagyhatalmi összetartozásnak kapcsolóereje nem érvényesült, ellenben mind a vallási, mind a politikai elválasztóerők teljes mértékben végezték bomlasztó munkájukat. Ebből a végzetes állapotból magyarázandó az a szomorú tény, hogy a kettős monarchia legközösebb intézményében a két ország protestantizmusának legkevesebb közössége volt s hogy ebben a legkiépítettebb szervezetben volt a legszervezetlenebb intézmény, a protestáns katonalelkészi ügy. Jellemző, hogy épen ennek a látása adta az első ösztönzést az osztrák és a magyar protestánsok közeledésének munkájához. Természetesen a vallási és az állami összetartozásnak mélyen fekvő gyökerei és magas feladatai táplálták és erősítették meg ezt a törekvést. Megérlelődött többek lelkében az az elhatározás, hogy az osztrák és a magyar testvéregyházakat egymással ismeretségbe és barátságba kell hozni s annak alapján lehetővé kell tenni azoknak nemes együttműködését. Először az országos egyházak vezetőségének megismerkedését kell létrehozni, az • ismeretség megszüli a barátságot s a barátság magával hozza aztán az együttműködést. A megismerkedésnek legjobb alkalma s egyben az együttműködésnek legidőszerűbb tárgya a katonai lelkigondozás ügyének újjászervezése. A közös nagyháború dicsőséges befejezése után a haderő újjászervezése elutasíihatatlan feladatunk lesz. Ennek az általános újjászervezésnek a keretében lehet és kell megoldani a katonalelkészi ügy újjászervezését, illetve egyáltalában a szervezését. A szervezés ügyét már most elő kell készíteni és pedig mind a két államban, minden protestáns egyházban és lehetően ugyanabban a szellemben, összhangosan s a czél elérése érdekében szükséges egységes, közös eljárással kell biztosítani a szervezés sikerét. Egyben a legfőbb kormányzó tényezők s a közélet előtt méltósággal teljesen ki kell domborítani a sokszor s nem mindig ok nélkül lekicsinyelt protestáns testvériséget és erőt. Ez a protestáns testvériség és erő tovább fejleszti aztán az osztrák és a magyar protestánsok baráti együttműködését. Az elmaradt Huss-ünnep helyett jön a jövő évben a reformáczió négyszázéves ünnepe, a mely, ha nem is lehet világünnep, de nem is marad puszta német ünnep, hanem legalább is középeurópai protestáns ünneppé emelkedik. Ezen az ünnepen már az egymással ismeret-