Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-16 / 3. szám

oda költözött tiszta, Istenben bízó nemes lelke. S milyen boldogan, milyen meghatottan fogadták a szeretetteljes karácsonyi megemlékezést a ragályos betegek, kiknek bizony nem volt karácsonyfa-ünnepélyük; ki is merne, ki is mehetne hozzájuk?! „Hát mirólunk sem feledkeztek meg, mireánk is gondoltak ? . . . Isten áldja meg, Isten fizesse meg!" Az Összegyűlt összegből megmaradt még 20 korona. Ezen finom szivart vásároltunk s karácsonyi megemlékezésül átadtuk a mi jó öreg kántorunknak, Reichert Károlynak, a ki vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre játszsza nékünk önzetlenül, jutalom nélkül a mi kedves, szívünkhöz nőtt zsoltárainkat és segíti lelkünk szárnyalását fel, az egek fényes trónusához és haza, a mi óhajtva vágyott otthoni templomunkba s abban érettünk imádkozó drága kedveseinkhez. * Pénz-adományokat küldtek : Hörömpö Ferencz Pócsmegyer 10 K, Galambos László Réte 25 K, Szilassy Aladár Losoncz 20 K, Baltazár János Gyapjú 40 K, M. Szabó Miklós Királydarócz 46 K, F. Varga Lajos Nagyrábé 72 K, Újlaki Miklós Géres 19 69 K, Szolnoky Gerzson Hajdúböszörmény 50 K, Vadon Béla Derecske 23 -f- 11 K, Veres Bálint Henczida 7 K, Ref. egyház Naszály 12 K, Kis József Pápa 5 K, Czike Ferencz Tiszaladány 7 K, összesen 347'69 K. Kiadás volt: Marburgban 700 darab portorikó szivar, 220 szopóka, 25 méter szalag 66 K; Feldbachon 600 szivar, 200 szopóka, szalag 57 K; Gráczban 500 szivar, 170 szopóka, szalag 45 K; 74 csomag á 2 K — 148 K, kántorunk ajándékára 20 K, villanyosjegyekre 12 K. Összesen 348 K. * S most viszonzásul szeretném odavinni a kegyes, jókedvű adakozókhoz a szíves adományaik által meghatott szívek hálanyilatkozatainak melegét, a kellemes meglepetés mosolyának derűjét, a szemekből aláhulló örömkönnyek harmatát. Áldja meg őket Isten! Áldjon meg mindnyájunkat boldogabb új évvel, hogy a következő szent karácsonyt már odahaza érhessük meg! Grácz, 1916 január. E. Szabó Dezső. BELFÖLD. Sötét folt — sötét gond. Ez a most folyó világháború ráirányította figyelmünket olyan bajoknak az orvoslására, a melyekért eddig nem, vagy alig éreztünk felelősséget. Dr. Nékám Lajos egyetemi tanár fáradhatatlan odaadással iparkodik mindeneket felébreszteni arra a szomorú valóra, hogy népünkben a nemi betegségek óriási pusztítást visznek végbe. Mi, a kik kimondottan a református egyház szolgálatában állunk, hallgassuk meg a tények szomorú, sokszor vádoló beszédét és lássuk meg, hol s mennyiben számíthat reánk, munkánkra ez a nemzet egyik legnagyobb ellenségnek legyőzésénél. Rég elmúlt az ideje annak, hogy az ilyen betegségeket a „titkos betegségek" jelzésű skatulyába próbáljuk elzárni s álszeinérmetességgel, szemforgatás közben sóhajtozzunk e világ gyermekeinek bűnös volta felett. Ma már az egyház munkásainak, ezek között is elsősorban a lelkipásztoroknak az orvosok példáját kell követni, a kik leplezetlenül feltárják a beteg testet és a legfájdalmasabb, legbűzösebb sebet iparkodnak a legmélyebb kanyarintással fölvágni. Ne csodálkozzék hát senki, ha mi is kérünk e „titkos" betegségek ellen indítandó hadjáratban, sőt inkább, ha épen mi hiányoznánk : méltán róvhatnának meg bennünket. A múltban még valahogy szemet hunytak az emberek a nemzet testében pusztító e rákfene előtt. Ma a háború kényszerítő körülmény a meglátására. A történelem tanúbizonysága figyelmeztet bennünket arra, hogy a háborúkkal együtt terjedtek el széles körökben ezek a bajok. Ez a most folyó irtóztató világháború Magyarországon is már felszökkentette a megbetegedések számát. Jó volna tudnunk, hogy béke idején mekkora lehetett a betegek száma s mekkora lehet most. Csakhogy, fájdalom, nálunk is csinálnak a világon de mindenről statisztikát, némely hivatalt majd megölnek a rubrikákkal, hanem erről a betegségről következetesen megfeledkeztek. Vagy úgy voltunk mi is, mint az adósságba fülig elmerült ember: nem merte összeszámlálni tartozásait, attól félvén, hogy túlságos rossz lesz az eredmény. így tükör nélkül szebbnek gondoltuk népünk erkölcsi ábrázatát. Hozzávetőlegesen 1913-ban 241,050 venereás beteg feküdt 89 törvényhatóság kórházában. Ez alapon kiszámítható, hogy Magyarországon 1913-ban nemi betegség elleni kezelésre jelentkezett 434,752 új egyén. Ez a szám mélyen alatta van a valóságnak, hiszen a korábban bejegyzettek a régi számukon szerepelnek, továbbá hányan nem kezeltetik magukat nyilvános kórházakban vagy sehogy sem. Úgy hogy végeredményképen Magyarországon 4—5 millió nemi beteg van ! A tuberkulózisban szenvedő betegek számának tízszerese ez. Érthetetlen, bűnös közönyösség volt hát eddig a hatóság és a társadalom részéről, ha e nemzeti átok rabjával, 4—5 millió nemi beteg emberrel alig törődtek. Kísérletet sem tett senki, hogy a nemzet elé tárja ezt a szörnyű bajt a maga egészében. Még most is csak néhány hang hallatszik. A napisajtó talán szántszándékkal síklik el fölötte, hiszen sokaknak üzletét, zsebét bántaná a komoly gyógyításra törekvés. Az egyházi lapok pedig talán az orvosi szaksajtó lapjaira utasították. Csak hogy Jézus nemcsak lelki, hanem testi betegeket is gyógyított, tudta, hogy a lélek és a test között le nem tagadható összefüggés vagyon, ha az egyik beteg: a másik is megérzi. A ki tehát a legnagyobb közös ellenség, a bűn ellen tusakodik, a szeretetét nem szűkítheti meg a lélek bajainak orvoslására. A milyen a közönség, olyan a napisajtója, olyan a színháza, orfeuma, kabaretja stb.