Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-04-02 / 14. szám

ÉVFORDULÓ. Ezelőtt száz esztendővel, 1816-ban, nagy mozgolódás volt a pesti ref. egyház híveinek körében. Május hó első napjaiban fogtak hozzá a templomépítéshez. Akkor tették az első kapavágásokat azon a telken, a melyet nagy utánjárás, kilincselés után kaptak a várostól a Szénatéren, a kecskeméti kapun kívül és a melyen már 1803 óta ott állt a Széna-térre néző egyszerű emeletes ház. Ebben volt a paplak, az imaterem és az iskola. De tartsunk egy kis rövid szemlét ez alkalomból kifolyólag a pesti egyház eredete és múltja felett. 1816-ban a pesti egyház új életre kelése óta, még csak 18 éves múltra tekinthetett vissza. 112 évig volt „poraiban eltemetve". 1684-ben történt Pest visszafoglalása és ez a nevezetes dátum a pesti református ekklezsiára a halált jelentette. Utolsó lelkészének, Bogdányi Györgynek távoznia kellett, a városban protestánsoknak megtelepiilniök tilos volt s így sorsa a lassú haldoklás és végleges kimúlás lett. Ez a sors várt Buda visszafoglalásával az ottani egyházra is, a mely csak két évvel élte túl ifjabb testvérét — a budaiak imaházából sörház lett. Nem akarunk régi sebeket feltépni, mutogatni, csak azt említjük fel, hogy azok közé a kiváltságok közé, a melyekkel a királyi kegy akkor Budát és Pestet megajándékozta, az is odatartozott, hogy „senki, a ki az igaz orthodox róm. kath. vallásnak nem híve, semmi szín alatt meg ne tűressék". Ezen királyi rendelet folytán sem Budán, sem Pesten protestáns ember telek-és háztulajdonos nem lehetett. A Rádayak és Telekiek pesti telkei is a jezsuiták és szervita-atyák kezébe kerültek. Meghalt hát, de íme mégis feltámadott! Jöttek a jobb idők a türelmi rendelet után. Az evangélikus testvérek már 1787-ben alakítottak gyülekezetet és nekik már 1792-ben megvolt mostani telkük. Hadd elevenítsük fel az akkori idők igaz, testvéries érzületének emlékezetéül, hogy főgondnokuk, Balogh Péter első dolgának tartotta: felajánlani a helveczia hitvallású atyafiaknak a már élvezett javakat ós közös templom építésére invitálta őket. Az egyesülés nem történt meg, e helyett a reformátusok gróf Ráday Gedeon kezdeményezése és buzgólkodása folytán konventi határozat és a többi egyházkerületek támogatásával „központi ekklezsiává" alakultak. Első lelkészét, Báthory Gábort, a dunapataji lelkészt, a dunamelléki konzisztórium választotta meg évi 800 frt fizetéssel, a melyre a kerület 300 frt segélyt ajánlott fel. 1801-ben kapták a pesti reformátusok mostani telküket (768 • °), egy régi temetőt, azzal a feltétellel, hogy „az egyház ott olyan épületét teend, a mely mind az isteni szolgálatra alkalmatos, mind a város díszére tetczös és a szomszédoknak kellemetes leend". Következett a paplak felépítése az újonnan szerzett helyen. Mennyi küzdelembe, kérelembe került annak az egyszerű, emeletes háznak felépítése, a mely 1803-ban készült el! De hátra volt a még nagyobb dolog. Már 1805-ben felhangzott a szózat: építsünk templomot! Az üresen álló telek naponkénti mementó volt a hívek előtt. De akkor is háború volt. A béke csak tíz év múlva köszöntött be és eljövetele után a pesti egyház hívei azonnal megmozdultak és nagy buzgalommal fogtak gróf Teleki László főgondnok vezérlete mellett a nagy terv kiviteléhez. Készült terv és költségvetés, megalakult az építő „bizottmány" és megindult a házilag kezelt építtetés. 1816 május hó első napjaiban történt meg tehát az első kapavágás. Június hó 12-én volt az alapkő ünnepélyes letétele; akkor helyezték el nagy ünnepélyességgel a templom nyugati oldalába a paróchiális ház felől a szegletkövet, az ekklezsia „főtagjának", József Palatínus „kegyes élete párjának" — mint az alapkőbe helyezett okmány mondja —- jelenlétében. Emlékezzünk! Arra az első kapavágásra, alapkőletételre és következő dolgokra Volt hát igazi, nagy mozgolódás a pesti hívek körében. Megvettetett a templom fundamentoma a régi temető helyén. De haj! Milyen keserves, küzdelmes volt az építés, milyen terhet vett magára az a kicsiny, alig 500 lelket számláló gyülekezet és milyen terhet hordott ama másfél évtized folyamán, a mely alatt templomot épített. Egymaga nem bírta volna el, de hiszen az a tudat élt benne, hogy nemcsak magának épít. Á magyar református egyház hívei közös, központi templomának és az álmokat álmodozók által látott nagyobb, dicsőbb jövőnek szánta a pesti ekklézsia azt a templomot, a melynek építése a saját erejét oly messze felülmulta. Két elsárgult okmány van itt előttem, midőn e sorokat írom. Az egyik egy 100 év előtti „adófőkönyve" a pesti ekklezsiának : „A Pesti Reformata Sz. Ekklessia Főtiszteletü Prádikátorának (Báthory Gábor püspöknek) fizetése pótlására ajánlott summának Bé-szedésére készített Lajstrom". Milyen vékony kis füzet, összesen 108 névvel (történelmi nagy nevek is !), ennyi volt az önkéntes adózók száma. A másik egy „megvesszőzött" melléklet: „A Pesti Ref. templom építésére begyűlt és kölcsönvett pénzeknek és kiadásoknak számadás kivonati Táblája", a melyből látjuk, hogy adakozásbeli „készpénzben" begyűlt 1830-ig, az építés befejezéséig 140,021 frt 29 kr. (az első évben, 1816-ban 30,000 frton felül) kamatos kölcsönpénzben 27,454 [frt 14 kr., a kiadás pedig volt 167,509 frt 4472

kr. V. Cz. Honnan jött be az adakozásbeli summa? Hát nemcsak a pesti reformátusoktól, hanem az egész országban megindított gyűjtésből, az egyetemes egyházból. Bizony megindító történet a pesti ekklezsia épít' kezése az első kapavágástól, az alapkőletételtől kezdve ! Hányszor volt üres a kassza! Mindjárt az építés megkezdésétől számított három hónap múlva már mint a számadás mellékletből is látjuk, nem volt benne semmi. De eleink, a mikor templomépítéshez fogtak ós pénzük