Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-04-02 / 14. szám

megszámlálására leültek, akkor nemcsak a kezük között lévő összegre néztek, nemcsak az itt lakók támogatására és nagy áldozatkészségére számítottak: számításba vették az egész magyar ref. egyház „nemeseinek" és híveinek áldozatkészségét, mindazokét, a kiknek az épülő templomot szánták. Úgy tekintették ők a pesti ekklézsiát, a mely ott azon az elhagyott helyen lábát az ország jövendő fővárosában megvethette, mint a mely nem csak a saját híveinek szolgál, hanem, mint Ráday Gedeon mondotta, szolgálni óhajt az egész hazai reformátusságnak, mindazoknak, a kik ide az ország nevében rövidebb-hosszabb tartózkodásra feljönnek. Igen ! Hegyen épített városnak szánták mindazt, a minek alapköveit nagy buzgalommal, reménységgel és áldozatkész lélekkel oly nagy nehézségek és gyakori sóhajtozások, zavarok között letették. Nagy hit, prófétai látások voltak eleink lelkében. Ezek nélkül semmi nagy dolgot nem lehet kezdeményezni, véghezvinni. Nincs-e szükségünk most is arra, hogy így s ilyen lelkülettel, jövőbe látó nagy érzésekkel tekintsünk arra a helyre, a mely most, száz év multán ismét nagyobb részét illetőleg üresen áll?! Most is háború van. Tudjuk, hogy ebben az esztendőben, de talán még a jövőben sem lehetséges talán még egyetlen kapavágás sem. De azt már most is megtehetjük, hogy le- és összeülünk és megszámláljuk erőinket. És a midőn ezt tesszük, tekintetünk először önkéntelenül is odairányul, az ősök nagy példájára. Mi volt az ő erejük a mienkhez képest?! A halottaiból új életre kelt szent ekklezsia még csak szárnyait bontogatta, de íme mily magasra lendült, hogyan bele tudott látni a nagy jövőbe! Mennyivel izmosabbak a mi szárnyaink, nem kell-e nekünk is meglátnunk, előkészítenünk a még szebb, dicsőbb jövőt azzal, hogy ott, azon a téren, a mely a mi nagy reformátorunk nevét viseli, a közel jövőben olyan új templomunk legyen és olyan intézményeknek alapköveit rakjuk l,e, a melyek méltók a budapesti egyház, a mi egyetemes magyar egyházunk mostani helyzetéhez és a remélt szebb jövőhöz ?! Hisszük, hogy nemsokára eljön a béke — a nagy építkezés, megújulás korszaka. Hisszük, hogy 100 év múlva utódaink is kegyelettel nézhetnek a kezeikbe kerülő sárgult írásokra, a melyek majd arról tesznek bizonyságot, hogy egyházunk mostani vezetőiben az ősökéhez méltó buzgalom, megértés és prófétai, lélek lakozik. Egy ilyen írásra hívjuk fel az évforduló alkalmával a figyelmet: arra a felhívásra, a melyet a budapesti egyház mostani vezetősége bocsátott közre és mely itt e helyen is megjelent! Nagy dologról van benne szó. Nehézségekbe ütközik a kivitele ? Igen, de emlékezzünk a régiekről! ...

p. Távíratmegváltási lapok ^tt sére a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szövetség irodájában (IX. ker., Ráday-atcza 28. szám), j&jtjtjtjt TÁRCZA. Falusi kura pásztorális. — Levél egy keresztyén lelkészhez. — Kedves Utódom! Leveled egy szakasza nagyon elszomorított. Hogy a mi nekem, bár sok munka volt, gyönyörűség volt, a hitelszövetkezet anyagias munkája tövis és akadék a te lelkednek. Nem vitás köztünk, hogy az evangéliomnak lényege a munka, sőt, hogy Krisztus sohasem tartotta akadéknak, hogy rövid működési idejéből annyit kellett a test gyógyítására, táplálására fordítania. Pál apostol, a kinek egész élete csupa evangélizálás, sátorponyva csinálásával keresi kenyerét stb. Mit tesznek a mostani misszionáriusok, Pál apostolok? A ker. ember nem válogathatja ki: ezt a munkát kedvelem, amazt nem; hanem a gondjaira bízottak értékét nézi szüntelen és mindeneknek mindenné lesz. Félre ne érts! Jól tudom én, hogy nem a munka sokasága vagy nehézsége miatt érzed a tövist, hiszen az a munka, melynek életed minden perczét szentelni szeretnéd, a legmagasztosabb és legnehezebb, az evangelizálás Isten segedelme nélkül a legszorgalmasabb lángésznek is eredménytelen, lelket égető munka s mégis bármely pillanatban kész volnál magadra venni, hogy ezt a munkát reggeltől estig szakadatlanul végezzed. De hát meg kell gondolnod, hogy ez idő szerint Isten téged nem csupán erre hívott. Mert egyelőre nem változtathatsz azon, hogy falud nem képes minden munkamezőre külön megfelelő munkaerőt beállítani, hogy az egyedüli munkatárs hadban léte miatt a hitelszövetkezet egész munkája, gondja a te válladon van, a keresztyén szív pedig nem állhatja meg, hogy ne segítsen, ne könyörüljön, ha látja, hogy az ő munkája nélkül a sokaság olyan, mint a pásztor nélkül való juhok. Lám, hit nélküli szörnyű boldogtalanságot találtál faludban. Úgy-e, nem nézhetted, hogy maradjon minden a régiben, hanem egész szerető lelkeddel kiálltai, hogy életet önts a félig holt lelkekbe. Nem veszed észre, hogy elődödnek ugyanez a legelső feladat tizedrészben sem sikerült, mint neked? És ha fájdalom tölt el, ha szúr a tövis, mert szinte pazarlásnak látod a hitelszövetkezeti sok munkát a miatt, hogy hasznát czifraságra, kocsmára fordítják, nem vigasztal-é a „kicsiny csapat" szemlélésében az a gondolat, hogy annyi érzéketlenség között máris oly szép eredménnyel munkálkodhattál? Hogy ilyen érzések, gondolatok közt is lehet valaki megtövisezett, összetört lélek? Ne szomorítson el I A legszeretőbb szívet egy hitvány szó, a sokak gondjait felvevőt egy piczi egyéni, családi gond váratlanul is összetörheti. De minden összetörettetés sem egyéb az ilyen léleknek, mint az a szükséges megalázás, a melyből Isten ereje ismét felemel és a pillanatnyi tétovázás után sokkal lelkesebb munkára bátorít. Hogy faluddal kapcsolatban magamról is szóljak, ott volt odamenetelemkor a hitoktatás rettenetesen elhanyagolt állapota. Gyenge egészségem miatt, orvosi vélemény szerint,