Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-28 / 22. szám

Az alsó rétegek nyugvó energiáit be nem teljesíthető ígéretekkel felkelteni, ha ezek jól vannak megválasztva, nem épen nehéz. Sikerült pár év előtt a szocziálistáknak is. A láng azonban hamar ellobbant s legfeljebb a naiv lelkek összetörósét vonta maga után. E mellett azonban néhány spekuláns az izgatás révén hírhez, befolyáshoz ós vagyonhoz is jutott. Szabad-e papságunknak annak kitenni magát, hogy szintén ilyenre spekulál? Az ajánlott egyszerű birtokpolitikai reczept a legtökéletesebb pusztulás ágya volna. Az özvegyet és árváit földönfutókká tenné, mert képtelenek a földet művelni. Hasonló sorsra jutnának az elaggottak, kiket azok, kik a földet müvelik, egy becsületes élet után kitehetnének az utczára. De nem járna jobban a birtokosság sem. Ki tartaná aztán el ezeket? Folytassuk-e tovább ? Feltegyük-e a kérdést, hogy ez új Eldorádóban nem lenne-e szükáég beruházandó tőkére, a melyen marhát, gépet lehetne venni? Ha igen, kí adná ezt? A bankok, a melyek a visszafizetésre nem számithatnának, hisz a föld soha sem lehetne az övék? Az állam — de honnan, miből, ha alapjait aláássuk? Mi történnék az erdőkkel, ki szabályozná a folyókat, ki volna hajlandó a gazdasági műveltség megszerzésére, mikor csak a nyers erőt honorálja az új igazság ? Maguk a rokkantak ugyan pórul járnának. Sokan közülük kirekednének, mert nem művelhetnék a földet. Sőt sok esetben az is elveszítené, a kinek volt. Azok az új birtokosok pedig, kik a L—t reczeptje szerint földhöz jutnának, beruházások, segédmunkások, tudás és tőke hiányában alig húznának ki többet a földből, mint a mi maguknak szükséges. Miből élne a többi, miből Ausztria, sőt Németország? Ezek szépen megköszönnék a mi szövetségünket. De mit szólna az új birtokrendhez Debreczen, Kecskemét s a többi alföldi város, a melyek pusztáit és földjeit szót akarja osztani a L—t? Csakugyan az-e a véleményük, hogy a föld legyen azé, ki azt műveli? A L—t azt állítja, hogy ezt az igazságot most már mindnyájan valljuk, ők is, a prot. papok, sőt Prohászkáék is. Szóljanak, így van-e, helyeslik-e, hogy a jólétnek eddig elzárt kapui megnyíljanak, azaz a L—t birtokpolitikája megvalósuljon? Hiszik-e, hogy ez úton reánk béke, vagyonosság és új élet fog áradni? Mi az ellenkező nézeten vagyunk. A L—t reczeptjét nemcsak hogy nem ismerjük el helyesnek, hanem ép ellenkezően abban a meggyőződésben vagyunk, hogy az a legegyenesebb út volna a kétezer év előtti barbárizmusba, nemcsak gazdasági téren, hanem egyébként is. A L—t tartozó kötelessége, hogy védje állításait. Ha ezt újból nem tenné — legalább a mi a közgazdasági és szocziálpolitikai vonatkozásokat illeti —, megszűnnék számbavehető orgánum lenni. Bernát István. NÉPÜNK NEVELÉSE. II. A pap és tanító ott élnek a nép között, sorsuk, mondhatni, egybe van forrva azokéval; látják őket búban, örömben, szomorúan, vígan; látják, mint ekével túrja őseitől örökölt vagy verejtékkel szerzett földjét és látja, a mint Istenhez fohászkodva áldást kór munkájára. A pap és a tanító: e két művelt tényező az, mely a nép életét legjobban ismeri, szükségleteit legjobban tudja, melyhez a nép leginkább vonzódik, mely osztozik a néppel jóban és rosszban egyaránt. Czólszerű volna, ha a papi és tanítói gyűlések állandó program ínjukba vennék a szocziális, gazdasági és szövetkezeti kérdések tárgyalását. (Utóbbi években már gyakran hallani ilyenekről.) A pap és tanító kötelessége a népet gazdasági kérdések okszerű és czéltudatos tanulmányozására ösztönözni, buzdítani. A magyar gazda nehezen újít, nem halad a korral, nem látja meg, mit csinál a külföld; őseitől megszokott módon műveli földjét; ha vesz is gépeket, azok ügyes használatát nem érti, alkalmazni nem tudja; és ez az oka, hogy a népek versenyében alul maradunk. Ezen fogyatkozások kiküszöbölésére első teendőnk a Gazdakörök és szövetkezetek megalakítása. Egyesülésben rejlik az erő. A Gazdakörben azonban nem a politizálás legyen a fő, hanem a gazda ügyes bajos dolga. Ne a napilapok képezzék az olvasmány egyedüli tárgyát, hanem a szaklapok és gazdasági könyvek. (Szomjas Gusztáv: „Nyírvidék".) Papjaink azonban ma még igen kevés szocziális kiképzésben részesülnek theologiáinkon, bár újabb időben a gazdaságtan kötelező tárgyként adatik elő, azonban ezzel csak némi elméleti ismeretet szereznek, ott gyakorlati érzékre nem tesznek szert. „Nem vagyok bizalmatlan — mondja Gidófalvi (id. czikk) — a papság iránt, de őket közgazdasági kérdésekre nem igen nevelték," Ezt ugyan 22 évvel ezelőtt mondta, de ma is aktuális. Andrássy Kálmán pedig így nyilatkozik e kérdésről (Szövetkezeti munka eredménye egyházi életünkben. 12.1.): Mennyire szükség volna a leendő ref. lelkészeknek egy kis szocziológiai tudományra! Majd másutt (16. 1.) így szól: A papnak kétségkívül nagy tudásra van szüksége. A nagy tudás — nagy belátó erő, ha már a lelkészképző-intézetekben tanulnák vagy szereznék meg ezt a nagy belátó erőt, azonban, köztapasztalat szerint, az nem mindenkinek sikerül. Sőt sok leendő pap nagyon is szűk látkörrel, gyenge belátással hagyja ott az intézetet és foglalja el szent hivatását s isteni megbízatás helyett egy darab kenyér lesz élete czélja. Ha az önzetlen krisztusi munka (tudniillik a szövetkezetek körében teljesített munka) általánossá válnék, ha csak a papi szivekben is, Magyarországnak minél